5 jel, hogy túl sok koffeint fogyasztasz: a délutáni fáradtság is felhívhatja rá a figyelmet
Bár egyénenként eltérő, hogy kinek mennyi koffein a sok, a következő jelekre érdemes figyelni.

A kávézás a felgyorsult élet egyik alapvető velejárója lett, de van, hogy a kelleténél nagyobb méreteket ölt. A szervezet különböző módokon jelzi, ha túl magas a koffeinfogyasztás.
A koffein számos termékben megtalálható, többnyire nem okoz problémát, ám amikor a bevitel átlép egy bizonyos, egészségesnek mondható mértéket, változatos panaszok jelentkezhetnek.
Magas koffeinbevitel jelei
Koffeint nemcsak a kávé és a tea kortyolgatásával juttathatsz be a szervezetedbe, hanem energiaitalok, csokoládék fogyasztásával is. Az élénkítő hatású vegyület javíthatja a hangulatot és az anyagcserét, támogathatja a mentális és fizikai teljesítményt egyaránt. Ugyanakkor a túlzásba vitt koffeinfogyasztás már nem kívánt mellékhatások létrejöttéhez is vezethet.

Mindig kérdéses, hogy mekkora az a mennyiség, ami még elfogadhatónak számít. A Mayo Clinic szerint a legtöbb egészséges felnőtt számára napi - maximum - 400 milligramm koffein még biztonságosnak tűnik. Ez körülbelül négy csésze főzött kávénak felel meg, de nem árt észben tartani a többi koffeinforrást sem, hiszen ezek összeadódnak a nap során. Az egyes italok tényleges koffeintartalma tág keretek között mozog, a címkék áttanulmányozása mindig ajánlott.
Azt pedig, hogy kinek mennyi az ideális koffeinmennyiség, a vizsgálatok szerint a genetika is befolyásolja, a tolerancia ugyanis egyénenként eltérő lehet. Vannak, akik az átlagnál jóval több kávét isznak, mégsem tapasztalnak negatív tüneteket, mások viszont már egy csésze hatásait is megérzik. Természetesen a hozzászokás is sokat nyom a latban. Milyen jelek utalhatnak arra, hogy a kelleténél több koffeint fogyasztasz?
Mentális panaszok
A koffein fokozza az éberséget, méghozzá úgy, hogy gátolja az adenozin nevű neurotranszmittert, ami egyébként a nap során felhalmozódva az alvásra készít fel. A vegyület mindeközben növeli az adrenalin kibocsátását, amely részt vesz a szervezet „üss vagy fuss” vészreakciójában is. Az emelkedett koffeinbevitel idegességhez, izgatottsághoz vezethet. A koffein a stresszhormonként ismert kortizol szintjét is emelheti, igaz, azoknál, akik hozzászoktak az anyaghoz, kevésbé nagy mértékben.

Szívhez kapcsolódó tünetek
A koffein a vizsgálatok szerint átmenetileg ugyan, de egy rövid időre akár jelentősen is emelheti a vérnyomást, főleg azoknál, akik egyébként keveset fogyasztanak belőle. A magas vérnyomással élők esetében szükség lehet a bevitel korlátozására, erről a kezelőorvossal kell egyeztetni. A magas koffeinbevitel serkentő hatása szaporább szívverésben is megmutatkozhat.
Fáradtság
A koffein legvágyottabb előnye, hogy segít ébren maradni. Igen ám, de ez visszafelé is elsülhet: a túl sok koffein megnehezítheti a kielégítő éjszakai pihenést, csökkentheti az alvásidőt, növelheti viszont az elalvás idejét. Ez könnyen a nap során jelentkező fáradtságban bosszulhatja meg magát. A reggeli, délelőtti kávézás elszánt hívei gyakran érezhetik, hogy az ebédet követő, kora délutáni órákban alig bírnak ébren maradni. Amint a szervezet feldolgozza a vegyületet, a koffein már nem blokkolja az adenozinreceptorokat, és lassan megjelenik az álmosság.
Vizelési szokások megváltozása
A fokozott vizeletürítés gyakori mellékhatása a magas koffeinbevitelnek, mivel a vegyület serkenti a húgyhólyagot. A vizsgálatok szerint azok, aki hosszasan nagyobb mennyiséget fogyasztanak, valamelyest jobban ki vannak téve az inkontinencia kockázatának, mint azok, akik kevesebb koffeinnel is beérik.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Emésztési zavarok
Akadnak szép számmal, akiknél a reggeli rutin része a kávé, ami a rendszeres bélmozgásban is a segítségükre van. A kávé hashajtó hatását a gasztrin nevű hormon felszabadulásának tulajdonítják, ami a vastagbél aktivitását gyorsítja. A megfigyelések szerint a koffein a bélmozgásokat is fokozhatja, nagy mennyiségben laza, híg széklethez, hasmenéshez is vezethet.
A koffeinfogyasztásnál is érdemes tehát a mértékletességre törekedni a panaszok elkerülésének érdekében.
8 frissítő gyógynövény, ami a kávét is kiválthatja
Az elálmosodás ellen a változatos, tápanyagokban bővelkedő étrend, a testmozgás, valamint az elégséges éjszakai alvás is alapkövetelmény, de a szellemi frissesség elősegítésére a gyógynövények ereje is felhasználható.
(Képek forrása: Getty Images Hungary.)