Apró piros pöttyök a bőrön

Az alábbi történet arról szól, milyen fontos elfogadni, tudomásul venni, illetve beépíteni az életünkbe azokat a sorsfordulókat is, amelyekről megpróbálunk inkább gyorsan elfeledkezni.

Vajon mi az oka?

Lizi az első piros foltoknak még nem tulajdonított nagy jelentőséget. Amikor azonban a teste egyre nagyobb felületét borította be a különös bőrelváltozás, orvoshoz fordult. Egyik vizsgálat követte a másikat, eredményt azonban nem hoztak, csak nem derült ki, hogy mi okozza a furcsa viszketést.

Több hónapos sikertelen kezelés után azt vetette fel aztán az egyik szakember, hogy talán nem is szervi oka van mindennek. Így került el családállításra a lány. Van ugyanis ennek a módszernek egy olyan speciális változata, amely betegségekkel és testi tünetekkel foglalkozik. Nem gyógyít, csak feltérképez. Megmutatja, milyen rejtett összefüggések húzódnak meg esetleg a háttérben, feltárja azokat a tudattalanban ható folyamatokat, amelyek megoldásával az adott betegség orvosi kezelése sokkal sikeresebb lehet.

A tünet kiszáll a körből

A családfelállítás általában csoportban történik. A jelenlévők azzal segítenek egymásnak, hogy képviselőként beállnak a körbe, és megjelenítik az éppen adott kérdés, probléma megoldásával kapcsolatos legfontosabb személyeket, fogalmakat.
Lizi esetében a lánynak is volt egy képviselője, meg a kiütéseinek is, és a felállítás lehetőséget adott nem csupán annak letesztelésére, az utóbbiakat vajon mi okozhatja, de arra is, mi gyógyítaná meg. Legnagyobb meglepetésre az jött ki, hogy a piros foltoknak az orvostudományhoz van leginkább közük.

A 27 éves lány értetlenül csóválta a fejét, és kétségbeesetten bizonygatta, ő már minden lehetséges vizsgálatnak, kezelésnek alávetette magát. Hacsak...
- Hacsak? - kérdezett vissza gyorsan a csoportvezető.
- Öt évvel korábban volt egy daganatos betegségem, megoperáltak, sugárkezelést kaptam - darálta színtelen hangon a lány.

Próbáljunk ki valamit, javasolta ekkor a családállító, és beküldött a körbe egy úgynevezett fedett képviselőt, akiről tehát nem árulta el, hogy kit vagy mit személyesít meg. Ez a képviselő szorosan a lány képviselője mellé állt, a tünet pedig hátrálni kezdett, és kiment a körből.

Elfelejtett lényeges részletek

- Az alapbetegségedet hoztam be fedetten - mondta halkan a családállító.
- Ez most mit jelent? - kérdezte elsápadva Lizi. - Hiszen rendszeresen járok ellenőrzésre, épp mostantól, az öt év leteltével számítok majd sikeresen gyógyult betegnek. Ez a kép azt mutatja, hogy kiújult a daganatom?
- Nem feltétlenül ezt jelenti - válaszolta a csoportvezető. - Neked például mi jut eszedbe róla?
- Nem szívesen beszélek erről az egészről, én soha nem éreztem magam daganatos betegnek, szinte senki nem tudja rólam, hogy az voltam, még a barátom sem, akivel két éve együtt élek. Amikor annak idején ott ültem a kórház folyosóján a sugárkezelésre várva, mindig az volt bennem, nekem semmi közöm ehhez az egészhez, nekem nincs itt dolgom, én más vagyok, mint a többi beteg.

Az állításvezető ekkor beküldött három csoporttagot a körbe, a hasonló betegségben szenvedők képviselőjeként. Arra kérte a lányt, hogy álljon szembe velük, és mondja ki azt a mondatot: - Én is közétek tartozom, nekem szerencsém volt, amit megpróbálok megbecsülni. Az alapbetegséget megszemélyesítő képviselő ekkor levált Lizi képviselőjéről, beállt a betegek mögé. A lány szeméből pedig peregni kezdtek a könnyek.

Köszönet a jelzését

Van a családállítási technikák között egy fontos mozdulat, amit sokan félreértenek. A meghajlás nem megalázkodást jelent ugyanis, hanem elfogadást és tiszteletet. Lizi eleinte nehezen hajtotta meg a derekát a betegtársai előtt, ám aztán sokáig lent maradt, a kezeit kinyújtva, szinte megérintve a földet. Amikor a lány felegyenesedett, azt mondta, úgy érzi, mintha mázsás súlyok kerültek volna le róla. A csoportvezető még megkérte arra is, hogy mondjon köszönetet a tünet képviselőjének. Lizit a rejtélyes piros foltok emlékeztették ugyanis a sugárkezelésre, arra, hogy valamit nem tett a helyére a lelkében: megtagadta a betegségét.

A következő kontrollra már a barátja is elkísérte. Együtt örültek a jó hírnek, hogy minden rendben van. A lány véletlenül egy fiatal fiú mellé ült le a váróteremben. Nagy levegőt vett, és megszólította.

Elmondta neki, hogy ő is nagyon félt, sokat szorongott, de mindig van remény, erre épp az ő esete a legjobb példa. A fiú először morcosan nézett rá, aztán bólintott egyet, és hálásan elmosolyodott.

• tünet
• rák
• kiütés
• lelki háttér
• bőrbetegség
• családállítás
• féderer ágnes
• Lélek&Test