Miért nem szakít, ha mást szeret?
Miért marad valaki szerelmi háromszögben? A kényszer és a kötelék is közrejátszhat.
Szeretőt sokan tartanak. Egy internetes felmérés szerint a 15 ezer válaszadó közül minden második lépett már félre, vagy éppen most is azt teszi. De mégis ki az, akinek erre igénye van, mi áll a megcsalás hátterében?
Leggyakrabbam egy hiányzó érzés vagy érzelem hozza létre a szerelmi háromszöget, máskor inkább értelmi kapocs jön létre, és van, aki kapaszkodót keres, vagy olyan egy hullámhosszt, amit a párjával már nem talál.
A látszat csal
Ebben a helyzetben viszont van, aki inkább szakít, és új társat keres. Ezzel szemben gyakran elmondható, hogy azok tartanak szeretőt, akik kifelé mást akarnak mutatni, mint ami a valós vágyuk, mert azt nem merik vagy nem tudják megosztani a párjukkal. Sokszor nem elégedettek az érzelmi közeggel, amelyben élnek, és pótolni igyekeznek, netán eleinte nem is tudják, mibe fognak, csak sodródni igyekeznek a helyzettel.
Sokan azért nem szakítanak, mert van, ami összeköti őket a párjukkal, de ugyanennyien maradnak együtt a társadalmi konszenzus és a praktikum miatt a párjukkal, vagy azért, mert attól félnek, mit szólnak majd mások, ha ők válnak. Így a kapcsolatukban keletkező űrt mással próbálják pótolni.
A hosszú távú kapcsolatok bástyáit gyakran előbb-utóbb kikezdi az idő. Hol érzelmi, hol értelmi téren, és előfordul, hogy a szexualitás kapcsán.
Érzelmek
Talán azt gondolnád, hogy az első helyen a szex áll, de általában ez nem igaz. Mind a férfiak, mind a nők esetén inkább az érzelmi kielégületlenség vezet a viszonyhoz. Ha valaki nem érzi már, hogy szeretik, próbál tenni érte, hogy érezze.
Ekkor válik különösen fontossá az eredeti párkapcsolatban, hogy a felek ismerjék egymás szeretetnyelvét, vagyis észrevegyék, hogy a párjuk hogyan mutatja ki az érzéseit. Mert ha értékelik a hétköznapi apróságokat is, újra közel kerülhetnek egymáshoz. A viszonyokban sokszor ez a csalóka: eleinte ott is úgy tűnik, mintha minden jobban működne, de az idő elteltével ugyanazok a problémák jöhetnek elő.
Szex
Tévhit, hogy a szex idővel nem változik a kapcsolatban. Javulhat és romolhat is, de a probléma gyakran akkor jelentkezik, amikor valaki nem vesz tudomást arról, ami történik, vagy nem figyel oda. Lehet, hogy valaki a kapcsolatában szőnyeg alá söpri a kérdéseket, de egyúttal azt hiszi, egy másik viszony mindent megold és helyre tesz. Azonban ez is csak átmeneti megkönnyebbülést adhat, ha egyáltalán. Ha a pár tagjai nem beszélnek róla, nem próbálják együtt felfedezni az újabb örömöket, könnyen hiányérzet születhet ezen a téren, ezért érdemes komolyan venni a felmerülő igényeket és problémákat.
A félrelépés okai
Miért olyan gyakori a félrelépés a kapcsolatokban? Szakértőnk elmondja, mi áll a hűtlenség hátterében.
Értelem
Azt gondolnánk, hogy az értelemnek nem sok szerep jut a viszonyokban, de valójában mégis közrejátszik, méghozzá a lelki közösség keresése kapcsán. Minden ember boldog, ha rátalál arra, aki érti őt, kíváncsi a gondolataira, nevet a humorán, és megérti a vágyait, félelmeit.
Az intelligencia és a műveltség hasonlósága lehetőséget teremt a jóízű beszélgetésekre és az egymásra hangolódásra. Ha ez az egy hullámhossz hiányzik a kapcsolatból, vagy eltűnik a másik iránti érdeklődés, az is könnyen törést jelent a kapcsolatban.
Ha úgy érzed, válságba került a kapcsolatod, mindenképp érdemes megvizsgálnod ezeket a területeket, és átgondolnod, hogy akarsz-e változtatni, hajlandó-e a párod is energiát fektetni ebbe, és egyáltalán szeretnétek-e megmenteni a kapcsolatot. Ha szükséges, kérhetitek szakember segítségét is.

Belső Nóra pszichiáter számtalan oldalról közelítve igyekszik kideríteni, a párkapcsolatok mely szakaszában bukkanhat fel a szerető, milyen szükségleteket elégíthet ki egy efféle kapcsolat. Milyen hiányokra lehet gyógyír, és mely feltáratlan, személyiségbeli problémáinkat hozhatja felszínre. Mikor szükségszerű a megjelenése, milyen jelekből következtethetünk a harmadik jelenlétére, mikor rombol, és mely esetekben lehet építő a szeretősdi.
Kiadja a Jaffa Kiadó.
Ára 2940 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.
OLVASD EL EZT IS!

- hűtlenség
- családállítás
- Megcsal a párom, de nem akarom elhagyni

- hűtlenség
- párkapcsolat
Az 5 leggyakoribb ok, amiért félrelép a férfi

- hűtlenség
- párkapcsolat