15 ember, aki megváltoztatta a történelmet
Talán minden másképp alakult volna a történelemben, ha ők nem születnek meg.
Összesen 1668 találat.
Talán minden másképp alakult volna a történelemben, ha ők nem születnek meg.
Elég egy apró figyelmetlenség ahhoz, hogy emberek százai essenek áldozatául egy szerencsétlenségnek.
Maradandót alkotott a tudományok terén, magánéletéről mégis keveset tudni, pedig a téma izgalmas.
Kínos, amikor valaki élő adásban csinál bolondot magából, mégis számtalanszor megesik.
Emberek millióinak életét olthatják ki a földrengések, és akár városokat is képesek a földdel egyenlővé tenni. A következő esetekben így történt.
Egy felkészült riporter és néhány jó kérdés elég ahhoz, hogy egy interjú végül történelmet írjon. Íme, három kitűnő példa.
Az erkölcstelenség pusztulásba taszított nagy birodalmakat. Szodoma és Gomora történetét kutattuk.
A világ összes könyvét nem olvashatod el, de a legjobbakat igen. Ha nem tudsz választani, segítünk: íme, hat regény, amit imádtunk 2009-ben.
Volt, akiről klipje kapcsán azt állították, az ördöggel paktált le, mások a pornográfiát használták.
Évszázadok óta vita tárgya, hogy a torinói lepel valóban Jézus arcmását ábrázolja-e. A döntést a tudományra bíztuk.
A karácsony keresztény ünnep, ám számos pogány motívum is fellelhető benne.
Megrögzött hazudozók, telhetetlen férfifalók - nem ismertek lehetetlent, ha az élet habzsolásáról volt szó.
Rejtélyes esetek a történelemből, rejtélyes válaszokkal.
Freud nem csak korszakalkotó elméletei miatt foglalkoztatta a közvéleményt.
Ha torkig vagy a jelennel és a civilizáció útvesztőivel, a következő hét helyet érdemes felfedezned. Egy perc alatt nyugalomra lelhetsz!
Még ma is sokan hisznek a rejtélyesen eltűnt tökéletes állam, Atlantisz létezésében. Vajon valóságos volt?
Tudtad, hogy a Mikulástól valaha féltek a gyerekek, és az igazi Mikulásnak törött orra volt?
A karácsony különleges ünnep, mely a csodáktól sem mentes. Íme, három igazán megható történet, ami a legjobban bizonyítja ezt.
Az emberi találékonyság határtalan, ahogy a hülyeség is. Erre a legjobb bizonyíték a következő öt találmány.
A hazatérés öröménél aligha van nagyobb. Íme, tíz megható fotó, mely az első találkozás pillanatával.
Az idők során néhányszor megesett, hogy legszebb ünnepünk a legkevésbé sem a szeretetről szólt.
A bámulatosan konzerválódott lápi múmiáknak már a látványa is megdöbbentő. Haláluk körülményei máig tisztázatlanok.
Korrupt FBI, pénzzel kenyérre kenhető kutatók és olasz politikusok - ettől visszhangzott évekig a sajtó.
Mintha megállt volna az idő, miután meghalt: az Alpok rejtélyes idegenjének teste sértetlenül került elő. Ki volt ő egyáltalán?
Ha ősi tájakon kalandoznál, kedveled a titokzatos helyeket, az átkokban azonban nem hiszel, ezt mind látnod kell!
Az elnökfeleségek élete nemcsak csillogásból áll: bizony van, hogy menekülni kell a nép haragja elől.
Október 23-án az '56-os forradalomra emlékezik az ország. De mi is történt pontosan 53 évvel ezelőtt? Mindent tudsz a történelmi eseményről?
A havasalföldi fejedelem tettei még kortársai számára is különösen kegyetlenek voltak. Ismerd meg az igazi Drakulát!
Sahok, hercegek, filmsztárok - a szerelem őket is ugyanúgy rabul ejtheti, mint bárkit.
Néha olyan helyekre is el kell látogatni, melyek nem szépségükkel nyűgöznek le, hanem borzalmas események tanúi voltak.