Ezért nem hallgat majd rád a gyerek: a szülők tipikus kommunikációs bakijai
A gyerekekkel valójában nem nehéz szót érteni. Erre ügyelj!
Összesen 266 találat.
A gyerekekkel valójában nem nehéz szót érteni. Erre ügyelj!
A kicsik látásmódja sokkal inkább lényegre törő, mint a felnőtteké - és nem is rejtik véka alá, amit gondolnak.
Az esetenkénti határozatlanság is elég lehet ahhoz, hogy csemetéd pillanatok alatt a fejedre nőjön.
Lehet, hogy nem mindig arra használja, amire szeretnéd, de a biztonságát is szolgálhatja.
A legjobb szándékkal is jóvátehetetlen hibát okozhatsz.
Az önkéntelen el- és beszólásokban több logikát fedezhetsz fel, mint hinnéd. Csodálkozz rá a világra!
A gyerekek néha igencsak fején találják a szöget, olykor pedig nagyon mókás, de nem kevésbé eredeti szöveggel állnak elő.
A szellemi világ e kedves képviselő önzetlenül segítenek egy-egy élethelyzet megoldásában. Tudd meg, hogy miként hívd és kérd őket.
Megfelelő mennyiségű és minőségű inger híján a csemete értelmi fejlődése elmaradhat adottságaihoz képest.
A szeretet ünnepe sokszor torkollik veszekedésbe. Hogyan kerülheted el, hogy idén a karácsonyfa-díszítés békésen teljen?
Az ősi tibeti technika révén még fogantatása előtt megismerkedhetsz leendő gyermekeddel.
A siker szempontjából a tökéletes kommunikáció és a visszajelzések kulcsfontosságúak.
A szerelem úgy szép, ha őszinteségen alapszik, de nem biztos, hogy a párod minden apró részletet tudni akar.
Ha partneredet nem csak a külsőddel szeretnéd megfogni, tippjeinkkel magadba bolondíthatod!
Létezik egy módszer, melynek segítségével már a terhesség alatt kommunikálhatsz csemetéddel.
Bármikor kicsúszhat valami meggondolatlan a szádon, van azonban, aminek egyáltalán nem kellene.
Kibírhatatlanok azok a munkatársak, akik folyton csak kritizálni képesek, és hibákat találni. Szerencsére van rájuk megoldás.
Tökéletes a kapcsolatotok, mégis akad néhány titok? Tudd meg, mi az, amiről nem szívesen beszél veled a párod!
Az agresszív emberekkel való bánásmódhoz nem árt egy kis útmutatás. Segítünk.
Ahhoz, hogy az élet bármely terén elérd a célod, tudnod kell, hogyan győzheted meg leginkább a másikat. Segítünk.
A várva várt mama helyett sokszor furcsább első szó hagyja el az apróságok száját. Tudd meg, mindez miről árulkodik!
Ne világmegváltó ötletektől várd a sikert karrieredben. Íme, néhány fortély, amivel sokkal többre viheted.
A gyerekek sokszor felettébb izgalmasnak találják a csúnya szavakat. Tudd meg, hogyan szoktathatod le porontyodat!
Egy baba életében nagy dolog, ha felfedezi a szavak varázslatos erejét. Így van ez a négyes ikreknél is: tudd meg, ők miket mondtak!
A Cosmo egykori főszerkesztője önmagához képest lenyugodott, és néhány dolgot ma már másképp lát.
160 karakter is rengeteget elárulhat a férfi érzelmeiről, arról, mit is szeretne tőled valójában. Olvass a pasiból!
Nem találod az igazit? Párkapcsolati problémád van? Ismerd meg jobban önmagad és a férfiakat egy nőknek szóló foglalkozáson!
A főnöködet győznéd meg? Trgyalás előtt állsz, és biztosra akarsz menni? Kövesd tanácsainkat, és győzz!
Vajon a bűbájos gesztus neked szól, vagy csupán természetes reflex? Olvass porontyod mosolyából!
Minden szülő életében nagy pillanat, amikor végre elhagyja a pici száját a mama vagy papa szó. Tudd meg, valóban téged nevez-e meg elsőként!