Ilyen az arcformája az erős, vezető személyiségeknek – 5 külső jegy, ami mindent elárul
Az arcforma, az orr, az ajkak, az áll, sőt még a szem is rengeteg mindent üzenhet egy ember személyiségéről.
A tudomány rengeteget vizsgálta már a külső és belső tulajdonságok közti összefüggéseket, és arra jutottak, hogy sok esetben kimutatható valamilyen kapcsolat az arcvonások, valamint a személyiségjegyek között.
Milyen az arca a vezető személyiségnek? Mire utal az állkapocs vagy az orr formája? Ezekre és hasonló kérdésekre adtak már választ a kutatások, és az biztos, hogy olyan érdekes összefüggésekre derült fény, amelyekre magától biztosan senki nem gondolna.
Ilyen a vezető személyiség arca
A Wisconsin-Milwaukee Egyetem professzorai az arcforma és a sikeresség, személyiség közötti kapcsolatot vizsgálva arra jutottak, hogy akiknek szögletesek a vonásai, azok gyakrabban kerülnek vezető pozícióba. A széles homlokkal és kiugró, határozott állkapoccsal, valamint egyenes vonalú arccsonttal rendelkező személyek sokkal sikeresebbek voltak vezető pozícióban, és anyagilag is függetlenebbek lettek, mint mondjuk, a hosszúkás formákkal rendelkező társaik.
A szem nem csak a lélek tükre
Egy kínai tanulmány során a szem és a személyiségvonások összefüggéseit igyekeztek megállapítani a pszichológusok. A kutatás vezetője, Vinita Mehta elmondta, hogy a magasabban ülő szemöldök, a kisebb homlok és a nagyobb szem általában barátságossággal és közvetlenséggel társul. De persze, ez fordítva is igaz: az ilyen arcvonásokkal rendelkező embereket kedvesebbnek, nyitottabbnak látja már elsőre is a környezete.
Nagy orr, nagy ambíciók
Bár az orrméretet a pasiknál általában a férfiasságuk méretével hozzák összefüggésbe, ennek valójában nincs sok igazságalapja. Ez a testrész inkább a személyiségjegyekkel hozható kapcsolatba, legalábbis a kutatók szerint. A Journal of Craniofacial Surgery nevű lapban megjelent kutatásban rávilágítottak ugyanis, hogy a nagyobb orr ambiciózus és céltudatos személyiséget sejtet. De az alakja is árulkodó: a kissé felfelé ívelő orrvonal társaságkedvelő, könnyen barátkozó emberekre jellemző.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ajkak és orrforma
Szintén egy kínai tanulmányban mutattak rá arra is, hogy a vastagabb ajkakkal és hegyesebb orral rendelkező nők nagyobb eséllyel lesznek különösen társaságkedvelő, extrovertált emberek, mint vékonyabb szájú, piszébb orrú társaik.
Az állkapocs is árulkodó
Dr. Michele Barton megállapította, hogy a hangsúlyosabb állcsontú férfiak és nők magabiztosabbak, határozottabbak, és nemcsak lelkileg, de gyakran fizikailag is erősebbek másoknál. De szintén érdekes, hogy az ilyen vonású embereket mások már első ránézésre is egészségesebbnek látnak.
Persze, mindezek az információk csupán általános érdekességként szolgálnak, hiszen egyértelmű, hogy nem minden embernél igazak a megállapítások.
A legcsábítóbb női arcvonások - a férfiak szerint
A Kenti Egyetem tudósai kiderítették, milyen arcvonásokat találnak a legszebbnek, legszexibbnek egy nőn a férfiak, és a tökéletes nőt is megalkották az elképzeléseik alapján. A következő képeken meg is nézheted.
Ilyen az arca a legvonzóbb nőnek a férfiak szerint - Kiderült, milyen vonásokat tartanak a legszexibbnek
Nézegess képeket!
ElolvasomFotók: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- személyiségzavar
- szemöldök