Az iskolai bántalmazás 2 mindennapos, rejtett formája – A szakember szerint is nehéz felismerni

Nyakunkon a sulizárás, de ha visszagondolunk erre a tanévre, vajon hányszor hallottuk ezt a gyerekeink szájából? Na de vajon miért mondta ezt? Csak a „kötelező” gyermeki suliundor beszél belőle, vagy valamilyen konkrét oka van annak, hogy szorong, panaszkodik? Vámos Robi gyermek- és szülőcoach, mentor és író ad nekünk gyakorlati tanácsokat. 

Az iskolai bántalmazás első jelei

Kamasz vagy kisiskolás, mindegy. Ha reggel a paplan alól ennyit mond: „Anya, nem akarok suliba menni”, ne csak a pizsamás lázadást lásd benne. Lehet, hogy épp ez az egyetlen mondata, amiben benne van minden. A feszültség. A félelem. Az, hogy bántják. Csak még nem tudja kimondani.

Az a gyerek, akit nap mint nap cikiznek, kiközösítenek, vagy akinek a táskáját eldugják, nem mindig jön haza sírva. Néha csak nem akar suliba menni. Vagy túl sokat fáj a hasa. Vagy egyre kevesebbet beszél és egyre csendesebb. Vagy éppen túl harsány, mert védekezik. Túl sokat beszél, de semmit nem mond a lényegről. Eltűnik a szeméből a csillogás. Vagy épp túl heves, túl érzékeny, túl „drámai” lesz. Ingerlékeny, sírós, vagy pont fásult. Elzárkózik, vagy „idegesítően” akaszkodik rád.

Hidd el, ez nem hiszti. Ez vészjel. Ne legyints rá. Ez lehet az első segélykiáltás, ne várd meg az utolsót.

Mit mondhatsz ezekre a jelekre szülőként? Néhány mondat Robi ajánlásával:

• „Látom, hogy valami változott benned. Ha akarsz, mesélj róla!”
• „Nekem nem kell mindig erősnek mutatnod magad. Lehetsz szomorú is.”
• „A tested most jelez, lehet, hogy a lelked mondani akar valamit.”

Fontos természetesen, hogy mi felnőttként, szülőként, pedagógusként tudjunk különbséget tenni a „sima” konfliktus és a valódi bántalmazás között? A gyermek- és szülő-félelemmentesítő így fogalmaz:

A legfontosabb különbség abban rejlik, hogy míg a konfliktusban két fél vitázik, akiknek egyformán vagy megközelítőleg egyformán van szavuk, erejük, lehetőségük, addig bántalmazás esetén az egyik félnek van hatalma, a másiknak meg „csupán” félelme. A bántalmazás rendszeres, egyoldalú, bénító. Egy veszekedés után a gyerek szívesen mesél, panaszkodik. Bántalmazás után nem mer.

Szülőként próbáld meg így kipuhatolni, hogy iskolásod vajon milyen helyzetben van:

• „Volt már olyan, hogy valaki újra meg újra úgy bánt veled, hogy te nem tudtál mit tenni?”
• „Veszekedés vagy inkább olyan, hogy te csak tűrted?”
• „Képzeld, felnőttként is nehéz különbséget tenni – de együtt meg tudjuk érteni.”

Az iskolai bántalmazás 2 mindennapos, rejtett formája

A leggyakrabban előforduló típusok, melyekkel munkám során napi szinten találkozom:

Ilyenek például a rejtett agresszió formái, amit a felnőttek gyakran nem vesznek észre. Ez az, amit nem lehet megfogni. Nem csattan az ajtó. Nem törik az orr.

De ott van a levegőben egy félrenézés, egy összesúgás, egy „véletlen” kihagyás formájában. Tipikus példái:

• Amikor mindig „elfelejtik” játszani hívni a gyereket a szünetben.
• Amikor mindenki kacag, és ő nem tudja, min – de szerinte rajta nevetnek.
• Amikor barátság címén manipulálják: „Ha ezt nem mondod el, akkor nem vagy a barátom.”

A hozzám forduló szülőknek azt szoktam ajánlani, hogy tanítsák meg gyermeküket a „bánthatatlanságra”. Szülőként segíthetsz ezzel:

• „Van olyan, hogy mások úgy bántanak, hogy közben mosolyognak?”
• „Szeretném, ha tudnád, hogy nem normális, ha egy barátság nyomaszt.”
• „Nem csak az ütés fájhat.”

Másik tipikus iskolai és azon túlra nyúló jelenség a kirekesztés, a gúny. Ezek legtöbbször manapság digitális bántalmazás formájában érhetők tetten, hiszen a modern világban a zaklatás nem ér véget a suli kapujában. Folytatódik a csoportchatekben, mémekben, privát üzenetekben. Ez az új játszótér, ahol a gúnyolódás örökké ott marad – képernyőfotó formájában.

Mit tehetsz?

• Beszélj a netes világról is: „Nem baj, ha megmutatod, mi bánt. Nem vagy áruló.”
• Kérdezd: „Melyik csoportban érzed jól magad? Van olyan, ahol szorongsz?”
• Bármilyen nehéz is, közösen nézzétek meg, kivel és hogyan kommunikál.
• Ha szükséges, lépjen ki minden „felesleges” csoportból!
• Mondd: „Ha bárki bánt online, az is igazi bántalmazás.”

És egy social media oldal mögé bújva könnyebb, kevésbé érezhető a bántás súlya, hiszen nem látszik a bántalmazott azonnali reakciója, sírása, összeomlása. Ha pedig kiderül a gonoszkodás? Jön. a magyarázat: „Csak vicceltem!” – ez a leggyávább mentegetőzés. Értessük meg a gyerekekkel, hogy a poén határvonala: aki nevet. Ha csak a gúnyolódó, akkor az nem humor. Az hatalommal való visszaélés. Sajnos egy gyerek, akit mindig „csak poénból” aláznak, idővel már el is hiszi, hogy vele van a baj. Magyarázzuk el, válasszuk el a határokat élesen:

• „A poén akkor poén, ha mindenki nevet.”
• „A gúny nem humor. A humor felemel, a gúny megaláz.”
• „Bárki, aki bánt, és azt mondja, hogy csak viccelt – nem vicces, hanem gyáva.”

Mit érez egy gyerek, aki áldozattá válik?

• Szégyent.
• Zavart.
• Dühöt – amit magára irányít.
• Bűntudatot.
• És leginkább: egyedüllétet.

Azt érzi, senki sem értené meg, sőt: talán meg is szólnák, ha kimondaná. Vagy még őt okolnák más tetteiért.

Szülőként fel kell ismerd a helyzetet, és a helyzet megoldásának kezdeti szakaszában is biztosítanod kell együttérzésedről, támogatásodról:

• „Nem te vagy a hibás.”
• „Bármit is érzel, az jogos.”
• „Ha most nem tudsz mindent elmondani, az is rendben van. Itt vagyok, ha később igen.”

Ha felismerted, hogy gyermeked áldozat, nem kell hirtelen pszichológusnak lenned. Elég embernek. A gyereknek nem tanács kell elsőre, hanem biztonság. Ha látod, hallod, sejted, hogy baj van, ne kérdezz faggatva, hanem kapcsolódj! Ne oldd meg helyette, de biztosítsd, hogy nincs egyedül. Ne nézz félre, ne hessegesd el, ne mondd, hogy majd kinövi, majd elmúlik. 

Helyette nyugtasd meg:

• „Amit mondtál, azt komolyan veszem.”
• „Kérsz tőlem segítséget? Számíthatsz rám. Mit gondolsz, kivel kellene még erről beszélnem?”
• „Tudd, hogy ez nem a te szégyened. Én büszke vagyok rád, hogy elmondtad.”

Nem minden gyerek tudja elmondani, mi történik vele. De minden gyereknek szüksége van valakire, aki komolyan veszi ezt az egy mondatot is:

„Anya, nem akarok suliba menni.”

Ez lehet a kulcs. Te lehetsz a kulcs.

És mi itt vagyunk. Veled. Vele. Érte.

Sok hasznos tanácsért, esetleírásokért olvasd Vámos Robi PSSZT! CSODA VAGY! könyveit 

(Képek: Getty Images Hungary.)

• bullying
• iskola
• iskolai zaklatás
• bántalmazás
• vámos robi
• Gyerek