Még egy érv a testvér mellett: több az elhízott az egykék között

Kevesebbet játszanak kint, nagyobb eséllyel van televízió a szobájukban, így a kilók is könnyen felszaladnak.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A testvér nélkül felnövő gyerekek több mint 50%-os eséllyel lesznek túlsúlyosak vagy kövérek, mint testvérrel élő társaik - állapították meg egy 12 700 gyerek bevonásával készült európai tanulmányban.

Mindazonáltal a szülőnek meghatározó szerepe van abban, hogy gyermeke - akár egyke, akár nem - meghízik-e. Emellett rejtett lelki tényezők is állhatnak a kilók szaporodása mögött.

Kevesebbet mozognak, többet tévéznek

A Nutrition and Diabetes című szakfolyóiratban ismertetett vizsgálatokat nyolc országban folytatták le egy uniós kutatási program, az IDEFICS keretében. Ebben arra voltak kíváncsiak a szakemberek, hogy az étrend, az életvitel és az elhízás miként befolyásolja a kettő-tíz éves gyerekek egészségét.

A tanulmány eredménye szerint a többi befolyásoló tényező figyelembevétele mellett is több mint másfélszer nagyobb esélye volt a túlsúlyra az egykeként felnövő gyerekeknek azokhoz a társaikhoz képest, akinek volt testvérük.

Tanulmányunk azt mutatta, hogy az egyedüli gyerekek ritkábban játszanak kint, gyakrabban élnek alacsonyabb iskolai végzettségű családban és nagyobb valószínűséggel van televízió a szobájukban - idézte fel Monica Hunsberger kutatásvezető, a svéd Göteborgi Egyetem munkatársa.

Európában a becslések szerint több mint 22 millió gyerek számít túlsúlyosnak. A mostani tanulmány azt is megmutatta, hogy a délebbre fekvő országokban, mint Olaszország, Spanyolország és Ciprus, háromszor gyakoribb a kövér gyerek, mint például Svédországban és a többi északi országban - derül ki a Göteborgi Egyetem közleményéből.

14 csábító, de annál károsabb édesség

Nézegess képeket!

Elolvasom

A szülő felelőssége

Nagyrészt természetesen a szülőn múlik, hogy csemetéje túlsúlyos lesz-e. Körülbelül hároméves korig kialakulnak a gyermek táplálkozási szokásai, mit, mikor, mennyit és miért eszik vagy iszik.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Ebben az időszakban tud az édesapa és az édesanya leginkább hatással lenni a kicsi aktuális és későbbi, felnőttkori étrendjére, és ami a legfontosabb, testtömegére is. Azaz megalapozhatja a gyermek egészségét, vagy jó szándékkal bár, de a túlsúly, elhízás, valamint az azzal kapcsolatos betegségek felé is elindíthatja. Ha szeretnéd tudni, melyek a leggyakoribb szülői tévedések, kattints korábbi cikkünkre!

Lelki okok a háttérben

Egyes lelki tényezők is nagymértékben hozzájárulhatnak a túlsúly kialakulásához. Elképzelhető például, hogy a gyerek a családon belüli feszültségek - a szülők rossz viszonya, munkahelyi vagy egzisztenciális nehézségek - miatt eszik többet a kelleténél, mintegy kompenzálva a helyzetből adódó negatív érzéseit. Lehetséges az is, hogy nem találja a helyét az óvodai vagy iskolai közösségben, esetleg túlontúl nagy stressz éri szűkebb vagy tágabb környezetében. Ha szeretnél a végére járni a dolognak, itt többet olvashatsz a témáról!

Ezt is szeretjük