Mennyit kell mozogni naponta, hogy ne legyél beteg? Nem túl sokat, mégsem csináljuk
Négyből három ember nem sportol eleget ahhoz, hogy meglegyen a napi minimális mozgásmennyiség.

A Cambridge-i Egyetem kutatói szerint a mozgás hiánya kétszer annyi halálozásért felelős Európában, mint az elhízás. Az adatok szerint 676 ezer európai hal meg évente a mozgásszegény életmód okozta betegségek következtében, pedig mindössze napi húsz perc séta elegendő lenne, hogy csökkentse az egészségügyi kockázatokat.
A fizikai aktivitás hiánya összefüggésben áll a szív és érrendszeri betegségek és a rák kialakulásával, valamint hozzájárulhat az elhízáshoz is, ami önmagában számos kockázattal jár.
Napi minimális mozgásmennyiség
A Cambridge-i Egyetem kutatói 334 161 férfi és nő életmódját követték nyomon 12 éven keresztül. Ez idő alatt 21 438 halálozás történt. A teljesen inaktív csoport és a mozgásszegény életmódot folytató csoport adatait vizsgálva a kutatók arra jutottak, hogy olyan kis mennyiségű mozgás is elég lehet a halálos kimenetelű betegségek elkerüléséhez. Ez azt jelenti, hogy már napi 20 perc könnyű séta beiktatásával, 16-30%-kal csökkenthető a megbetegedések kockázata.

Persze, ez még nem elegendő ahhoz, hogy minden kockázattól megszabaduljon az ember, főleg, ha ülőmunkát végez minden nap. Viszont a Cambridge-i Egyetem egy másik kutatása szerint már napi 60-75 perc könnyű fizikai megterhelés segíthet eltörölni a mozgásszegény életmód minden kockázatát. Ez lehet akár kellemes tempójú séta is – legyen az kutyasétáltatás, kirándulás vagy bevásárlás. Tehát nem kell semmi igazán megterhelőre gondolni.
Az ideális testmozgás persze ennél többet foglal magába. A kutatók szerint ahhoz, hogy tökéletesen egészségesek maradjunk, heti két erősítő jellegű edzést és 150 perc könnyű vagy 75 perc intenzív aerob jellegű mozgást kéne beiktatnunk a napirendünkbe. Ezt azonban négyből három ember nem teljesíti. Ami valahol érthető, ez heti négy-öt nap kívánja meg az edzést, de már három alkalom is sokat számít.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Azok számára, akik ingáznak a munkahelyükre, majd ott órákon keresztül ülnek egy irodában, nehéz a mozgást az életvitelük részévé tenni, pedig már apró változtatások is sokat javíthatnak az életminőségen: napi 20 perc séta, egy kis lépcsőzés, és akár 30%-kal is csökkenhet a szív és érrendszeri megbetegedések kockázata. Érdemes tehát egy megállóval előbb leszállni a buszról reggelente.
Hatékony otthoni hasizomgyakorlatok
Ha egyszerre szeretnéd letudni a heti mozgást, próbáld ki ezeket az erősítő gyakorlatokat! Gyilkos edzés, de két hét alatt látni fogod az eredményt.
A képek forrása: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!

- fogyókúra
- egészséges étkezés