A magyar-szlovák határnál, Borsod-Abaúj-Zemplén megye északi csücskében bújt meg egykor Derenk, melynek területe az Aggteleki Nemzeti Park része. A falu története megannyi szomorúsággal van tele.
A gyönyörű Aggteleki-karszt egy fennsíkján megbújó Derenk lakossága a történelem folyamán méltatlanul sokat szenvedett, és a település kétszer is kihalt. Előbb az 1711-es pestisjárvány következtében néptelenedett el, majd a 20. században egy kegyetlen diktatórikus döntés lett a veszte végleg.
Derenk, a holtak falva
Derenk a pestisjárvány után 1715-ben még teljesen lakatlan volt, a helyi Esterházyak közbenjárására azonban lengyel lakosokat telepítettek be jobbágyként, így végül ők élesztették újjá a települést. Jóval később, már a trianoni békediktátum miatt került veszélybe a falu léte ismét, amikor egyetlen utcája közepén húzták meg a határt, a szlovák oldalra száműzve iskoláját és templomát. A helyiek népszavazáson úgy döntöttek, továbbra is Magyarországhoz kívánnak tartozni. A hűség azonban sajnos nem járt sok köszönettel.
Végül Horthy Miklós hozta meg a falu halálos ítéletét: a területet vadászparadicsomként álmodta újjá, amelynek közelében egy, a helyiektől féltett medvéskertet is kialakíttatott. Így a lakosságot kárpótlás fejében más falvakba kezdte költöztetni, szétszakítva a lengyel közösséget. A kiürítés 1938-tól 1943-ig tartott, ezután Derenk megszűnt létezni, és szinte minden épületét lebontották, csupán néhány rom őrzi a tragikus múlt emlékét.

Derenk szomorú múltjára már csak néhány lakóházrom emlékeztet, a legtöbb építményét azonban a földdel tették egyenlővé.
Fotó: Országalbum/SzPéter

Emléktáblák jelzik, hogy Derenk egy-egy lakójának hol állt a háza a település egyetlen utcáján, és mikor, hova telepítették el őt. Sokakat erőszakkal vittek el 1943-ban.
Fotó: Országalbum/SzPéter

Volt két olyan család is, akik az önkényuralom döntésével szembeszállva megtagadták az eltelepítést, és még a '60-as évek végéig itt éltek. Ők mentették meg az elkobzástól a harangot is, ami később Szögligetre került.
Fotó: Indafotó/fovarosi.blog.hu

Derenk temetője az erdő mélyén némán mesél a történelem súlyos tragédiájáról és az egykori lakosságról.
Fotó: Wikipedia/Bubenkó Gábor

A település egy-egy megmaradt romját szép lassan visszahódítja az anyatermészet.
Fotó: Indafotó/fovarosi.blog.hu

Szívbemarkoló látvány, ahogy elpusztul az egykor újjáépült, többször is új életet kapó, szép reményű falucska.
Fotó: Indafotó/jockey

Derenk egykori iskoláját felújították, benne egy kiállítás tekinthető meg a település múltjáról. A falurombolást egyébként Szűts László író is feldolgozta A kormányzó úr medvéi című könyvében.
Fotó: Indafotó/lászló lovag

Derenk a lengyel kisebbség fontos zarándokhelye lett, az egykori templom helyén egy kápolna és kőkereszt épült meg.
Fotó: Indafotó/Albrecht Éva

Derenk romközségét érinti az
Országos Kéktúra Putnoktól Bódvaszilasig tartó 24. szakasza is. A környék tisztásain egykor kaszálók és szántók működtek, amelyek a falubeliek megélhetését szolgálták.
Fotó: Indafotó/jockey

A környező erdőben néhány gyümölcsfa, így ez a szomorú, öreg diófa is árulkodik arról, hogy itt valaha emberek éltek.
Fotó: Wikipedia/Bubenkó Gábor

Derenk szomszédságában találhatók Szádvár romjai is, Szögliget község mellett, ahol csodás panoráma várja a kirándulókat. A várhegyre a
kék várjelzést követve vagy Szögliget felől a Szádvár tanösvényen lehet eljutni.
Fotó: Országalbum/SzPéter
(Borító- és ajánlókép: Indafotó/fovarosi.blog.hu.)