Ezt mindenképpen hagyd ki az önéletrajzodból a karrierszakértők szerint - Így lesz csak tökéletes és figyelemfelkeltő
A karrierszakértő elárulta, mit tilos, és mit kötelező beleírni az önéletrajzba, hogy megfelelj a folyamatosan változó elvárásoknak.
A jó önéletrajz a sikeres álláskeresés egyik kulcsa. Ez az, ami alapján kiválasztják a jelölteket, és behívják őket egy személyes beszélgetésre, így igen fontos, hogy minden részlet tökéletes legyen. A legtöbben azonban alábecsülik a jelentőségét, és nem szentelnek elég időt, figyelmet arra, hogy a legapróbb részleteket is átnézzék, kiegészítsék. És előfordul, hogy pont emiatt nem kapják meg azt a lehetőséget, amelyre vágynak, még akkor sem, ha alkalmasak a munkára.
A karrierszakértők mindenkinek azt javasolják, rendszeresen frissítsék a CV-jüket, az elvárások ugyanis évről évre változnak, és ügyeljenek a leglényegtelenebbnek tűnő mondatokra, szakaszokra is. Szerintük a következő tanácsokat kötelező megfogadni, csak így lesz ugyanis tökéletesen meggyőző és figyelemfelkeltő az önéletrajz: van, amit muszáj, és van, amit tilos beleírni.
Amit sose írj az önéletrajzba!
Andrew Hunter karrierszakértő szerint sokan javasolják, hogy a CV szakmai és személyes oldaláról is bemutassa a jelöltet, ám ő mindenkit óvatosságra int utóbbival kapcsolatban. Úgy véli, a túl sok információ is lehet zavaró, könnyen antipatikussá teheti az embert a HR-es, illetve a főnök szemében. Szerinte ezért ki kell hagyni a párkapcsolati, házassági státuszt, sőt, a születési évet is, ugyanis ezek felfedése sajnos akár negatív következményekkel is járhat. Nem javasolt említeni a hobbikat - hacsak nem az álláshoz kapcsolódnak -, a kedvelt szabadidős tevékenységeket, az irreleváns tapasztalatokat, és más, túlságosan személyeskedő részleteket sem.
Ezenkívül mindenkit óva int a sablonos, készségeket, képességeket körülíró jellemzőktől is. Ilyenek például a csapatjátékos, a motivált, a kezdeményező szavak, melyeket szinte minden önéletrajzban viszontlátnak az emberek, annyira bevett szokássá vált az említésük. Ezek helyett kreatívabb, őszintébb, hatékonyabb vagy jobban a kinézett álláshoz passzoló tulajdonságokat gyűjts össze. De az is jó, ha nemcsak felsorolásként, hanem mondatokba fogalmazva, röviden megindokolva említed őket - így sokkal erőteljesebbek lesznek.
A fontos képességek ne maradjanak ki!
A hard skills gyűjtőfogalom a kőkemény, szakmához kapcsolódó tapasztalatokat és készségeket jelzi. Sokan csak ezekre ügyelnek, ám a kutatások szerint az úgynevezett soft skillek, azaz az interperszonális képességek manapság már sokkal többet számítanak, ezért ezeket is erőteljesen ki kell emelni. Ezek közé tartozik például az empátia, a kommunikáció, a flexibilitás, a szervezőkészség, a megszerzett tudás továbbadása, a felelősségvállalás és a problémamegoldás is. Az önéletrajz írása során érdemes megemlíteni és kiemelni ezeket a szakértő szerint.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ne félj a feltűnéstől!
Ginger Pulgia és Zachary Peikon cégvezetők elárulták, rengeteg ugyanolyan pályázat érkezik be hozzájuk, ezért mindig felfigyelnek arra, ha egy látványosabb CV-vel találkoznak. Mindenkinek azt tanácsolják, hogy ne féljen feldobni az önéletrajzát egy-két színnel, egy vastagabb, díszesebb kerettel, esetleg kiemelésekkel, kreatív megoldásokkal - ezek ugyanis hozzájárulnak ahhoz, hogy kitűnjön a tömegből, és arról is árulkodnak, hogy az illető tényleg időt és energiát szentelt az önéletrajz elkészítésének, motivált, és valóban akarja az állást. Akkor pedig még nagyobb plusz pontokkal indít, ha a kiszemelt cég arculatát is beleviszi egy kicsit, például visszaköszönnek a jelentkezésén a színei, a logója.
Milyen legyen a kép?
A legjobb, ha a kép az önéletrajz jobb felső sarkában helyezkedik el. És, hogy milyen legyen? Mindenképpen mellkastól, válltól kezdődő profilt illessz a dokumentumra, és ügyelj arra, hogy lehetőleg semmi ne legyen a háttérben. A legjobb, ha egy fehér vagy világos fal előtt készíted a képet, mely kellően professzionális hatást kelt majd. Fontos, hogy ne mosolyogj erősen, de ne is légy túlságosan szigorú, hanem találd meg az arany középutat: tűnj kedvesnek, szimpatikusnak, mégis határozottnak, magabiztosnak. A ruhát pedig a cég arculatához, komolyságához illően válaszd meg. Ha úgy véled, szigorú öltözködési szabályok vannak a munkahelyen, és kötelező a blézer, valamint az ing, akkor a képhez is ebbe búj. Ha viszont a munkahely lazának tűnik, simán belefér egy halvány blúz vagy egy elegáns felső. És, ami még fontos: ne legyen rajtad túl erős smink.
Mindezeken kívül érdemes még ügyelni arra, hogy rendezett, átlátható, lekövethető és őszinte legyen az önéletrajzod, ne legyenek benne töltelékszavak, helyesírási hibák, és olyan formátumban, arra a címre küldd el, ahogyan kérték. Ha ezekre figyelsz, biztosan elolvassák majd a CV-det.
Mozdulatok, melyek azonnal szimpatikussá tesznek
Az állásinterjún nemcsak a jó önéletrajz, de a testbeszéd is nagy segítségedre lehet. Vannak olyan mozdulatok, testtartások és gesztusok, melyekkel már az első percekben elérheted, hogy megkedveljenek mások. Mutatjuk a leghatásosabbakat.
10 mozdulat, amivel tudat alatt mindenkiben szimpátiát keltesz: figyelj rájuk az első percekben
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Getty Images.
OLVASD EL EZT IS!