Magas érzelmi intelligenciájú a férfi, ha ezeket tapasztalod - 4 jel, ami egyértelműen erre utal
Akkor működik a legjobban egy kapcsolat, ha magas érzelmi intelligenciájú egy partner. Ha ezeket a jeleket tapasztalod, kiemelkedő a párod EQ-ja.
Az érzelmi intelligencia azt mutatja, hogy egy ember milyen jól tudja megérteni, kezelni a saját és mások érzelmeit, valamint adott esetben átérezni azokat. Akinek magas az EQ-ja, fogékonyabb mások érzéseire is, illetve könnyebben alakít ki kapcsolatot emberekkel. Éppen ezért nemcsak a munkahelyen, hanem a kapcsolatokban is nagyon fontos szerepe van.
Sokkal nagyobb eséllyel lesz boldog, kiegyensúlyozott, kölcsönösen támogató és egészséges egy kapcsolat, ha a felek EQ-ja magasabb, ugyanis így hatékonyabban kommunikálnak, könnyebben rendezik a konfliktusokat, és jobban megértik, átérzi társuk érzelmeit. Ha ilyen partnerre vágysz, akkor a következőket figyeld már a kapcsolat elejétől: ezek a jelek kiemelkedő érzelmi intelligenciára utalnak.
Így viselkedik a magas EQ-jú partner
Egészségesen kezeli a konfliktust
A konfliktus elkerülhetetlen a kapcsolatokban, és a magas EQ-jú emberek nem is akarják kerülni őket, csak igyekeznek jól kezelni a vitákat. Tudják, hogy a megoldatlan problémák csak felgyűlnek, és még több gondot okoznak, és gyakran ezek állnak a szinte semmiségekből kirobbanó veszekedések hátterében is. A kiemelkedő érzelmi intelligenciájú partner ilyenkor sem mutat passzív-agresszív viselkedést, nem kerüli a konfliktust, de nem is támad, és nem viselkedik sértő módon.
Lehet, hogy dühös lesz, vagy kiabál, de vállalja a felelősséget tetteiért, és ha kell, bocsánatot is kér. Képes megegyezni, beismerni a hibáit, és kompromisszumot kötni a kapcsolat érdekében.
Képes más szemszögből látni a dolgokat
Az érzelmi intelligencia egyik kulcsfontosságú tulajdonsága az empátia, ami segít a bizalom kialakításában, elősegíti a kötődést, és a partnerek egymás közti viszonyát is képes erősíteni. A mindennapi cselekvésekben is megmutatkozik, ezeken keresztül is kifejezhető. Ha azt veszed észre, hogy a párod kérdéseket tesz fel, kíváncsi az érzéseidre, a gondolataidra, a véleményedre, aktívan hallgat, nem szakít félbe, és megpróbálja a te szemszögedből szemlélni az adott témát, akkor valószínűleg magas az EQ-ja.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Aki empatikus, az a konfliktusokat is másképp kezeli, képes társa helyébe képzelni magát, és figyelembe venni az ő szempontjait is.
Tudja kezelni az érzelmeit
Az érzelmek szabályozásának képessége nem jelenti azt, hogy az embernek el kell nyomnia vagy meg kell tagadnia érzéseit. Azt jelenti, hogy képes vagy elviselni a negatív érzelmeket és a stresszes élményeket anélkül, hogy impulzív módon reagálnál. Az érzelmi szabályozás az egészséges kapcsolatok elengedhetetlen eleme: a magas EQ-jú emberek tudják azt is, hogy lehetnek önmaguk, hogy nyugodhatnak meg egy felkavaró esemény után.
Ha a partnered képes mindezekre, az a kiemelkedő érzelmi intelligencia jele. Vannak tartós barátságai? Jól kijön az emberekkel, a kollégáival? Egészséges kapcsolatot ápol a családtagjaival? Ha ezekre igen a válasz, a dolog még egyértelműbb.
Engedi, hogy önmagad légy
Ha nem akarja, hogy olyan legyél, amilyennek ő szeretne látni, nem várja el, hogy a kedvéért változz, vagy hogy tökéletes légy, vagy mindenben egyetérts vele, az szintén erre utal. Ha tiszteletben tatja az érdeklődési köreidet, a határaidat, a hobbijaidat, vagy azt, hogy néha szükséged van egy kis egyedüllétre, és engedi, hogy teljesen önmagad légy a kapcsolatban, akkor valószínűleg magas az EQ-ja.
Csak a magas érzelmi intelligenciájú emberek tudják a helyes választ - EQ-kvíz
Ebben az EQ-kvízben ellenőrizheted, hogy te is a magas érzelmi intelligenciájú emberek közé tartozol-e!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- beszélgetés
- kommunikáció
Így beszélnek a magas érzelmi intelligenciájú emberek a volt FBI-ügynök szerint
- jelek
- érzelmi intelligencia