Hány órakor fekszel le?
Nem csupán a táplálkozástól és a mozgástól függ, milyen lesz az alakod. Az sem mindegy, mikor alszol.
A szakemberek állatkísérletek során már régen bizonyították, hogy a takarmány időzítése, az alvással töltött órák ütemezése fontos szerepet játszik a súly alakulásában. E miatt az összefüggés miatt gondolták a tudósok, hogy emberek esetében is érdemes vizsgálni az alvás és súly alakulásának összefüggését. Szakértők arra jutottak, hogy ahhoz, hogy egészséges és vékony légy, nemcsak a táplálkozásodra, hanem arra is figyelned kell, hogy mikor fekszel le.
A legújabb kutatás
A chicagói Northwestern Egyetem munkatársai 51 ember részvételével késztették el a kutatást. Az alanyoknak egy héten keresztül kellett részletes étkezési naplót vezetniük, a csuklójukra pedig egy kis szerkezetet erősítettek, ami az alvásukat figyelte.
Két csoport
A résztvevők két csoportból álltak, a későn fekvők 23-an, a normálisan alvók 28-an voltak. A naplók átlagolt adatai szerint a későn fekvők hajnali 3.45-kor aludtak el és 10.45-kor keltek. A napirend eltolódása miatt ők még csak délben reggeliztek, majd 14.30-kor ebédeltek. A vacsorát 20.15-kor ették meg, és nem sokkal utána, 22 óra körül valami csipegetnivalót is elrágcsáltak.
Mivel a lefekvésig több óra van hátra napirendjükben, nagyobb az esélyük arra, hogy még nassoljanak valamit az éjjel folyamán. A normál csoportba tartozók sem aludtak el korán, csak 00.30-kor tértek nyugovóra. A reggel nyolc órás kelést követően kilenc órakor reggeliztek és egy órakor ebédeltek. A 19 órai vacsora még náluk is valami nassolnivalóval egészült ki, amit 20.30-kor ettek meg.
A későn fekvők kövérebbek
Megváltozott életritmus
A tanulmány szerzői arra az eredményre jutottak, hogy azok, akik éjjel alszanak el, súlyosabbak a normális napirend szerint élőknél. Az eltérő életritmus ugyanis változást is okoz a táplálkozásban. Ezek az emberek kétszer gyakrabban járnak gyorsétterembe - hiszen a gyorsétkezdék éjjel is nyitva vannak -, és feleakkora a gyümölcs- és zöldségfogyasztásuk, mint a normálisan alvóké.
A kutatás tanulsága szerint az éjszakázók több cukros üdítőt és energiaitalt fogyasztanak. A naponta bevitt plusz kalória nagy részét pedig az éjszakai nassolás teszi ki. Meglepő, de nem az esti műszakban dolgozók élik az éjszakai baglyok életét, hanem olyan emberek, akik önmaguknak oszthatják be az idejüket, egyetemi oktatók és tanácsadók.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Csak egészségesen!
Videónkból megtudhatod, hogy őrzik meg egészségüket a sztárok. Elleshetsz néhány hasznos ötletet.
A biológiai ritmus és az anyagcsere felborulása
A kutatás vezető szerzője dr. Phyllis Zee úgy érzi, a tanulmánnyal arra is rámutattak, hogy a kalóriabevitel mellett az is fontos, hogy mikor veszed azt magadhoz. Az alváskutató elmondása szerint a biológiai ritmust, amivel az anyagcsere is szinkronban van, a Föld forgása hangolja be. A szervezet belső órája az alváshoz van időzítve naplemente után, nem evéshez. Amikor a biológiai ritmus felborul, és inkább éjjel vagy fent, az anyagcserédet is megváltozik. Az eltérő működés valószínűleg kevésbé eredményes - ez okozza a túlsúly kialakulását.
Alvással eredményesebb a fogyókúra
Nem lényeges, hogy melyik módszerrel akarsz lefogyni, mert a chicagói Northwestern Egyetem munkatársai szerint mindegyik recepthez fontos plusz információt nyújt a kutatásuk. Az a meglátásuk, hogy az evés pontos időzítése és a megfelelő alvás nagyban hozzájárulhat bármelyik testsúlycsökkentő program eredményességéhez. Reményeik szerint ezt az aspektust is jobban meg tudják majd vizsgálni következő, nagyobb szabású tanulmányukban.
OLVASD EL EZT IS!
- intelligencia
- alvás
Szépít, okosít, és egy filléredbe sem kerül!
- megelőzés
- nevetés
Megdöbbentő kutatás: a mosolygás egészségtelen
- táplálkozás
- megelőzés