Miért hízol még a levegőtől is?

Meglepő okok a háttérben

Lehet, hogy nem testi oka van a túlsúlyodnak, hanem mélyebben rejtőzik a probléma.

Hiába fogyókúrázol, és bármit teszel, egyre jobban kilendül a mérleg nyelve? Az evés lett a szenvedélyed, szinte mindent ennek rendelsz alá az életedben? Járj utána családállítással, miért szaporodnak a kilóid!

Félelem a szeretet hiányától

Márta kiskorában olyan soványka volt, hogy a szomszéd családok vele riogatták a gyerekeiket: egyél fiam, mert úgy fogsz kinézni, mint Mártika. 11 éves múlt, amikor váratlanul meghalt az édesanyja egy közlekedési balesetben. A nagymamája nevelte ezután, aki remekül főzött, és az ételekkel is megpróbált néhány boldog percet szerezni a kislánynak, aki persze elkezdett gömbölyödni.

Először csak formássá vált, aztán kicsi túlsúly volt rajta, majd nem volt mit szépíteni, kövérnek mondták. A húszas évei elején már csak olyan tükröt tűrt meg a lakásban, amiben nyakig látszott. Szabadidejében alig mozdult ki otthonról, inkább evett, bánatában, örömében, megszokásból.

Akkor állt először mérlegre, amikor a munkahelyén randevúra hívta az egyik kollégája. Bizony sokkolta a kilói száma, no meg az is, hogy nem tudott csinosan felöltözni. Eldöntötte tehát: ideje megszabadulni a túlsúlyától.
Kemény időszak következett, koplalással, tornával, futással, az eredmény azonban nem volt látványos. Amit ugyanis egyik nap leadott, szinte már másnap visszaszedte. Az orvosok és az edzők is értetlenül csóválták a fejüket, így a lány végső elkeseredésében egy családállítási csoportban keresett választ.

Kövérség, mint bizonyíték

Mielőtt azonban Márti sorra került volna, Anna mesélte el a csoportban a történetét, aki hasonló életkorú és testalkatú volt, még a problémája is emlékeztetett arra, amivel Márti kínlódott. Anna sem bírt leadni egyetlen dekát sem a súlyából, noha már alig evett. De még a levegőtől is hízom - mesélte elkeseredett hangon a lány.

Az állításából az jött ki, hogy az édesanyja elvárásait kisgyerekkorától kezdve erőszakosnak, túlzónak és teljesíthetetlennek találta. Az anyja azt szerette volna, hogy orvos legyen belőle, ő azonban szívesebben fűzött gyöngyöt, és készített ékszereket. Végül nem ment egyetemre, ötvösnek tanult - akkor kezdett el kilókat felszedni magára.

A csoportvezető elmagyarázta neki, hogy tudattalanul a kövérségével próbál bizonyítani az anyjának. "Lehet, hogy nem vagyok elég jó neked, hiszen nem lettem orvos, de majd én azért is megmutatom, hogy nagy vagyok, erős vagyok, vagyok valaki.” Ez a fogadalom dolgozott a lány lelkében, emiatt hízott meg.

Inkább eszem, ahelyett, hogy meghaljak

A családállítás mindig azokat a lélekszinten ható összefüggéseket hozza elő, melyek egy testi tünet hátterében esetleg meghúzódnak. Természetesen nem minden elhízás vezethető vissza tudattalan kötődésekre, ám, ha az orvostudomány eszközeivel nem magyarázható, illetve komoly életmódváltással sem visszafordítható kövérségről van szó, érdemes megnézi a családi rendszerbe visszavezethető okokat is.
Mártinak például azt mutatta meg ez a módszer, hogy édesanyja elvesztése miatt kezdett el terebélyesedni. Nem a nagymamája igyekezetét és főztjét kell okolnia, ettől függetlenül is beindult nála egy tudattalan folyamat. Merő elővigyázatosságból evett többet, mint amire a szervezetének szüksége volt. A lelkében legszívesebben az édesanyja után ment volna, annyira fájt az elvesztése. Az evés tehát egyfajta ösztönös földelést, fixálást jelentett számára, vagyis, hogy életben marad. Mártinak azt kellett tudomásul vennie a családállítás segítségével, hogy az elvesztett anyai szeretet nem pótolható evéssel. 

Védelem a külvilágtól

Hasonló történhet egyébként azokkal is, akiket csecsemőként hosszabb időre elválasztanak az édesanyjuktól. Ez olykor olyan - valójában indokolatlan - egzisztenciális félelmet, sőt, éhhalálszerű érzést okoz bennük, hogy az életük további részében folyamatosan habzsolnak, soha nem tudnak eleget enni, hiszen nem érzik biztonságban magukat.
A kövérség lehet azonban védekezés is, az, akinek mondjuk a saját nőiségével van baja - valami miatt nem meri megélni azt -, gyakran épít védőfalat képletesen, ám fizikálisan is jól láthatóan maga köré. A családállítás minden ilyen esetben megpróbálja oldani a téves fogadalmakat, kötődéseket, mintákat, azaz helyreállítja a valódi kapcsolatokat, megmutatja a kövérség okait, megérteti, hogy nincs szükség áldozatra, védekezésre, bizonyításra.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Márti a családfelállítás után például kitette a konyhájában az édesanyja fényképét, és minden olyan alkalommal, amikor a rendszeres étkezéseken kívüli időpontban éhségérzetet érzett, kimondta hangosan: maradok.

A fogyókúra és testedzés hamarosan hatni kezdett, egy évvel később már 15 kilóval kevesebbet nyomott, méghozzá úgy, hogy nem kellett többé koplalnia ezért, vagyis kis odafigyeléssel, de komolyabb erőfeszítés nélkül is tartani tudta a súlyát.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük