Hatalmas vihar dúl a világűrben: sosem kerültünk még ilyen közel hozzá

Hamarosan áthalad a Jupiter Nagy Vörös Foltja felett a Juno.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Július 10-én halad át a Jupiter Nagy Vörös Foltja fölött az amerikai űrkutatási hivatal - NASA - Juno űrszondája, amely éppen egy éve állt sikeresen pályára a Naprendszer legnagyobb bolygója körül - közölte a NASA. Ez lesz az emberiség első közeli találkozása a Jupiter 16 ezer kilométer széles hatalmas légköri képződményével, mely egy anticiklon a bolygó déli féltekéjén. Létét valószínűleg az ellentétes irányú keleti és nyugati áramlásoknak köszönheti.

A tudósok 1830 óta figyelik meg. "A Nagy Vörös Folt a Jupiter legismertebb jellegzetessége. Ez a hatalmas vihar évszázadok óta dúl a naprendszer legnagyobb bolygóján. Most a Juno és annak felhőkön áthatoló tudományos műszerei alá merül, hogy megnézze, milyen mélyre nyúlnak a gyökerei, hogy segítsen megérteni, mi teszi olyan különlegessé a foltot, és miként működik ez a hatalmas vihar" - közölte Scott Bolton, a Juno program egyik vezetője.

A Juno július 10-én, hétfőn közép-európai idő szerint 15.55 perckor kerül legközelebb a Jupiter középpontjához, ekkor 3500 kilométerre lesz a bolygó felhőrétegének tetejétől. 11 perc és 33 másodperccel később, amikor a Juno újabb 39 771 kilométert tett meg, és közvetlenül a vörös folt fölött lesz, annak felhői fölött kilencezer kilométerrel fog elhaladni. Az űrszonda mind a nyolc műszere, valamint kamerája, a JunoCam működni fog ekkor. 

A Juno egy éve, július 4-én állt sikeresen pályára a Jupiter körül. A főként napenergiával működő űrszondát hat éve indították a floridai Cape Canaveralból, fő küldetése a Jupiter mágneses mezejének felmérése. A tudósokat különösen az érdekli, mennyi vizet tartalmaz a bolygó, ami döntő fontosságú annak meghatározásában, hogy a Naprendszeren belül hol született. A Jupiter eredete befolyásolta a többi bolygó kialakulását és pozícióját.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

A gigászi bolygó tömege másfél-kétszer akkora, mint a Naprendszer többi bolygója együttvéve, ezért úgy vélik, hogy már a nagyságából fakadó tömegvonzás is segíthetett megvédeni a Földet az üstökösök és aszteroidák becsapódásaitól. A Lockheed Martin építette űrszonda összköltsége 1,1 milliárd dollár - 300 milliárd forint -, a NASA New Frontiers nevű küldetése keretében kutatja a Jupitert.

Ezt is szeretjük