Növeli az elhízást, károsítja az idegsejteket, és fáradékonyabbá tesz: 4 jel, hogy túl sok cukrot eszel
A túlzott cukorfogyasztás szoros összefüggést mutat az elhízással és az emésztőrendszer megbetegedéseivel is.
![Cukorfogyasztás tünetek](https://kep.index.hu/1/0/3301/33017/330174/33017438_2530338_80d78a75c26d39832f93972a76f891e1_wm.jpg)
Az egyik legnagyobb mumus a táplálkozásban a cukor, hiszen még azok is túl sokat fogyasztanak belőle, akik egyébként egészségesen élnek.
A zöldségekben, gyümölcsökben természetes formában fordul elő a fruktóz – gyümölcscukor -, de a boltban kapható élelmiszerek egy része nagy mennyiségben is tartalmazhat hozzáadott cukrokat, amelyek észrevétlenül kúsznak be az ember étrendjébe. Fogyasztásuk elsősorban akkor járhat komoly egészségügyi kockázattal, ha annak mennyisége jóval meghaladja a napi ajánlott mértéket.
Napi pár teáskanál
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aktuális iránymutatása szerint az elfogyasztott energiamennyiség 10%-a lehet finomított cukor. Ez nagyjából 25-35 grammot jelent, nőknél napi hat teáskanálnyi, a férfiak esetében napi 9 teáskanálnyi élelmiszerekben, italokban fogyasztva. Például napi két deci 100%-os gyümölcslé elfogyasztásával már majdnem fedezted is a napi cukormennyiséget, így nem mindegy, miből mennyit viszel be. Ha ennél jóval több kerül a szervezetbe, hosszú távon komoly egészségügyi problémákhoz, elhízáshoz vezethet.
![GettyImages-1084930678](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3301/33017/330171/33017110_ae72b3c622ad6f92c29f4189a74f3f72_wm.jpg)
A kutatások alapján a rendszeresen túlzásba vitt cukorfogyasztás növeli a cukorbetegséget, a szív- és érrendszeri betegséget, a szívinfarktus kockázatát, valamint lassítja az anyagcsere-működést. Mivel a finomított cukor B1-vitamint von el a szervezetből, negatív hatása lehet az idegrendszerre, ennek következménye lehet az idegesség.
A túlzott cukorfogyasztás szoros összefüggést mutat az elhízással, az anyagcsere-lassulással és az emésztőrendszer megbetegedéseivel. A cukros étrend növeli a gyomorsav mennyiségét és a reflux kialakulásának esélyét, de fruktóz hatására a káros bélbaktériumok száma is megnövekedik, ami epehólyag-, gyomor- és bélgyulladást, valamint túlsúlyt idézhet elő. Arról, hogy hogyan hízol a túlzott cukorbeviteltől, ebben a cikkünkben olvashatsz.
![](https://kep.index.hu/1/0/5732/57327/573278/57327809_07309cacaf807221b8f555abed88fed7_wm.jpg)
Hüvelyszárazság enyhítése hormon nélkül!
Az égő, feszülő érzéssel, nehézkes együttlétekkel járó hüvelyszárazság a változókornál korábban is kialakulhat. A hormonmentes Cikatridina hüvelykúp segít enyhíteni a panaszokat. A kozmetológiából jól ismert hialuronsav mellett gyógynövények kivonatát tartalmazza. A Cikatridina használata a menopauzában tartósan ajánlott, a terhesség és szoptatás alatt pedig az orvos ajánlása szerint.
A Cikatridina patikában kapható gyógyászati segédeszköz.
A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bOtFNli_4PcO5g8g7uE3UWYlj7zZX6dwSzrwTCOtimr.97/stparam=smdljpsrsq/fastid=mwbrtkhdnmxayhgxjkqktbuneelt/nc=0)
Promóció
Figyeld a tüneteket, melyek arra utalhatnak, hogy kicsit túlzásba estél a cukorbevitelt illetően:
Fáradékonyság és idegesség
A cukros ételek és italok fogyasztásával ugrásszerűen megnő a vércukorszint, felpörögsz és energikusnak érzed magad. Ellensúlyozásként az inzulin mennyisége is növekszik, ennek következtében pedig leesik a glükózszint, ami után nem sokkal fáradtabbá, ingerlékenyebbé válsz, a hangulatod ingadozhat. A cukros ételekben kevés az értékes tápanyag, a vitaminok, ásványi anyagok hiánya is fáradtságot, levertséget hozhat magával.
Ingadozó vércukorszint
A vércukorszint hirtelen leesése egy sor problémát okozhat: fejfájást, szédülést, szívdobogást tapasztalhatsz és kínzó éhség törhet rád, ami miatt sokkal több kalóriát fogsz bevinni a szervezetedbe, ez pedig a túlsúly kialakulásának kockázatát hozza magával.
Ínygyulladás és a fogak romló állapota
A cukros ételek összefüggésben állnak a fogak állapotával, hiszen ilyenkor a baktériumok savat bocsátanak ki, mely megtámadja a fogzománcot, a lepedékképződés pedig vérző ínygyulladáshoz vezethet.
![GettyImages-1138968130](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3301/33017/330172/33017216_49a0b40705bfe4e2e757f6b33b92a9ea_wm.jpg)
Cukros ételek után sóvárogsz
Ha a szervezeted függővé vált a cukortól, egyre többet és többet szeretne kapni belőle. Az édes iránti sóvárgás a test hiányállapotára is utalhat. Érdemes olyan ételeket fogyasztani, amelyek stabilizálják a vércukorszintet, és csökkentik az étvágyat, de remek alternatívát jelenthetnek a kristálycukor helyett az édesítőszerek is.
Miben van több cukor?
Alábbi kvízünkkel tesztelheted tájékozottságod: vajon tudod, hogy a lehetséges válaszok közül melyik tartalmazza a legtöbb cukrot?
Egészségesnek hiszik, de rengeteg bennük a cukor: kitalálod, melyik nem ajánlott diéta esetén?
Kvíz!
ElolvasomBorító-és ajánlóképek: Getty Images Hungary