Ilyen az ideális matrac azoknak, akik évek óta nem ébredtek kipihenten

Tudod, mit takar a bio matrac kifejezés?

Pihentető alvás
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A nem megfelelő alvási szokások hosszú - sőt akár már rövidebb - távon számos egészségügyi problémához vezethetnek.

Az előnytelen alvási pozíció, a rossz matrac, a helytelen életritmus mind-mind veszélyesek lehetnek ebből a szempontból.

Megfelelő alvási testhelyzet

Az alvási pozíció kiválasztása során a legfontosabb, hogy kényelmes legyen az adott testhelyzet. Szem előtt kell tartani azonban, hogy az éjszakai pihenés a csigolyák regenerálódásának időszaka, tehát olyan pózt kell választani, amely tehermentesíti a gerincet. A teljesen kinyújtott állapotot mindenképpen kerüld, hiszen ekkor a legnagyobb a terhelés.

Szakértők szerint a hanyatt fekvés az egyik legelőnyösebb pozíció. Ezenkívül az embriótesthelyzet is kedvező, hiszen a gerinc ekkor megtartja természetes görbületeit. A hason fekvés azonban előnytelen, ugyanis terheli a nyaki gerincet, valamint a derekat. Ha mindenképpen a hason fekvés választod – a probléma a fej, valamint a has alá helyezett kispárnával kiküszöbölhető.

Hogyan válassz matracot?

Elsődleges szempont, hogy olyan ágyat válassz, amelynek mérete számodra megfelelő, tehát kinyújtózkodva is kényelmesen elférsz rajta. Semmiképpen se aludjuk régi, kihúzható heverőkön, ugyanis ezek fekvőfelülete gyakran nem egyenletes, besüpped. Bár a jó minőségű matracok meglehetősen drágák, érdemes egy megfelelő konstrukciójú darabba invesztálni, hiszen éveken keresztül minőségromlás nélkül szolgálhatja használóját.

Lényeges, hogy az ágy ne legyen túlságosan kemény vagy túlságosan puha, mivel mindkét esetben nagy megterhelés éri a vállat, ami tartós vállfájdalmat válthat ki. A jó matrac alvás közben idomul a testhez, megtartva a gerinc természetes vonalát.

Fontos szempont lehet még, hogy biztosított legyen a fekhely megfelelő szellőzése, illetve a matrac az évszaknak megfelelően forgatható legyen. Az antiallergén, természetes alapanyagokból - például kókuszrostból - készülő darabok is divatosak manapság, ám mielőtt súlyos összegeket fizetnél egy hangzatos névért, próbáld ki a terméket, és érdeklődj a megfelelő fórumokon egy-egy márka minőségéről.

Azt is tudnod kell, hogy a matracoknál a bio jelzés nem jelent garanciát, hiszen egyedül az öko élelmiszerek és a natúrkozmetikumok esetén létezik megfelelő előírásrendszer, amely alapján ellenőrizhetőek: az egyéb termékek nem állnak jogszabályi védelem alatt!

A pihentető alvás receptje

A napközbeni stressznek, a káros szenvedélyeknek, valamint a nem megfelelő életritmusnak köszönhetően sokan képtelenek teljesen kipihenni magukat. Az alábbiakban összegyűjtöttük azokat a szabályokat, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy valóban pihentető alvásban lehessen részed.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

  • Fogyassz kalciumban gazdag sajtot, joghurtot, müzlit, mellyel elkerülheted a nyugtalanságot, éberséget. A magnézium pótlásáért egészítsük ki étrendünket tökmaggal, korpával, valamint csonthéjas magvakkal – így kisebb eséllyel leszel ideges az esti órákban.
  • A B6-vitamin szintén nélkülözhetetlen a megfelelő alváshoz. Elsősorban búzacsíra, kelbimbó és tőkehal, valamint a máj, tojás és sertéshús fogyasztásával pótolhatod a B-vitaminokat.
  • Próbálj meg rendszert kialakítani: mindennap azonos időben kelj fel és feküdj le.
  • Iktass ki minden olyan hatást, amely álmodat megzavarhatja: elalvás előtt kapcsold ki a televíziót és a számítógépet, alakíts ki csendes, nyugodt, kellemes környezetet. Jó módszer lehet, ha néhány csepp nyugtató hatású illóolajat teszel a párologtatóba.
  • A lefekvés előtti órákban ne egyél nehéz ételeket, kerüld az idegrendszert serkenő anyagok - például alkohol, cigaretta - fogyasztását.
  • Hatásosak lehetnek a különféle nyugtató hatású gyógyteák is, mint például a citromfű, a cickafark, vagy a kamilla. Az illóolajok közül többek között a citromfű-, a bergamott-, a bazsalikom-, a levendula-, a kamilla-, a narancs-, a narancsvirág-, a geránium- és a jázminolaj segíthet leküzdeni a problémát.

Stresszoldó jógapózok

A mozgásforma hatékonyan nyújtja és rugalmasabbá teszi a testet, építi az izomzatot, és feltölti a szervezet energiaraktárait is, rendszeresen végezve sokat segít a megfelelő stresszkezelésben.

10 jógapóz, ami csökkenti a stresszt: pár perc alatt érezhető a hatásuk

Nézegess képeket!

Elolvasom

Képek: Getty Images

Ezt is szeretjük