Százezreket bukhatsz, ha nem vigyázol – Így kerüld ki a csaló szerelőket
Százezreket bukhatsz, ha csaló szerelőt hívsz a házhoz.
Néhány héttel ezelőtt csaló szerelő áldozata lettem.
Késő este vettem észre, hogy eldugult a vécénk. Másnap reggel kihívtam egy szimpatikusnak tűnő duguláselhárítót, aki a honlapján szereplő információk szerint „20 ezer forinttól” vállalta el a munkát.
A fiatalember egy órán belül meg is érkezett. Néhány gyors kérdéssel kiderítette, hogy jelenleg nincs férfi a házban – a férjem külföldön volt – , és az is hamar világossá vált számára, hogy a szerelési munkálatokhoz én nem értek egyáltalán. Többször megkérdezte, van-e a lakáson biztosítás, mert akkor majd visszaigényelhetjük a költségek 70-80 százalékát, kért, hogy készítsek fényképeket a biztosítónak a kárról, szóval nagyon kedvesnek és segítőkésznek tűnt.
Nagyjából tíz perc munka után megírta a számlát. 248 ezer forint. Én azt hittem, ott helyben elájulok. Mondtam, hogy ennyi pénzem nincs, azt mondta, akkor utaljak neki annyit, amennyim van. 190 ezer forintom bánta, és teljesen lenullázott. A nap végén ebből valamennyit visszautalt, mert a férjem telefonon NAV-val fenyegette, de így is nagyon rosszul jöttünk ki a történetből.
Csaló szerelők elkerülése
Rövid kutakodás után kiderült, hogy az esetünk nem egyedi. A Redditet és hasonló oldalakat megtöltik a csaló szerelőkről szóló történetek. Ma már az sem igaz, hogy a bejegyzett cég alatt, törvényes számlát kiállító szerelők mindig tisztességes szakemberek: a mi esetünkben is látszólag teljesen szabályosan folyt minden, amibe az adóhatóság sem tudna belekötni. Ezért mielőtt szerelőt hívsz, az alábbiakat mindenképp fontold meg:
- Lehetőleg olyan szerelőt válassz, akit az ismerősöd ajánl. Ha ilyen nincs, nézd meg az értékeléseit, vagy kérdezz körbe a lakóhelyed Facebook-csoportjában.
- Ha társasházban laksz, kérj tanácsot a közös képviselőtől. Ő biztos, hogy tud megbízható szakembert ajánlani, akár olyat is, akivel szerződésben áll, így olcsóbban elvégzi a munkát.
- Ne hívj ki olyan szerelőt, aki a telefonban nem hajlandó árat mondani. Ha nem is pontosat, mert azt nem feltétlenül tudja előre, de egy maximum összeget, ami fölé nem megy.
- Ha biztosra akarsz menni, kérj írásos árajánlatot.
- A csalók legfőbb célpontjai az egyedül élő nők. Ha nincs párod, vagy nem elérhető, és ismeretlen szerelőt hívsz ki, érdemes egy férfit áthívni a rokonságból vagy a szomszédból. Általában már az ő puszta jelenlétük megakadályozza a nagyobb átveréseket. Rendkívül szomorú, hogy a 21. században még ilyesmiről kell beszélni, de sajnos aki ezt nem veszi tudomásul, csúnyán megjárhatja.
- Legyen gyanús, ha a szerelő túl buzgón érdeklődik afelől, van-e biztosításotok. Valószínűleg arra játszik, hogy nem fogsz nagyon reklamálni, inkább megpróbálod az összeget visszaigényelni. A biztosítók azonban sok ilyet láttak már, és nem fogják kifizetni a túlárazott munkálatokat.
- Mielőtt kihívod a szerelőt, járj utána az adott területnek. Ha látja, hogy nem vagy teljesen fogalmatlan, kevésbé bátran fog átverni, vagy a próbálkozásait könnyen vissza is verheted.
Kép: shironosov / Getty Images
Veszélyes csalás terjed itthon! Százezreket veszíthetsz, ha ezt a szerelőt rosszul választod meg
Nagyon ráfizethetsz, ha nem jól választasz szerelőt!
Elolvasom
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció














