Hány évesen leszel a legboldogabb? Német és svájci kutatók adták meg a választ

Nem a húszas években jön el a boldogság.

Életkor boldogság
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

„A boldogság az élet értelme, az emberi lét célja és vége.” E szavak Arisztotelésztől származnak, és ha belegondolunk, talán nem is érezzük túlzásnak. Mindnyájan egy életen át keressük: megtaláljuk egy-egy pillanatra, órára, napra, de a boldogság tartósan ritkán marad velünk. Mégis várjuk, hogy egyszer majd igazán boldogok leszünk. A szó hollywoodi értelmében valószínűleg nem jön el ez az állapot, ám vannak az életben boldogabb időszakok. A kutatók szerint ez életszakaszhoz, akár életkorhoz is kötődhet. Svájci és német kutatók a közelmúltban arra az eredményre jutottak, hogy az élet legboldogabb időszaka nem éppen a fiatal éveinkben jön el - bár volt olyan korábbi kutatás is, mely éppen ezt támasztotta alá.

Hány évesen vagyunk a legboldogabbak?

A német kölni sportegyetem, a bochumi Ruhr egyetem, a mainzi Johannes Gutenberg egyetem, valamint a svájci berni és bázeli egyetem kutatócsoportja egy átfogó metaanalitikai áttekintésben világította meg a kérdést, mely a Pszichológiai Értesítő című szaklapban jelent meg. Kutatásukat több mint 460 000 résztvevő segítette.

- A szubjektív jóllét három központi összetevőjében bekövetkezett változásokra összpontosítottunk: az élettel való elégedettség, a pozitív érzelmi állapotok és a negatív érzelmi állapotok - magyarázta Susanne Bücker professzor.

A vizsgálatban 9-96 év közötti emberek vettek részt. A szakemberek úgy találták, hogy a szubjektív jóllét 9-16 éves kor között jellemzően csökken - mely vélhetően a kamaszkorral bekövetkező hormonális változásoknak, érzelmi viharoknak köszönhető. Az elégedettség ezt követően fiatal felnőttkorban emelkedést mutatott, a kutatás szerint azonban legboldogabbak 70 éves korunk körül vagyunk. (Azt most csak zárójelben jegyezzük meg, hogy nem szabad megfeledkezni róla, hogy a kutatásban svájci és német emberek vettek részt.)

Ezt követően viszont már nagyon idős korban a szubjektív jóllét minden összetevője inkább romlott, mint javult. Ennek oka vélhetően a csökkent fizikai teljesítőképesség, a romló egészségi állapot

Ezért 70 körül vagyunk a legboldogabbak

Az eredmény vélhetően azt mutatja, hogy a nyugdíjazást követően az emberek életében egy békésebb időszak jön el, melyet nagyobb szabadság jellemez. Ebből adódóan az élettel való elégedettség növekszik, kiegyensúlyozottabbnak, boldogabbnak érzik magukat.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A boldogságra sokan tekintenek úgy, mint ami majd eljön, ha megtalálják a másik felüket, ha megszületik szerelmük gyümölcse, megvan a közös fészek, ha jobb munkát szereznek, több pénzt keresnek. Ahogy azonban telik az idő, és a kis lakásból családi házba költöznek, jobban fizető állást találnak, és szép lassan mindent kipiálnak a listán, rá kell döbbenniük, hogy a boldogság alapvetően nem olyasmi, ami külső körülményeken múlik, hanem olyan, amit legbelül kell keresni. Idős korban, sok évtizednyi élettapasztalattal a hátunk mögött ezt már könnyebb belátni.

Egyenes út a boldog élethez és az egészséges kötődés kialakításához - Ez a koreai filozófia 6 legfontosabb alappillére

Dr. Jihee Cho koreai pszichológus a jeong gondolkodásmód hat legfőbb tanát sorolja fel.

Elolvasom

(Képek: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük