Sugár Bercit 46 évesen fel se ismerni: Németországban civil szakmát űz a 90-es évek énekese
Sugár Berci több slágerlistás dalt is énekelt a 90-es években, ma már viszont reflektorfény nélkül telnek a mindennapjai.

Sugár Berci nevét a 90-es években mindenki ismerte, az Egyedül című száma minden rádióból zengett. Az énekes maga mögött hagyta a múltat, ráadásul az országot is, és ma már másból él.
Sugár Berci civil munkája
Az énekes több mint 10 éve nem zenél már, annyit tudtuk róla, hogy itthon jógaoktatóként lett népszerű. Egy ideje Németországban éli a mindennapjait, és már idegenvezetőként is dolgozik.
– Korábban Belgiummal kacérkodtam, de a párom, aki Németországban járt egyetemre, évek óta egy helyi cégnél dolgozik, s most Berlinből Heidelbergbe helyezték át. Én mindig mobil voltam, hiszen korábban éltem már New Yorkban, Londonban és Stockholmban is. Ami pedig a jógát gyakorlókat illeti, hálával tölt el, hogy egyiküktől sem kellett elköszönnöm, hanem online továbbra is együtt jógázunk – mesélte a Blikknek az egykori zenész.
Bár elmondása szerint jó ideig nem sikerült megbarátkoznia a német nyelvvel, most már kifejezetten jól beszéli. Nem olyan régóta show-elemekkel felturbózott, egyedi idegenvezetéseket tart Heidelbergben, Frankfurtban, Speyer városban és környékén.
– Ebben az évben nagyon sok, szám szerint 150 idegenvezetésem van, amelyek során fantasztikus embereket, élettörténeteket ismerhetek meg. Ráadásul rengeteget jelent, hogy én mutathatom meg az európai kultúra egyik bölcsőjét az amerikai és kanadai turistáknak. További fantasztikus adomány az életemben, hogy néhány éve filmelemzések és kritikák jelennek meg tőlem az egyik legnagyobb magyar kulturális oldalon. Felnőtt férfiként jobban izgulok, amikor megjelenik egy kritika a nevemmel, mint annak idején, amikor gyerekszínészként a tévében szerepeltem – mesélte.
Nem Sugár Berci az egyetlen, aki a 90-es évek sikerei után más munkát keresett magának. Korábban mi is megírtuk, hogy MC Ducky jelenleg Cipruson él, ahol túravezetőként tevékenykedik.
Konta Barbara a Barátok közt tinisztárja volt: 41 évesen ezzel keres pénzt külföldön
Konta Barbara már rég felhagyott a színészettel, de nem hiányzik neki, élvezi civil munkáját.
ElolvasomCover-fotó: Youtube