Lelki oka lehet, ha egy gyerek feltűnően sokat eszik: amit a túlevésről tudni érdemes
Ne tudjuk be egyszerű jó étvágynak, nézzünk a dolog mögé!
Egy szülő természetesen örül annak, ha a gyermekének jó étvágya van, és vannak korszakok, így a növekedési ugrások idején vagy a kamaszkorban is, mikor természetes, hogy sokat eszik. Mégis felelőtlenség lenne egy bizonyos szint után nem felfigyelni rá, hogy talán még sincs rendjén valami.
Ha a gyerek állandóan nassol, mindig jókora adag, felnőttnek is bőven sok ételt eszik, nem tudja abbahagyni, esetleg később bűntudata támad emiatt, akkor fontos a dolog mögé pillantani, és érdemes megkeresni a motivációt.
Nem jó étvágy, lelki probléma
Az nem utal bajra, ha a gyerek olykor teleeszi magát valamivel, hiszen ilyen mindenkivel előfordul. Akkor lehet gond, ha a gyerek rendszeresen, legalább heti kétszer, féktelenül túleszi magát, ugyanis lehet egy lelki eredetű, tudattalan motivációja, azaz az étel vigasszá válik.
Ez kisebb gyerekeknél ugyanúgy előfordulhat, mint nagyobbaknál, hiszen mindenkinek lehetnek a saját életszakaszában, életkorában aktuális problémái. Kamaszkortól azonban, amikor sok a változás, jön az első szerelem, és a szülő-gyerek viszony is más lesz, gyakoribb lehet a jelenség.
Akárcsak a felnőtteknél, a gyerekeknél is van olyan, hogy az ételben, a rágcsálásban, a finomságokban találják meg a megnyugvást és a boldogságot. Ezután az időleges komfortérzet után viszont, főleg tinikorban, rosszul érzik magukat, és nemcsak a túlzott jóllakottságtól, hanem a tudattól is, hogy túlzásba vitték a dolgot. Mi más utalhat még problémára?
- Ha a gyerek hajlamos falni, gyorsan sok ételt megenni,
- ha az evés a gyereknél valamilyen érzelmi hatásra adott válasz, például stresszre, családi konfliktusra, barátkozásbeli nehézségekre, vagy épp rossz teljesítményre,
- ha bűntudata van, és szó szerint megundorodik magától, amiért sokat evett,
- ha néha elbújik, és titokban eszik,
- ha nem képes rendszeresen étkezni, állandóan áthágja a főbb étkezési időpontokat, azután kihagy egyet-egyet, és hajlamos a kései étkezésre is.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ha a gyerek egyébként is rosszabb periódusát éli, depressziós tüneteket mutat, akkor az étkezésében ehhez is társulhat a rendellenesség. A National Institute of Health adatai szerint az esetek nagy százalékában azoknál alakul ki étkezési zavar, akik depresszióra hajlamosak, épp van, vagy már volt depressziós, árnyasabb periódusuk. Gyerekeknél ilyen lehet egy korábbi trauma, egy szeretett személy elvesztése, a kirekesztés, a megszégyenítés a társai közt, a szülők válása, de akár a zaklatás is.
A legismertebb étkezési zavarok
Tinikorú, nagyobb gyerekeknél már előfordulhat, hogy a túlevés bulimiával társul. Aki bulimiás, étkezési rohamokat él meg, amikor is féktelenül tömi magába az ételt, majd bűntudatot érez, ezért meghánytatja magát. Az anorexia esetén nincsenek falási rohamok, az érintett szándékosan éhezteti magát, mert minden falat ételtől bűntudata támad.
Hogyan kezelik?
Ha a gyereknek étkezési zavara van, akkor nagyon fontos a szakember bevonása, sokszor ugyanis éppen a családon belüli problémákra adott válasz az étkezési zavar. A gyerek sokszor itt tud csak kontrollt gyakorolni, vagy nyomást helyezni a szülőre. Mindkettő üzenetértékű.
A szülőknek érdemes végiggondolnia, hogy mik azok a problémák a családban, melyek ide vezettek, ezt meg lehet említeni a pszichológusnak, de hagyni kell, hogy a gyerek a szakember egyedül beszéljen ezekről. Ha otthon látszólag minden rendben is van, a gyereknek attól még lehetnek problémái a barátokkal, az iskolával, esetleg a szerelemben is, ha már nagyobb. A több, őszinte beszélgetés és nagyobb fokú odafigyelés alapvetően fontos, de a szaksegítség, a családterápia vagy gyermekpszichológus segítsége elengedhetetlen.
Gyerekkedvenc köretek
Ha minden rendben az étkezés terén, akkor is érdemes rá figyelni, hiszen fontos, hogy egészséges és változatos ételeket adjunk a gyerekeknek. A köretekkel például remekül lehet variálni a folyton ismételt krumpli helyett.
Gyerekbarát köretek, amik egészségesebbek a krumplinál: ideje kísérletezni
Nézegess képeket!
Elolvasom