Ha sikeres akarsz lenni, ezt a 6 szokást felejtsd el: meggátolnak a céljaid elérésében

Ezek a szokások sikertelenségre kárhoztatják az embereket. Apróságnak tűnnek, mégis károsak.

Sikert akadályozó szokások
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A sikeressé válásnak nincsen jól bevált, mindig mindenkinél működő titka. A szakértők és a tanácsadók azonban már régóta vizsgálják azt, hogy milyen tényezők segíthetik hozzá az embert, vagy éppen mik azok, amik meggátolják a céljai elérésében.

Nemcsak arra kell figyelni, hogy beiktass jó szokásokat, melyek segítenek álmaid megvalósításában, hanem arra is, hogy kiiktasd azokat, amik visszatartanak bennük. A következőket minél hamarabb felejtsd el, ha meg szeretnéd könnyíteni a sikerhez vezető utat.

Halogatás

Rengeteg ember rossz szokása a halogatás, amivel azonban nemcsak a feladatokat tolják maguktól egyre messzebb, hanem a sikert is. Ez ugyanis amellett, hogy szorongást okozhat, azt is eredményezi, hogy minden teendő később lesz elvégezve, mint ahogy kellene. Sőt, ha valaki az utolsó pillanatra hagy valamit, akkor az sem ritka, hogy az időhiány miatt muszáj lesz összecsapnia. Ha feljebb szeretnél kerülni a ranglétrán, és meg akarod valósítani az álmaidat, tudatosítsd magadban, hogy amit egyébként is el kell végezni, azt jobb minél hamarabb. Akkor told csak későbbre a dolgokat, ha valóban indokolt, és biztos vagy benne, hogy akkor minőségibb, alaposabb munkát tudsz majd végezni. 

Engedni a zavaró tényezőknek 

Ahhoz, hogy hatékonyan, jól végezz el mindent, és valóban a fejlődésre, céljaid elérésére tudj koncentrálni, nem szabad engedned, hogy valami állandóan megzavarjon. Ezért amikor dolgozol, vagy fontos találkozón, megbeszélésen vagy, némítsd le a telefonodat, és fókuszálj csakis arra, amit csinálsz. Csak úgy hozhatod ugyanis ki magadból a maximumot, ha nem hagyod, hogy bármi is elterelje a figyelmedet, vagy megszakítson a gondolatmenetben.

Elzárkózás a tanulástól

Az előléptetéshez vagy akár egy saját vállalkozás indításához, működtetéséhez és fejlesztéséhez rengeteg tanulásra van szükség. Ha elzárkózol ettől, az igencsak megnehezíti a célok megvalósítását. Nemcsak arról van szó, hogy néha bizony be kell vállalni egy továbbképzést, tanfolyamot, hanem arról is, hogy nyitottnak kell lenned mások hasznos tanácsaira, tanulságos történeteire, és az új információkra, melyek később nagy hasznodra lehetnek. És ami az egyik legfontosabb: a saját hibákból is le kell vonni a következtetéseket, és okulni kell belőlük.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Lehúzó társaságban tölteni az időt

Ha sikeres akarsz lenni, fontos alaposan szelektálni azt, hogy milyen emberek társaságában töltöd az időt. A negatív, lehúzó, esetleg energiavámpír személyiségek demotiválóan hatnak másokra, és gyakran visszatartják őket a bátor lépésekben, abban, hogy belevágjanak álmaik valósággá alakításában. Igyekezz inkább olyanokkal jó kapcsolatot ápolni, akik biztatnak, támogatnak abban, amire vágysz.

A nehéz beszélgetések kerülése

Már régóta fizetésemelést szeretnél kérni, de nem merted meglépni? Változtatást szeretnél a munkakörödön, vagy a felmondásról álmodozol, mégsem hoztad még szóba a főnöködnél? Érthető, ha nehezen szánod rá magad ezekre, hiszen nem a legkellemesebb, legkönnyebb szituációk, de a sikertelen emberek gyakran pont ezek kerülése miatt ragadnak mérgező, az igényeiket nem kielégítő munkahelyen. Ha valamin már régóta rágódsz, és ezerszer lejátszottad a fejedben, mégsem merted meglépni, akkor itt az ideje, hogy megtedd! Csak akkor válhatsz ugyanis sikeressé, ha megfelelően kezeled a problémákat, és nem félsz változtatni, új dolgokba belevágni a saját céljaid, boldogságod érdekében.

Rögtön feladni, ha nem sikerült

Rengeteg híres cégvezető karrierje indult kudarcok sorával, sőt szinte mindenki rendszeresen tapasztal meg kisebb-nagyobb nehézségeket, bukásokat. Természetes, ha ezek után szomorú vagy, elkeseredsz, azonban ha sokra szeretnéd vinni, semmiképp nem szabad feladni, hanem át kell gondolni a lehetőségeket, és újra kell próbálkozni, csak egy kicsit másképp. Ha ugyanis az első akadály után feladod, biztosan nem fogod elérni a céljaidat. Persze ez gyakran nem könnyű, de érdemes energiát fektetni bele.

Szimpátiakeltő mozdulatok

Azt biztosan te is tudtad, hogy a testbeszéd nagyon sokat számít az ismerkedéskor, és hozzájárulhat a sikerhez. De nemcsak az fontos, hogyan gesztikulálsz, hanem akár az is lényeges lehet, hogy milyen irányban állsz, vagy merre néz a lábfejed. Nézd végig a képeket, és tudd meg, mit kell tenned a találkozás utáni első percekben ahhoz, hogy biztosan elnyerd a másik szimpátiáját.

10 mozdulat, amivel tudat alatt mindenkiben szimpátiát keltesz: figyelj rájuk az első percekben

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük