5 életmentő trükk, ha sokat kell ülnöd utazáskor: a trombózis kockázatát is csökkentik
A különféle gyakorlatokkal ülés közben is átmozgathatod a végtagjaidat.
Ha valaki hosszú repülő- vagy akár buszos út előtt áll, a felkészülés igényel némi tudatosságot, hiszen a kényelmetlenség mellett egészségügyi kockázatokat is rejthet magában a tartós egy helyben ülés.
A korlátozott hely igazi megpróbáltatás a szervezetnek, súlyos esetben a hosszú mozdulatlanság a mélyvénás trombózis kialakulásának kockázatát is jelentősen megnöveli, ami életveszélyes szövődményhez vezethet.
Trükkök a hosszú utazáshoz
Szerencsére létezik néhány egyszerű gyakorlat, amellyel az ember kicsit átmozgathatja elgémberedett tagjait szinte észrevétlenül, egyik-másik akár az ülőhelyen maradva is végezhető.
Nyak és vállak nyújtása
Ülő helyzetben elvégezheted a nyak és a vállak nyújtását. Engedd előre az állad a mellkasodhoz, majd óvatosan, lassan mozgasd a jobb és bal vállad vonaláig, ha nem érzel erős fájdalmat, néhány oda-vissza mozdulat után teljes fejkörzést is tehetsz mindkét irányba.
A nyak nyújtásához helyezd a bal kezed a fej jobb oldalára, és nagyon kis erőkifejtéssel húzd balra. Ismételd meg a másik irányba is néhányszor.
A válladat is érdemes megnyújtani, ezt viszont az üléssorok között állva végezheted el a legegyszerűbben. A hátad mögött kulcsold össze az ujjaidat, majd hajolj előre, és emeld minél magasabbra a kezed. Ezt is többször megismételheted.
Előrehajlás
Amikor a biztonsági öv jelzés ki van kapcsolva, húzd ki magad, és hajolj előre lassan, nyújtott kezeddel érintsd meg a padlót, majd fokozatosan emelkedj fel ülő helyzetbe, minden csigolyádat átmozgatva. Ismételd meg négyszer-ötször. Korábbi cikkünkből azt is megtudhatod, mit nem szabadna repülőgépen csinálni.
Sarok- és lábujjemelés
Ülés közben tartsd a lábad behajlítva, 90 fokos szögben. Emeld fel a sarkad a padlóról úgy, hogy a lábujjaid érjenek csak le a földre, majd lassan engedd vissza. Ezt ismételd tízszer, majd fordítsd meg a feladatot! Tartsd a sarkad a padlón, és emeld fel a lábujjakat, ameddig csak tudod, és engedd vissza szintén tízszer.
Bokakörzés
Miközben ülsz, emeld fel az egyik lábad, és körözz vele tízszer az óramutató járásával ellentétes, majd azzal megegyező irányba! Mindkét bokán végezd el a gyakorlatot!
Állva végezhető nyújtás
Ha stabilan felállhatsz, netán a buszos úton egy kis szünetet tartotok, egyik kezeddel az ülésben kapaszkodva húzd fel a bokád a fenekedig. Ezt ismételd meg mindkét lábaddal néhányszor, de erőltetés nélkül, finoman végezd, hogy ne feszítsd túl a négyfejű combizmot!
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ugyancsak hasznos lehet a végtagok átmozgatása érdekében, ha a mellékhelyiségben néhány guggolást végzel, vagy legalább sétálsz egy kicsit a repülő utasterében.
Fennálló trombózishajlam vagy vérkeringési zavarok esetén ajánlott a ruhadarabok tudatos megválasztása: a bővebb szabású ruhák és speciális kompressziós zoknik is indokoltak lehetnek.
Így találhatod meg a legolcsóbb repülőjegyeket: 3 oldal, ami segít a keresésben
Olcsón foglalnál repülőjegyet? Ezeket a hasznos oldalakat érdemes böngészned.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- európa
- európai unió