Minden bimbózó kapcsolatodnak szakítás a vége?
Egyik kapcsolatod sem tart tovább pár hétnél vagy hónapnál?
Az ember attól a pillanattól fogva az igazira, a nagy Ő-re vár, amikor kislánykorában megnézi az első mesét, amiben a daliás herceg fehér lovon megmenti a szép hercegnőt, és boldogan élnek, amíg meg nem halnak.
Csakhogy a valóságban mindez nem ilyen egyszerű. Sőt, ezerszer nehezebb. Igaz, vannak, akiknek megadatik, hogy hamar rátalálnak a mindent elsöprő szerelemre, és oltár elé is állnak, mások viszont bukdácsolnak, és ezernyi forradáshellyel a szívükön is tovább reménykednek, hogy a következő szerelem az utolsó lesz.
Tulajdonképpen régen rossz, ha az ember nem így megy neki a dolgoknak: ha valaki nem adja meg az esélyt minden egyes kapcsolatának, hogy az a legboldogabb és legszebb lesz mind közül, és sírig tarthat, az nem is gondolja igazán komolyan a dolgot, és - úgymond - üresjáraton megy, kivéve, ha csupán kalandozni vágyik, de ez is egy másik eset.
Szakítás szakítás után
De mi van azokkal, akik bíznak, tesznek, akarják az újdonsült kapcsolatot, dolgoznak érte, hogy minden jól alakuljon, de mégsem jön össze a dolog? Miért lesz sokaknál sorozatban minden bimbózónak ígérkező kapcsolatból szakítás? Hol rontják el?
Először is fontos leszögezni, hogy sohasem biztos, hogy az ember elront bármit is, könnyen lehet, hogy az adott férfi szimplán alkalmatlan egy kapcsolatra, vagy egyszerűen a szív nem engedelmeskedik, és nem jönnek az érzelmek.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Vannak azonban dolgok, amikkel azok, akiknek folyton befuccsolnak a fiatal kapcsolataik, előidézik a szakítást. Neked is érdemes elgondolkodnod, mi lehet a hiba részedről, ha már a sokadik alkalommal nem akar összejönni egy hosszú távú kapcsolat. A következő két hiba gyakori, és bizony, akár korai szakításhoz is vezethet.
Az első szex időpontja
Sokan azt vallják, hogy egy felnőtt kapcsolatban az első szex akár már az első napon megtörténhet, pedig jobb vele várni, hogy a férfi érezze a súlyát, ugyanis van súlya, még ebben a furcsán szabadszellemű világban is. Plusz a Brigham Young University 2004-es kutatása szerint minél később kerül sor az első szexre, annál boldogabb és harmonikusabb lesz a kapcsolat. Így már két ok is van, amiért érdemes nem túl hamar fejest ugrani az ágyba. Hagyj időt elmélyülni az érzelmeknek és a bizalomnak!
Elvenni a másik szabadságát
Aki nagyon akarja, hogy egy kapcsolat működjön, hajlamos rátelepedni újdonsült párjára, pedig ez nagyon veszélyes, pláne, ha a nő teszi a férfival. Kőtáblába is lehetne ugyanis vésni, mennyire nehezen viseli a férfiak nagy többsége az elköteleződést.
Egy kutatási eredmény szerint, amit a University of Michigan's Institute for Social Research készített 373 pár részvételével, 11,5% azt nyilatkozta, hogy boldogtalan a kapcsolatban, mert nem kap elég szabad teret, és közülük is jóval több férfi vallotta ezt, mint nő. Ugye, hogy megszívlelendő? Adj elegendő szabadságot a férfinak, hogy ne érezze börtönnek a kapcsolatot, hagyd őt levegőhöz jutni!
OLVASD EL EZT IS!
- családállítás
- féderer ágnes
6 tipikus női hiba a párkapcsolatban
- ismerkedés
- randi
A 3 legkiábrándítóbb női tulajdonság
- női tulajdonság
- Lélek&Test