5 alapbetegség, ami megnöveli a rák kockázatát: a bakteriális fertőzést is komolyan kell venni
A daganatos megbetegedések mögött vírus- és baktériumfertőzés is állhat.
A daganatos betegségek megjelenése világszerte folyton növekvő tendenciát mutat. Sok tényezőt lehet ezért felelőssé tenni, a nem megfelelő életmód és a káros szenvedélyek nyilvánvalóan kulcsfontosságúak.
Azonban évek óta kutatott téma, hogy bizonyos fertőzések szintén megnövelik a rák kialakulásának kockázatát, sőt, körülbelül minden hatodik daganatos elváltozás mögött ilyen okok húzódnak meg. Mindenképp érdemes tehát komolyan venni őket, hiszen ezek a vírusok és baktériumok itthon is gyakoriak.
Veszélyes vírusok és baktériumok
A tumorok körülbelül 15%-ánál víruseredet bizonyítható, további 5%-ban pedig más kórokozó, például baktérium áll a háttérben. A rákos megbetegedéshez vezető vírusok és pontos szerepük feltérképezése azért is fontos, mert így oltások segítségével sok elváltozás kivédhetővé válna. A vírusok rendkívül kicsi organizmusok, amelyek parazitákként az élőlények sejtjeiben képesek szaporodni. Ehhez viszont a gazdasejtet módosítják, gátolva annak normál működését. A baktériumok változatos megjelenésű mikroorganizmusok, az emberi testben nagy számban vannak jelen, főleg a bőr felszínén és az emésztőrendszerben. Míg a legtöbb baktérium ártalmatlan, sőt egyenesen hasznos, akad közöttük néhány fertőző megbetegedést kiváltó is. Az orvostudomány antibiotikumokkal veszi fel a harcot ellenük, ez viszont sajnos hosszú távon hozzájárulhat a rezisztenciához, és ellenállóbb baktériumok kialakulásához vezethet.
A kórokozók önmagukban általában nem okoznak rákot, a miattuk kialakuló, hosszasan fennálló gyulladás vezethet ilyen elváltozásokhoz. Egyes vírusok és daganattípusok között azonban szorosabb kapcsolat is kimutatható.
Humán papillomavírus
A humán papillomavírusok (HPV) egy változatos víruscsoportot alkotnak, és világszerte rendkívül elterjedtek. Több mint száz típusuk ismert, ezekből pedig legalább 14 okozhat rákot. A HPV leginkább szexuális úton terjed, és különösen a nőkre nézve veszélyes, mivel méhnyakrákhoz vezethet. A vírus két típusa, a 16-os és a 18-as áll a méhnyakrákos megbetegedések vagy az azokat közvetlenül megelőző állapotok 70%-a mögött.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A vírus a férfiakra nézve is veszélyes, mindkét nemben szemölcsszerű képződményeket, papillomákat hoz létre a bőrön. A rendszeres szűrés elengedhetetlen, hiszen a korán felismert elváltozás jó eséllyel gyógyítható. Hazánkban védőoltás is elérhető ellene.
Epstein-Barr vírus
Az EBV-ként is ismert Epstein-Barr az egyik leggyakoribb vírus az emberek között. A herpeszek családjába tartozik, nyál útján terjed, és a legtöbben találkoznak vele az életük folyamán, általában már gyermekkorban. Normál esetben nem okoz problémát, ám felnőttkorban elkapva Pfeiffer-féle mirigylázhoz, „csókbetegséghez” vezethet. Ennek tünetei láz, torokfájás és megnagyobbodott nyirokcsomók. A szimptómák általában 1-2 hónapon belül elmúlnak, de időről időre újra előbújhatnak, akár krónikussá is válva. Ilyenkor a vírus elősegítheti a rákos megbetegedések, például a garat sejtjeiből induló, nasopharingeális tumorok és a nyirokrendszert érintő limfómák kialakulását.
Hepatitis B
A hepatitis B világszerte az egyik leggyakoribb megbetegedés, a vírus a szervezet minden szövetében megtalálható. Májgyulladást és a máj sejtjeinek elhalását okozza. Vér és testnedvek (kivéve nyál) útján terjed, leggyakrabban szexuálisan, azonban már egy közös törölköző is elég az átadásához. Hosszasan lappang, és krónikussá válhat, ekkor súlyos májkárosodáshoz vezethet. Amennyiben sokáig van jelen a fertőzés, jócskán megnövelheti a májtumor kialakulásának kockázatát. Oltással lehet ellene hatékonyan fellépni.
Hepatitis C
A fertőzés hasonlóképp alakul ki, mint a hepatitis B, a legfőbb különbség az, hogy bár kevésbé jár tünetekkel, sokkal gyakrabban válik krónikussá, és okoz maradandó májkárosodást, májzsugort. Így szintén májrák kialakulásához vezethet. Gyógyszeres terápiával lehet felvenni ellene a harcot, valamint a kockázati tényezők minimalizálásával (fertőzött vérkészítmények kiszűrésével, alaposan ellenőrzött tetoválószalon választásával). Szexuális úton viszonylag ritkán terjed, általában akkor, ha valami sérülés is fennáll.
Helicobacter pylori
A Helycobacter pylori sokak gyomrában megtalálható, és az esetek többségében nem jár súlyos tünetekkel, vagy csak nagyon enyhe emésztési panaszokat okoz. Amennyiben viszont a gyomornyálkahártya krónikus gyulladását idézi elő, polipok és rosszindulatú gyomordaganatok kialakulására hajlamosít. Non-Hodgkin limfómához is vezethet, ami a nyirokszövet speciális fehérvérsejtjeinek daganatos megbetegedése. Ugyanakkor a Helycobatcer pylori által okozott tumoros kórképek nem túl gyakoriak. A baktérium fertőzött étellel, vízzel, tárgyakkal juthat be a szervezetbe. Amennyiben megállapították jelenlétét a gyomorban, a teljes kiirtására szoktak törekedni, antibiotikum- és savlekötőkúrával.
Előtte-utána fotó emberekről, akik legyőzték a rákot
A következő előtte-utána fotók ráktúlélőkről szólnak, akik képekben mesélték el a betegséggel való küzdelmet és azt, hogyan festenek ma, tünetmentesen.
55 kemoterápia és 28 sugárkezelés - Elképesztő előtte-utána fotó emberekről, akik legyőzték a rákot
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)