Reggelire, mint a király - szól a mondás. Nem véletlenül, hiszen a napindító étkezés a legfontosabb a három főétkezés között. Erről sokan megfeledkeznek, és sajnos vannak felnőttek, szülők, akik nemcsak a saját hasukat hagyják üresen reggelente.
Sok családban sajnos az a szokás, hogy a gyerek korgó gyomorral indul útnak, és üli végig az első órát, majd az első szünetben reggelizik - ki tudja, mit. Optimális esetben ez nem így történne, hanem otthon, rászánva kis időt, megfelelő tápanyagtartalmú étel kellene, hogy az asztalra kerüljön, ami elegendő energiát ad a napkezdéshez, a tanuláshoz, a koncentráláshoz.
Kultúránként, országonként eltérő, mi kerül reggel az asztalra. Ezt a változatosságot mutatta be különleges képsorozatával a fotóművész, Hannah Withaker. Mivel hazánkban nem készített felvételt, kolléganőnk, Teri, két gyerek anyukája a sorozat felvezető képeként befotózta, mit esznek kislányai, azaz mit eszik egy magyar család apraja, ahol mégis fordítanak figyelmet a reggelire. Merthogy sajnos, ahogy az OÉTI adataiból kiderül, a magyar gyerekek fele nem reggelizik.

Íme, Teri hatéves kislányának reggelije. Felvágott, sajt, tojás, zöldségek, túró, nutellás zsömle, alma, tea és macikávé. Ebben a szuper reggeliben minden benne volt, ami csak egy energikus napindításhoz kell.

És itt kezdődik a világ körüli utazás, amire Hannah Withaker invitálja közönségét. Ez egy tokiói négyéves reggelije. Apró, szárított hallal sült paprika, szójaszósz szezámmaggal, melyet nyers tojással keverve rizsre öntenek, kinpira, azaz lótusz- és bojtorjángyökér répával szezámmagolajban, mirin, vagyis édes rizs szójaszósszal, miso leves, szőlő, ázsiai körte és tej.

Egy másik, negyedikes isztambuli gyerek ezt a bő választékot látta reggel az asztalon. Barna kenyér, fekete és zöld olívabogyó, török sajt, ezine peyniri, ami egy fetasajtszerű sajt, Nutella, kemény tojás, eperlekvár, vaj, eski kasar, azaz érlelt tehéntej és tulum peyniri, vagyis kecsketejes sajt várta.

Két kis négyéves reggelije Malawiban. Édes kukoricakenyeret esznek, aminek a neve chikondamoyo. Főtt krumplit is kapnak, illetve egy-egy pohár alaposan megcukrozott teát.

Egy hároméves brazil kisgyerek reggelije. Kakaó, gabonapehely tejjel, bisnaguinha banánkenyér és egy requeijão nevű, lágy krémsajttal megkent, édes kenyér, ami a brazil kisgyerekek körében igen népszerű.

Egy ötéves amszterdami gyerek nagyon csokis reggelije. Egy pohár tej és vajas kenyér, melyre édes, szórt feltét kerül. Ilyeneket több ízben árulnak a boltokban: van cukorka- és csokiszóró is. Nagyon népszerű a holland gyerekek körében. A csokis, a hagelstag a legnagyobb favorit.

Ezt eszi egy francia hatéves reggelire. Tartine, azaz kettévágott, vajjal, lekvárral megkent bagett, gabonapehely tejjel, frissen facsart narancslé és kivi került az asztalra. Hétvégente croissant is van olykor reggelire.

Egy hétéves reggelije Malawiban. Szójás-földimogyorólisztes kukoricakása, azaz phala, olajban sült kukoricalisztes-hagymás falatkák, édesburgonya és sütőtök. A bögrében piros, cukros hibiszkuszlé van. Olykor édes fekete tea is szerepel a menüben.

Egy négy- és egy kétéves brazil gyerek reggelije. Café com leite, azaz tejeskávé valódi kávéval - tradíció arrafelé, hogy a kicsik is fogyasztanak kis mennyiségben, mert felélénkülnek tőle iskola előtt, emellett a brazilok szerint az egészségnek és a memóriának is hasznos -, illetve kaptak vajas kenyeret, sonkát és sajtot.

Izlandon egy három és fél éves gyereknek ezt tették reggel az asztalra. Hafragrautur, azaz vízzel, barna cukorral készült zabkása juharsziruppal, vajjal és gyümölccsel, tej és gyümölcslé volt a menü. Sok kisgyerek kap a napfény nélküli időszakokban D-vitamin-pótlásként csukamájolajat - lysi - is reggelente.

Egy nyolcéves isztambuli gyerek reggel ezekből válogathat. A terülj-terülj asztalkán minden van, mi szem-szájnak ingere: kaymak, azaz aludt tejszín pirítósra kenve, olívabogyó, sült tojás fűszeres kolbásszal, vaj, kemény tojás, sűrű szőlőlé, vagyis pekmez, juh-, kecske- és tehéntejből készült sajtok, birsalma- és szederdzsem, péksütemények és kenyér, zöldségek, kahvaltilik biber salcasi, azaz sült pirospaprikából készült krém, édesség, mogyorós halva és narancslé.
Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!
Promóció