4 mítosz az alvásról, ami tönkreteheti a pihenésedet: a legtöbben rosszul tudják, hogy kinek kell a legtöbb alvás
Számos tévhit kering az alvásról, de most kiderül, mi is az igazság velük kapcsolatban.
Mindannyiunknak szüksége van alvásra, talán ezért is létezik ennyi furcsa elmélet róla. Néhánynak persze van alapja, de sok közülük csak kitaláció, és nincs közük a valósághoz, bármennyire is elterjedt nézetek.
6 hamis mítosz az éjszakai pihenésről
A tinik általában szeretnek sokat aludni, és sokan úgy vélik, hogy szükségük is van a hosszú, akár 10-12 órás alvásra is. Pedig ez egyáltalán nincs így, 8-10 órát javasolnak a 13 és 17 év közötti korosztálynak, míg az ennél idősebbeknek a 7-9 órás alvás is elegendő. Ha a kamasz gyerkőc nehezen tud csak felkelni reggel, vagy akár délig is alszik a hétvégén, nem a megnövekedett alvásszükséglet, sokkal inkább a késői lefekvés miatt van. Ennek viszont biológiai okai is vannak, a pubertás korú fiatalok ugyanis a nap későbbi részén képzik a melatonint, az alvást elősegítő hormont, így később is tudnak csak elaludni.
Szintén sokakban él az az állítás, hogy hétvégén jobban lehet aludni, ami egy részből igaz, hiszen kevesebbet aggódunk ilyenkor, mint hétköznap. De a tovább alvás nem mindig jó dolog. A londoni King’s College tanulmánya szerint könnyen “társasági jet lag” léphet fel a hétvége után, ami bélrendszeri problémákhoz és gyulladáshoz is vezethet. Előnyösebb ezért, ha mindennap nagyjából ugyanakkor fekszel le és ébredsz is fel. Annak viszont, hogy pontosan mikor is alszol el, nincs jelentősége. Pedig sokan úgy vélik, hogy mindenképp éjfél előtt kell lefeküdni ahhoz, hogy kipihent legyél. De ez nem igaz, a lényeg, hogy hasonló időpontban, és eleget aludj.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Tévhitek a pókokról és az emésztésről
Talán az egyik legriasztóbb elmélet, amit gyakran emlegetnek, a pókokról szól. Még az internet korai időszakában terjedt az a mítosz, hogy egy ember évente átlagosan nyolc pókot nyel le álmában. Ez viszont butaság, a pókokat ugyanis egyáltalán nem vonzza egy forró, nyirkos, szeles hely, mint a szánk - állította Geoff Oxford, a Brit Pókféléket Tanulmányozó Társaság tiszteletbeli titkára. Ráadásul az emberi testen egy pók biztos támaszt sem talál, ellenben a szoba sarkaival, ahol hálójukat szövik.
Szintén sokan hangoztatják, hogy a hason fekve alvás segíti az emésztést. Valójában pont az ellenkezője mondható el, ezt a pózt nem javasolják a szakértők, köztük Rhiannon Lambert dietetikus sem, mivel nyomás alá helyezi a gyomrot. Különösen étkezés utáni alvás során fordulhat elő, hogy gyomorsav jut vissza a nyelőcsőbe, ami savas refluxot vagy gyomorégést okozhat. A hason alvás könnyen okozhat váll-, nyak- és hátfájdalmat is, ezért próbálj inkább az oldaladon vagy a hátadon aludni. Még több alvást segítő tippről korábbi cikkünkben olvashatsz.
Ezeket edd este, és garantáltan 8 órát alszol: elősegítik a mély alvást
A mély alvást támogató fogásokat vacsorára is fogyaszthatod.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)