Mekkora az ember a világűrhöz képest? Lebilincselő fotókon az univerzum méretei
Ha megnézed őket, egy kicsit közelebb kerülhetsz a világ csodájához.
Összesen 168 találat.
Ha megnézed őket, egy kicsit közelebb kerülhetsz a világ csodájához.
Ismét egy lesújtó példa arra, hogy az ember által termelt hulladék lassan belepi az egész bolygót.
A csillagászok eredetileg a Naprendszer feltételezett kilencedik bolygója után kutattak, végül teljesen másra bukkantak.
A tudósok izgatottan várták a felvételek megérkezését, melyek egytől egyig lenyűgözőek.
Több mint egy évtizednyi kutatás után kiderült, hogy delenként sarki fény ragyog a Szaturnuszon.
Eddig a Mars volt a fő úticélj, de az Európai Űrügynökség már inkább a Vénuszon kutatna. 2032-ben már rajtolhatna is az akció.
A tudósok szeretnék megérteni a Mars mag-, köpeny- és kéregfelosztását, és megtudni, hogy aktív-e még a belseje.
Hidrogén-szulfidból álló köd veszi körül a Naprendszer hetedik bolygóját, az Uránuszt.
Máig nincs megnyugtató magyarázat a szabálytalan alakú, ismeretlen objektumokra.
A Biblia szerint egy fényes csillag mutatott utat a bölcseknek Jézus születési helyének megtalálásában. Mi lehetett valójában az égen?
Most kiderült, hogy valósággal rohan az idő az Aranyjánoson.
Az új felfedezés alapjaiban változtat meg egy több évtizedes csillagászati elméletet.
Nagy jelentőségű felfedezést tettek a Piszkéstetői Obszervatóriumban.
Ezzel befejezi pályafutását a Cassini űrszonda.
A Mars felszíne a véltnél kevésbé élhető egy új tanulmány szerint.
Hamarosan áthalad a Jupiter Nagy Vörös Foltja felett a Juno.
A furcsa mélyedés jelenléte a szakértőket is váratlanul érte.
4300°C-os felszínű bolygóra bukkantak amerikai kutatók.
A kutatók nem idegeskednek, amit azzal indokolnak, hogy egyszer már túléltük a bajt.
Az ufóhívők szerint földönkívüli bázis van a Holdon.
Az űrügynökség felfedte a Ceres fényes foltjának titkát.
Nem csoda, hogy az űrkutatók is felfigyeltek rájuk. Nézd meg, mi zajlik ezeken a helyeken!
Lehengerlő ötlettel állt elő a NASA a marsi élet visszaállításának módjára vonatkozóan.
Ennyire cuki naprendszereket még sohasem láttunk.
A tudósok heves vitába szálltak, és nem finomkodtak.
A NASA bejelentése egyedülálló az űrkutatásban.
Több mint száz új lehetséges bolygót fedeztek fel a csillagászok egy vulkán csúcsáról.
A NASA alaposabban utánajárt az exobolygó csillagának.