3 árulkodó jel, ami porckorongsérvre utalhat: nem mindegy, mikor erősödik a hátfájás
Nem minden hát- és derékfájás mögött áll porckorongsérv, de vannak tünetek, melyek egyértelműen utalnak a fájdalmas sérv meglétére.
Ahogy idősödik az ember, a porckorongok víztartalma mindenképpen csökkenni kezd, ennek következményeképp pedig mérséklődik a gerinc rugalmassága és terhelhetősége is. A kopott porckorong könnyebben megsérülhet, hirtelen, nagy terhelés, valamint a mozgásszegény, ülő életmód hatására a porckorongban lévő anyag elvándorolhat, a gyűrű kiszakadhat, és kialakulhat a porckorongsérv. Ugyanakkor nem minden hát- és derékfájás jelenti azt, hogy a háttérben gerincsérv, porckorongsérv áll.
Az ülőmunka miatt rengeteg ember megtapasztalja a hát- és derékfájás kínzó érzését, és sokan azonnal porckorongsérvre gyanakodnak. Honnan lehet sejteni, hogy valóban porckorongprobléma okozza a tüneteket? Dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a FájdalomKözpont sebésze, fájdalomspecialista, a neurálterápia és a HKO/TCM szakorvosa három árulkodó jelről beszélt, amelyek esetén feltétlenül szükséges a kivizsgálás.
Ülés közbeni fájdalom
Az ülés olyan testhelyzet, ami jelentős nyomást gyakorol a hát deréki szakaszára. Ha porckorongsérv áll fenn, a porcon belüli nyomásnövekedés miatt egyre jobban kitüremkedhet a sérv, ami súlyosbítja a derékfájdalmat ülés közben.
Lábba sugárzó fájdalom
Akár zsibbadást, fájdalmat érzékelünk a derekunkban, lábunkban, akár tüsszentéskor, köhögéskor nyilall bele a fájó érzés, könnyen lehet, hogy isiász okozza a tüneteket. Az isiász nem önálló kórkép, hanem a gerinc deréki szakaszából eredő fájdalmas tünetek együttese, amelynek okai szerteágaznak.
Azoknak az isiásszal küzdő betegeknek, akiknek a kisugárzó lábfájdalma köhögésre erősödik, valószínűleg porckorongsérv okozza a panaszait. Az isiász ugyanis az ülőideg irritációja vagy nyomás alá helyeződése miatt alakul ki, a porckorongsérv pedig szintén nyomhatja az ülőideget. Tehát mindenképpen kivizsgálást igényel, ha valaki a fájdalmon kívül zsibbadást érez a derekában, egyik vagy mindkét lába fáj, komoly esetben esetleg vizelettartási nehézségei is jelentkeznek.
Bizonyos mozdulatok kapcsán felerősödő fájdalom
Porckorongsérvre utalhat, ha az alábbi tevékenységek kapcsán fokozódik a fájdalom:
- előrehajlás, lehajlás,
- nehéz tárgy emelése,
- tárgyak tolása vagy húzása,
- köhögés, tüsszentés.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Nem feltétlenül csak a műtét segíthet
- A porckorongsérv egyértelműen csak képalkotó vizsgálatokkal diagnosztizálható. Csak ennek birtokában építhetünk fel egy hatékony kezelési tervet, amely enyhébb esetekben pihenést, gyógyszeres kezelést jelent. Műtétre - a félelmekkel ellentétben - csak ritkán kerül sor, főként, ha érzészavar, izomgyengülés, inkontinencia alakul ki, illetve ha a heves fájdalmak a konzervatív kezelésekkel sem enyhülnek - hangsúlyozza dr. Arnold Dénes Arnold MSc, a FájdalomKözpont sebésze, fájdalomspecialista, a neurálterápia és a HKO/TCM szakorvosa.
- A helyi, célzott gyulladáscsökkentő injekció a leggyorsabban bevethető és hatékony módszer a fájdalomcsillapításban, kifejezetten alkalmas arra, hogy a legsúlyosabb fájdalmakon túl legyen a páciens. Hosszú távon pedig olyan hatékony eljárások közül választhatunk - a neurológiai konzílium eredményével összhangban -, mint a lágylézerkezelés, az orvosikollagén-injekciókúra, a lökéshullám-terápia, a neurálterápia, az orvosi akupunktúra és a fizikoterápiás kezelések. A cél mindenképpen az, hogy a beteg a lehető legkíméletesebben, belátható időn belül újra aktív lehessen, és a személyre szabott gyógytornával, mozgásprogrammal visszaszerezhesse a mozgás szabadságát, megelőzhesse az állapotromlást.
Milyen pózban alszol? Mutatjuk, melyik hogyan hat a szervezetedre
Más alvópóz ajánlott a gerincbetegeknek, és megint más például azoknak, akik erősen horkolnak.
(Képek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- fájdalom
- fájdalomcsillapító
Irodában dolgozol, és sokat ülsz? Ilyen súlyos betegséghez vezethet
- derékfájás
- fájdalom