Így készül a szuper vízhajtó görögdinnyés ital: nem csak frissít, még a fogyást is beindítja
Nagyon finom görögdinnyés ital készíthető pillanatok alatt, ami még a fogyást is segíti, és kihajtja a pangó vizet a szervezetből.

A görögdinnye az egyik legnépszerűbb, lédús nyári gyümölcs, ami tele van vitaminokkal és rostokkal is.
A benne lévő anyagoknak, és magas víztartalmának köszönheti áldásos hatásait, ami miatt érdemes is szezonja idején fogyasztani akár szeletre vágva, akár turmix formájában.
A vízhajtó dinnyeturmix
A görögdinnye köztudottan zamatos, piros húsú gyümölcs, mely 92%-ban vízből áll, aminek köszönhetően alacsony kalóriatartalommal bír, és természetes vízhajtóként segít megszabadítani a szervezetet a feleslegesen raktározott, pangó víztől, mindemellett pedig hidratál is.

A benne lévő likopin miatt, mely egy vörös színű karotin, épp ezért a pirosas zöldségek-gyümölcsök tartalmazzák, ismert elhízást gátló hatása is, amit egy 2020-ban végzett kutatásban is kimutattak. Antioxidáns-tartalmának köszönhetően krónikus betegségek kialakulása ellen is véd, csökkenti a rák és a szívinfarktus kockázatát is. Rosttartalmának hála az emésztést is segíti, magas C-vitamin-tartalma pedig felgyorsítja a zsíroxidációt edzések közben. Még citrullin aminosavat is tartalmaz, ami szintén növeli a testmozgás hatékonyságát, az állóképességet azáltal, hogy csökkenti az izomfájdalmakat.
Jótékony hatásai miatt bizony megéri hazacipelni a nehéz görögdinnyét, mutatunk egy pofonegyszerű italt, ami biztosan felfrissít a meleg nyári napokon.

Segítünk megtalálni a legjobbat!
A Vitaminkalkulátorunk 9 egyszerű kérdéssel több mint negyven vitaminunk közül ajánl két olyan terméket, amik céljaidnak leginkább megfelelnek. Figyelembe vesszük a fizikai aktivitást, étkezési szokásokat és érzékenységeket, hogy a legjobb döntést hozhasd. Tudjuk, hogy könnyű elveszni a részletek közt, de mi itt vagyunk, hogy segítsünk!

Promóció
Hozzávalók
- 800 gramm felkockázott, kimagozott görögdinnye,
- 2 lime kifacsart leve,
- egy maréknyi mentalevél.
Elkészítés
Helyezd az összetevőket a turmixba, és keverd őket össze. Hogyha azt szeretnéd, hogy kevésbé legyen sűrű, akkor egy szitán szűrd át a levet, ám vedd figyelembe, hogy így sokat fog veszíteni a rosttartalmából, máskülönben kihagyható ez a lépés. Öt napig lehet tárolni a hűtőben, érdemes jól zárható üvegbe önteni.
Olvass tovább: 8 étel és ital a hűsítő dinnyéből
A dinnye az egyik legjobb természetes vízhajtó, felhasználásával rostokban gazdag ételeket és italokat lehet készíteni.
Erős vízhajtó, szinte nincs benne kalória, és tele van rostokkal: 8 étel és ital a hűsítő dinnyéből
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!

- drágulás
- hőhullám
Folyamatos áremelkedés várható: ezért lesz egyre drágább a magyar dinnye

- egészség
- gyümölcs