Gyomorrontáshoz hasonló tünetekkel is jelentkezhet a petefészekrák: nem szabad félvállról venni
A petefészekrák korai felismerése életet menthet, ám sajnos sokszor nehezen észrevehető.
A nőknél a petefészekrák a daganatok között a hetedik leggyakrabban diagnosztizált rákos megbetegedés világszerte. A női szaporítószervek daganatos megbetegedései közül a petefészekrák okozza a legtöbb elhalálozást.
Európa-szerte évente több mint 42 ezer nőt veszítünk el e betegség következtében. Magyarországon évente több mint ezer nőnél fedezik fel a betegséget, az érintettek több mint felének már túl későn. Időben felismerve a bajt sokkal többen meggyógyulhatnának a petefészekrákból - hívja fel a figyelmet a Mályvavirág Alapítvány a rákgyógyítás.hu oldalán. A szervezet már 2015 óta dolgozik azon, hogy segítséget nyújtson a betegségben érintetteknek.
A petefészekrák tünetei
Szemben például a méhnyakrákkal, a petefészekráknak nincsen rákmegelőző stádiuma, azaz nem megelőzhető. A Mályvavirág Alapítvány a felfedezni.hu weboldalon mutatta be a dán KIU nőgyógyászati daganatokkal foglalkozó betegszervezet által készített figyelemfelhívó kisfilmet.
A felismerést nehezíti, hogy a betegség korai stádiumában nem specifikus tünetek jelentkeznek, hanem olyanok, amelyek könnyen összetéveszthetőek más betegségek tüneteivel. Ilyen panaszok például a puffadás, az alhasi fájdalom, a gyomorrontás. A tünetek hosszabb távú fennállása esetén mindenképpen szükséges a megfelelő és átfogó kivizsgálás, mert ha valóban petefészekrák okozza ezeket, akkor időben elkezdhető a kezelés.
A petefészekrák diagnózisa és kezelése
Az érintettek többségénél előrehaladott stádiumban fedezik fel a kórt, amikor már más szervekre is áttétet képzett a növekvő daganat. A petefészekrákos betegeknek mintegy kétharmada már III-as és IV-es stádiumban kerül az orvoshoz.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A petefészekrák kezelésében fontos szerepe van a műtétnek, a kemoterápiának és a biológiai terápiáknak, elsősorban az immunterápiának és az úgynevezett PARP-gátlók alkalmazásának. A kezelési lehetőségek a betegség stádiumától, valamint a BRCA génmutációtól függenek. A veszélyeztetettség lehetősége és mértéke függ az életmódtól, a kortól és a családi kórtörténettől is.
A BRCA génmutáció
A petefészekrákok egy részéért a BRCA génmutáció felelős, mely a legtöbb esetben örökölhető, de ismert a nem örökletes formája is. A BRCA-státusz a kezelést is meghatározza, így fontos ennek meghatározása a petefészekrák-diagnózis felállítása után. Amennyiben a családban volt mellrákkal, petefészekrákkal vagy vastagbélrákkal érintett beteg, akkor a BRCA génmutációra nagyobb az esély, azonban az előrehaladott "szerózus" szövettani típusú petefészekrák esetén minden betegnél érdemes lehet meghatározni a BRCA-státuszt.
- Nagyon fontos, hogy a hosszan tartó tünetek esetén forduljunk orvoshoz, hogy kizárják a petefészekrák lehetőségét. Igenis addig kell mennünk, amíg utána nem járnak, hogy mi okozza ezeket a tüneteket, nem szabad hagynunk magunkat! Ha pedig diagnosztizálják a betegséget, fontos, hogy megfelelő helyre, megfelelő kezekbe kerüljünk. A Mályvavirág Alapítvány segíti az orvoshoz kerülést, segíti a betegutat - mondta Tóth Icó, a Mályvavirág Alapítvány elnöke.
Legyőzte a rákot, és 40 kilót fogyott kitartásával Kata
Akkor döntött a teljes életmódváltás mellett, amikor az orvos rosszindulatú daganatot diagnosztizált nála.
Legyőzte a rákot, és 40 kilót fogyott kitartásával Kata: bebizonyította, hogy 45 évesen sem lehetetlen új életet kezdeni
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- hátfájás
- hasfájás