18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

3 dolog, amit a férfiak imádnak a szexben, pedig sok nő azt hinné, undorító (18+)

Ne lepődj meg, ha párod előhozakodik egy ilyen ötlettel.

Mind a férfiak, mind a nők esetében vannak olyan dolgok a szexben, amelyek egyfajta indítógombként működnek, és akár a másodperc tizedrésze alatt az egekbe röpítik a vágyakat.

A két nem számára azonban sokszor nehéz megérteni, miért indul be a partner egy adott dologtól, pláne, ha az a bizonyos bűvös mozdulat, szó, vagy bármilyen cselekvés elsőre - erősen fogalmazva - undorítónak tűnik.

Nőként az alábbi három dolgot sokak számára nehéz lehet elfogadni, mégis, érdemes legalább megpróbálni a másik fél fejével gondolkodni: miért találja a férfi az adott dolgot izgatónak? Illetve, miért találja a nő kellemetlennek az adott dolgot? Valóban idegenkedik, vagy csupán társadalmi elvárások hatására?

A férfiak szerint az alábbiak rendkívül izgató dolgok.

A célpont

Talán a pornófilmek hatására, talán egyébként is így lenne, de lényeg a lényeg, az egyik legizgatóbb dolog a férfi számára, ha a nő hagyja, hogy ő az elélvezés pillanatában valamilyen módon rá ejakulálhasson.

Orális szex esetében a nő szájába vagy az arcára például. Ez sokak szerint nem a leggusztusosabb dolog, illetve egyesek megalázónak is érezhetik. A legfontosabb, hogy mindkét fél elégedett lehessen, ezzel együtt azonban senki ne érezze úgy, hogy számára kellemetlen helyzetbe került. Ha a nőnek egy ilyen felvetésbe bem fér bele belemenni, szóba kerülhet, hogy például egy másik testrészére ejakuáljon a férfi, például a mellére, a hasára vagy a combjára. Ez egy jó kompromisszum lehet,

Anális szex

A nőtársadalom számára - legalábbis a nagy többség számára - teljesen felfoghatatlan, hogyan találhatják a férfiak izgatónak az anális szexet, de a helyzet az, hogy annak találják. Bár a hely, amit célba vesznek, egész más, szexinek aligha nevezhető funkcióval bír eredetileg, a férfiak zöme számára mégis kívánatos a testrész. Nagyon fontos, hogy nőként csakis akkor szabad belemenni ebbe, ha valaki valóban akarja a dolgot. Máskülönben traumaként élheti meg, és a kapcsolat is sérülhet.

11 dolog, amit izgatónak talál a férfi

Nézegess képeket!

Elolvasom

A férfi anális izgatása

A férfiak nagy többsége szexuálisan izgatónak találja, ha a nő a végbélnyílása körül matat ujjaival szex közben. Ennek többféle fokozata lehet, lehet szó csupán simogatásról, lehet szó az egyik ujj közvetlen elhelyezéséről azon a bizonyos helyen, de annak részleges becsúsztatásáról is.

Sok nő számára viszont furcsán hathat, ha egy férfi ilyesmit kér, vagy jelzi, hogy számára ez örömöt jelent. Pedig, nincs ebben semmi külsönös: a terület a férfiak esetében ugyanis az egyik legérzékenyebb erogén zóna, telis-tele van idegvégződésekkel, nem is csoda, hogy érzékeny a szexuális ingerlésre.  Egy ilyen vágy miatt a férfi szexuális beállítottsága sem kérdőjeleződik tehát meg.

Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?

Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. október 24. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Mi a jó megoldás?

Érdemes ezekről a dologról olyankor beszélgetni, mikor nem zajlik szex. A legjobb, ha a beszélgetésre például egy kellemes borozgatós estén kerül sor. Meg kell próbálni megtalálni a közös nevezőt, megérteni egymás érveit, kompromisszumra jutni. Egy a lényeg, ne történjen semmi, ami bármelyik félnek is kellemetlen. Az a férfi, aki szereti a párját, megérti, ha valamit a nő nem szeretne, ezért nem szabad félni nemet mondani.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük