3 félrevezető jel, hogy hazudik a párod

Miközben igazat mond

Néhány nyom inkább félrevezet, mint hogy az igazsághoz vinne közelebb. Ezeknek ne higgy.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Vannak közkeletű nézetek arról, milyen jelek alapján lehet kiszűrni a hazugságot. Míg egyes nyomokon valóban el lehet indulni, akadnak félrevezető jelek is.

Főleg akkor könnyű mellényúlni, ha egy gesztus nemcsak a hazugságra, hanem a zavarra is érvényes, de a szem sem megbízható forrás.

Egy friss kutatás megcáfolta az egyik legelterjedtebb vélekedést, mely szerint aki hazudik, az jobbra néz.

Merre néz?

A többféle kísérlet során, melyekben azt vizsgálták, merre néz a hazudó, arra az eredményre jutottak, hogy nagyjából egyenlő arányban pillantottak jobbra és balra a résztvevők, amikor nem mondtak igazat.

Egy másik kísérletben az alanyoknak a szemmozgás alapján kellett eldönteniük, valótlan állít-e a másik. Azok, akiknek előzőleg azt mondták, hogy a hazugok jobbra néznek, nem voltak eredményesebbek a dezinformáció felismerésében, mint azok, akiknek nem mondtak semmit a szemmozgásról.

Milyen hosszan néz?

Úgy tűnik tehát, a tekintet kevésbé megbízható mérce. A másik elterjedt nézet sem teljesen állja meg a helyét, mely szerint a hazudó nagyobb valószínűséggel kerüli a szemkontaktust, mint az, aki igazat mond. A szemkontaktus kerülése a zavar jele is lehet, és önmagában nem perdöntő a hazugságra nézve.

Így szűrd ki, ha a pasi nem mond igazat

Nézegess képeket!

Elolvasom

Emellett a rutinos hazudozó lehet, hogy direkt a szemedbe néz - épp azért, hogy ne fogj gyanút. Ha ismered egyébként az illető gesztusait, az tűnhet fel, hogy az átlagosnál mélyebben, hosszabban néz rád, esetleg elfelejt pislogni vagy félrenézni. Tehát sokkal inkább árulkodó az, ha az illető mozdulatai eltérnek a megszokottól, mint bármi más.

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Árulkodó kéz

A kézmozdulatok is árulkodhatnak olykor hazugságról, és azt mondják, az őszinteségről inkább a nyitott tenyér, míg a hazugságról a zárt, elrejtett tenyér árulkodik. Mivel a nyitott tenyér sebezhetőséget jelent, előfordulhat, hogy valaki akkor is elrejti a tenyerét, ha sarokba szorítva érzi magát, nem csupán akkor, ha nem mond igazat. Ezért, ha a másik esetleg zsebre tett kézzel vagy a kezét tördelve beszél veled, még nem kell mindenképpen hazugságot sejtened.

Ezt is szeretjük