Elfelejtett tampon? Ez a teendő, ha kettő került fel egyszerre
Stresszes az életed? Akkor se feledkezz el a tamponcseréről!
A tampon és a betét a két leggyakrabban használt eszköz menstruáció idején. Bár létezik egy harmadik, intimtölcsér nevű kellék is, amelyről korábbi cikkünkben írtunk, azt egyelőre kevesen használják.
A tampont sokan azért választják a betéttel szemben, mert higiénikusabb, kevésbé korlátoz a mozgásban, használata során könnyebb megfeledkezni a menstruációról.
Hátránya is ebből adódik: ha nagyon szétszórt vagy, talán előfordult már veled, hogy kiment a fejedből, korábban felhelyeztél egyet. Hogy mi a teendő ilyenkor, arról dr. Oláh Ibolya szülész-nőgyógyászt kérdeztük.
Elfeledkeztél a tamponról?
Előfordulhat, hogy valaki elfelejti, hogy nem vette ki a tampont, így az napokig a hüvelyben marad. Ezzel kapcsolatban gyakori félelem, hogy esetleg nem derül ki, hogy fent felejtődött, ami súlyos szövődményekhez vezethet.
- Mivel a tamponban bomlásnak induló szerves anyagok feltűnően kellemetlen szaggal járnak, két-három nap alatt olyan bűzös folyást okoznak, ami már önmagában elég ahhoz, hogy a páciens orvoshoz forduljon. Igaz, hogy 24 órán túl a toxikus sokk szindróma - TSS - kialakulásának a kockázata is megnő, de szerencsére még így is nagyon ritka betegség - tudjuk meg dr. Oláh Orsolyától.
Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy nyolc óránál tovább semmiképpen nem tanácsos fent hagyni a tampont. A toxikus sokk szindróma tüneteiről is olvashatsz benne.
Két tampon került fel egyszerre?
Ritkán, de megeshet, hogy valaki nem csupán elfeledkezik a felhelyezett tamponról, de egy újabbat is bevezet hüvelybe - még feljebb tuszkolva ezáltal a korábbit. Ha nem sikerül otthon elővarázsolni - amikor a tampon megtelt és leguggolsz, némi hasprés eredményeképpen könnyen kicsúszik -, azonnal nőgyógyászhoz kell fordulni.
- Ilyen helyzettel szinte minden második-harmadik hónapban találkozunk. A páciensek teljes kétségbeesésben fordulnak hozzánk, sokszor attól tartva, hogy a tampon bejutott a hasba. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy ez nem történhet meg. A hüvely egy lezárt rendszer, a hasüregig pedig egy gombostűfej nagyságúra nyitott méhszájon, majd egy három milliméter átmérőjű petevezetéken keresztül vezet az út - ami lássuk be, túl szűk volna egy folyadéktól megduzzadt tampon számára.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ettől függetlenül nagyon fontos, hogy bármennyire is szétszórt vagy stresszes az életed, igyekezz minél jobban odafigyelni a felhelyezésre és a kivételre, hogy ilyen baleset ne fordulhasson elő.
OLVASD EL EZT IS!
- menstruáció
- hüvely