
A gyereknevelés 9 állandó igazsága, amit minden szülő zsebre tehet
Sok aprócska egyéniség, kilenc dolog mégis mindegyikükre igaz: ha szülő vagy, ezeket mindenképpen tudnod kell.


Mindenki egyéniség, mindenki más, nincs két egyforma gyerek - sokat szajkózott és vitathatatlanul igaz állítások. Kétség sem fér hozzájuk, ám vannak örök érvényű igazságok, melyek minden egyes gyerekre igazak, kivétel nélkül, bármilyen különbözőek is. Ezeket szülőként érdemes és fontos zsebre tenni.
Kilenc dolog, ami minden gyerekre igaz
1. A gyerekek nem mini felnőttek. Egy kisgyerektől nem várható el, hogy korát meghazudtolóan önálló és illedelmes legyen, felnőtt módjára kommunikáljon, illetve kezelje a konfliktusokat.
2. A gyerekeknek szükségük van a szülő érintésére, közelségére. Nem lehet olyan zsúfolt egy nap, hogy ne jusson idő megölelni a gyereket.
3. A gyerekek, attól, hogy gyerekek, ugyanúgy tiszteletet érdemelnek, mint bárki más. A felnőtt soha nem szabad, hogy visszaéljen fizikai és szellemi fölényével, esetleg nevetség tárgyává tegye a gyereket.
4. Fontos, hogy a szülő bátran megélje a gyerek előtt is az érzelmeit, megmutassa, hogy az élet velejárója, hogy néha szomorú, néha aggódik az ember. Azt azonban nem szabad felednie, hogy ő a gyerek szemében bástya, akinek erősnek kell maradnia, képesnek kell lennie uralni a helyzeteket. Ezzel teremthet a gyerekben biztonságérzetet.

5. A gyerekek sokféle módon fejezik ki, és sokféle módon igénylik a szeretet kifejezését. Fel kell tudni ismerni, mi az a nyelv, amin a gyerek azt mondja, szeretlek, nyitottan fogadni azt, és felé is gesztusokban, illetve szóval is kifejezni a szeretetet.
6. Fontos belátni a gyerek hisztije mögé, hiszen nem a szülő bosszantása vezérli. Hiányérzete, szükséglete lehet, amit fel kell ismerni. Egy ölelés csodákra képes.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Cirkónia kristályos angyalszárny medál ezüst nyaklánccal14 990 Ft
-
Cirkónia kristállyal díszített édesvízi igazgyöngy nyaklánc négyszög foglalattal14 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Háromszínű négyes fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm21 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Arany csepp medál31 200 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
7. Bántalmazni, fizikailag fenyíteni semmi szín alatt nem szabad a gyerekeket, de a kényszerítés, a fenyegetés sem vezet semmi jóra. A gyerek frusztrálttá válhat, maradandó lelki sérülést szenvedhet. Ha látja, hogy megértik őt, sokkal együttműködőbb lehet.
8. Minden gyerek tanulmányi eredményében lehetnek hullámvölgyek, aminek nem a lustaság az oka. A szülő feladata, hogy akár a tanárral együtt, a gyerek bevonásával kiderítse, hol a probléma, és mi lehet a megoldás.
9. A gyerekeknek is szükségük van szabadidőre, amikor valóban kedvük szerint játszhatnak vagy épp lazsálhatnak. Nem kell minden pillanatukat betáblázni, és nem is szabad. Az unatkozás egyébként táplálja a kreativitást.
OLVASD EL EZT IS!

- gyerekek
- probléma