Kiderült, hogy melyik kenyér támogatja leginkább a fogyást: nem az, amire sokan gondolnának
Aki nem tud fogyókúra alatt lemondani a kenyérről, azoknak érdemes áttérniük erre a fajtára.
Sokszor lehet olvasni, hogy a fehér búzakenyérről érdemes áttérni a teljes kiőrlésű búzára a fogyás beindítása érdekében. Ez utóbbi magasabb rosttartalma miatt hosszabban tartó teltségérzetet okoz, mint a fehér lisztből készült változata.
Egy nemrég publikált tanulmány szerint, mely a Clinical Nutrition folyóiratban jelent meg, a teljes kiőrlésű kenyerek mégsem minősülnek a legjobb választásnak, hogyha valaki szeretne megszabadulni a felesleges kilóktól.
Fehér kenyér helyett
A Svédországban lévő Chalmers Egyetem kutatói szerint a rozskenyér az, ami ténylegesen egészséges a fogyás szempontjából.
A kutatásban 242 túlsúlyos férfi és nő vett részt, akit két csoportra osztottak. Az egyikük finomított búzából készült kenyeret fogyasztott, a másikuk pedig ugyanolyan kalóriatartalmú teljes kiőrlésű rozskenyeret. A kísérletet megelőzően az alanyok részt vettek egy dietetikus által vezetett tanácsadáson, az ő útmutatását kellett követniük a vizsgálat alatt.
Amikor véget ért a 12 hetes vizsgálat, a szakértők észrevették, hogy ugyan mindkét csoport tagjainál beindult a fogyás, azok, akik a teljes kiőrlésű rozskenyeret ettek, átlagosan egy kilogrammal lettek könnyebbek, és a testzsírszázalékuk is gyorsabban csökkent a másik csoporthoz képest.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma, röviden USDA szerint a teljes kiőrlésű rozskenyerek más kenyértermékekhez képest magasabb rosttartalommal bírnak, szeletenként akár 2 gramm is lehet bennük, dupla annyi, mint a búzakenyérben. A rozs emellett anyagcsere-folyamatokat segítő tápanyagban bővelkedik, kitűnő szelén-, tiamin-, mangán-, niacin-, roboflavin-, B6-vitamin-, réz-, vas- és folsavforrás is.
A közérzetet is javíthatja a rost, a tanulmányban észrevették, hogy akik rozskenyeret fogyasztottak, jobban is érezték magukat, mint akik ugyanannyi búzakenyeret ettek. A jóllakottság és az elégedettség pedig kulcsfontosságú a fogyás szempontjából, érdemes tehát olyan rostokban gazdag ételeket választani, amik teltségérzetet okoznak ahelyett, hogy üres kalóriákat vinnénk be.
Noha a tanulmányban a csoportok fogyási rátája között jelentős különbség látszódott, a kutatók szerint még további vizsgálatok szükségesek ahhoz, hogy biztos konklúziót lehessen levonni. A rozs bevitele és a zsírcsökkenés közti összefüggések biztatóak, és a szakértők bizton állíthatják, hogy fogyasztása a finomított búza helyett mindenképpen ideálisabb az egészségmegőrzés érdekeben, és még a fogyást is elősegítheti.
6 magas rosttartalmú étel a diétához
Az alábbi ételekkel biztosíthatod a rostszükségletedet.
Ezekből egyél többet, és erőfeszítés nélkül leolvadnak rólad a kilók - 6 magas rosttartalmú étel a diétához
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció