Ekkor már nem szabadna kávézni az alvásszakértők szerint: a biológiai órát is megzavarhatja a koffein
Figyelembe kell venni a koffein felezési idejét.
![Koffein és alvás](https://kep.index.hu/1/0/4674/46745/467459/46745938_3563824_b6cdcb98dfac6010153db2f319b8004d_wm.jpg)
Sokak számára elképzelhetetlen a mindennapi működés kávé nélkül. Ez az első, amit reggel keresnek a lendületesebb napindítás reményében, és nem ritka, hogy egész nap az ébren maradást és a koncentrációt támogató "üzemanyagként" fogyasztják.
A koffein javíthatja a mentális és a fizikai teljesítményt, élénkítheti az anyagcserét, ugyanakkor nem csak pozitív hatásai vannak, ha délután juttatod be a szervezetedbe, már akadályozhatja az éjszakai pihenésed is. A fogyasztásához nem árt némi tudatosság.
Koffein és alvás
A koffein egy természetes pszichoaktív anyag, ami számos élelmiszerben és italban megtalálható. Természetes módon több növényben, például a kávébabban vagy a tealevélben is előfordul, ugyanakkor szintetikusan is előállítják. A kávé a legtöbbet fogyasztott koffeintartalmú ital, sőt ami azt illeti, az egyik legnépszerűbb ital napjainkban. Segíti az összpontosítást, kedvező hatással van a mentális és a fizikai teljesítményre, serkenti a központi idegrendszert.
![GettyImages-1305781865](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4674/46745/467459/46745972_7ee158029d465774da17ec82fba1cce0_wm.jpg)
Koffeintartalmú étel vagy ital fogyasztását követően a gyomor és a vékonybél gyorsan felszívja a koffeint, annak maximális hatása a bevitelt követő 30 és 60 perc között jelentkezik, bár ez egyénenként eltérő lehet. A felszívódás után az anyag eloszlik az egész szervezetben, átjut a vér-agy gáton, az agyban pedig blokkolja az adenozinreceptorokat. Az adenozin egy elalvást segítő vegyület, ami az agyban termelődik az ébren töltött órák során.
![](https://kep.index.hu/1/0/5732/57327/573278/57327809_07309cacaf807221b8f555abed88fed7_wm.jpg)
Hüvelyszárazság enyhítése hormon nélkül!
Az égő, feszülő érzéssel, nehézkes együttlétekkel járó hüvelyszárazság a változókornál korábban is kialakulhat. A hormonmentes Cikatridina hüvelykúp segít enyhíteni a panaszokat. A kozmetológiából jól ismert hialuronsav mellett gyógynövények kivonatát tartalmazza. A Cikatridina használata a menopauzában tartósan ajánlott, a terhesség és szoptatás alatt pedig az orvos ajánlása szerint.
A Cikatridina patikában kapható gyógyászati segédeszköz.
A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bOtFNli_4PcO5g8g7uE3UWYlj7zZX6dwSzrwTCOtimr.97/stparam=smdljpsrsq/fastid=mwbrtkhdnmxayhgxjkqktbuneelt/nc=0)
Promóció
Minél több halmozódik fel belőle, annál álmosabbak leszünk. A koffein beavatkozása révén viszont éberek maradunk. Így aztán a vegyület beavatkozik a szervezet biológiai órája, a cirkadián ritmus működésébe is.
Ekkor már nem kéne kávézni
Lényeges kérdés, hogy meddig tart a koffein hatása, hiszen ehhez lenne érdemes igazítani a fogyasztását is. A hatást a felezési idővel mérik, ez az a pont, amikorra a szervezet az elfogyasztott koffeinmennyiség felét már feldolgozta. A koffein felezési ideje 4-6 óra, így aztán az alvásszakértők felhívják rá a figyelmet, hogy a délután elkortyolgatott kávé bizony ébren tarthat éjszaka. Lefekvés előtt hat órával már nem javasolják a kávézást, különösen akkor, ha valaki egyébként is alvászavarral küzd.
![GettyImages-638172554](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/4674/46746/467463/46746350_fc709b72a4b98b5ff8fc4c5daf5a0cdd_wm.jpg)
A felezési időt ugyanakkor befolyásolja néhány dolog, míg például a dohányosoknál akár 50 százalékkal is lerövidülhet, addig a várandósok koffein-anyagcseréje azt átlagosnál jóval lassabb.
A koffein nem csak az elalvás idejét tolhatja el, az alvásminőséget is ronthatja, csökkentheti a lassú hullámú alvás idejét, amely az alvás mély, pihentető szakasza, nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az ember reggel frissen és kipihenten ébredjen. Azok, akik leszoknak a kávézásról, vagy kávémentes hónapot tartanak, több pozitív hatás mellett javuló alvásminőséget is tapasztalhatnak.
Mi történik a testeddel, ha egy hónapig nem iszol kávét?
Bár általában nem így gondolunk rá, a kávé egy élvezeti szer, ami viszonylag gyorsan koffeinfüggőséget okozhat. Nem könnyű lemondani róla, ám a hiányában jelentkező pozitív változások miatt megéri megpróbálni.
Mi történik a testeddel, ha egy hónapig nem iszol kávét? Nem csak az alvásminőséged javulhat
A kávéról lemondani nem egyszerű, ám lehet, hogy megéri.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)