Kiderült, hogy hány csésze kávé egészséges egy nap: több, mint gondolnád
Ennyi számít napi szinten egészséges mennyiségnek a kávéból.
Egy nemrégiben publikált kutatás szerint, mely a The Journal of Clinical Endocrinology & Metabolism című folyóiratban jelent meg, bizonyos mennyiségben a kávé fogyasztása olyannyira jót tesz az egészségnek, hogy még súlyos betegségek kockázatát is csökkenti.
Napi ennyi kávé egészséges
A kutatás szerint ez a mérsékelt kávéfogyasztás napi három csésze kávét jelent. Azoknál a résztvevőknél, akik a vizsgálat során ennyit fogyasztottak el, mérték a legalacsonyabbnak a kardiometabolikus multimorbiditás (CM) kockázatát, azaz amikor egy személy több kardiometabolikus betegségben is szenved egyszerre, mint a 2-es típusú cukorbetegség, a szívkoszorúér-betegség és a stroke.
A kutatásban nagyjából 180 ezer olyan személy vett részt, akinél a kísérlet elején semmilyen kardiometabolikus betegséget nem állapítottak meg. Kiderült, hogy azoknál, akik mérsékelt mennyiségű kávét (napi 3 csésze) vagy koffeint (200-300 mg/nap) fogyasztottak, 48,1%-kal csökkent az újonnan kialakuló CM kockázata a kontrollcsoporthoz képest. Korábbi cikkünkből azt is megtudhatod, hogyan lehet a kávézás még egészségesebb.
A mérsékelt kávé- vagy koffeinfogyasztás fordítottan kapcsolódik szinte minden CM-kockázathoz, beleértve a betegségmentes állapotból vagy a már meglévő kardiometabolikus betegségből kialakuló kardiometabolikus multimorbiditást.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A kutatás során 80-97 metabolitot azonosítottak, amelyek kapcsolódtak a kávé, tea vagy koffein fogyasztásához és az újonnan jelentkező CM-hez. Ezek közé tartoznak a lipidek, a nagyon alacsony sűrűségű lipoprotein (VLDL), a hisztidin és a glikoprotein-acetilek. A koleszterinszintcsökkentő táplálkozásról bővebben itt olvashatsz.
További kutatások szükségesek a metabolikus biomarkerek kapcsán, amelyek segíthetnek megérteni a kávéban és a teában lévő koffein és a CM közötti kapcsolatot.
Így hathat a túlzott koffeinfogyasztás a szemre: vannak, akiknek nagyon vigyázniuk kell vele
A túlzásba vitt kávézás a szemre is hatással van, a látást veszélyeztető zöld hályog kockázatát is növelheti.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary.)