Bochkor Gábor kijelentése kiverte a biztosítékot: az adás után záporoztak a dühös kommentek
Az állatvédők nekimentek a műsorvezetőnek, szerintük minden léptéken túlment a beszólása.
Kiverte a hallgatóknál a biztosítékot Bochkor Gábor kijelentése állatvédelemről. A műsorvezető óriási felháborodást keltett a kóbor kutyákkal kapcsolatban tett megnyilvánulásával - írta a Story.
Bochkor Gábor hallgatói felháborodtak
A Retro Rádió műsorában a hajléktalan emberek és a menhelyi állatok helyzetéről beszélgettek, aminek során a rádiós több olyan kijelentést is tett, ami mellett az állatvédők nem tudtak elmenni. Magánszemélyek is élesen bírálták a műsorvezetőt.
A vita akkor alakult ki, amikor a hallgatók arról beszélgettek, hogy min változtatnának Magyarországon. Kiemelték az állatvédelem fontosságát mire Bochkor Gábor azt másodlagosnak nevezte.
Később egy hallgatóval értett egyet, aki kifejtette, hogy amíg emberek élnek az utcán, addig szerinte egy forintot se kellene az állatvédelemre költeni. Héjja Anett a műsor későbbi részében azt mondta, hogy ha ő lenne a miniszterelnök elrendelné, hogy minden ember fizessen évente tízezer forintot a menhelyeknek.
Bochkor Gábor ekkor kijelentette, hogy olyan embernek, akinek nem szívügye a kutyabefogadás nem kellene erre pénzt adnia. Különösen egy "ruppótlan" országban, ahol nagyon meg kell nézni hogy ki mire ad pénzt. Így jutott el oda, hogy "emberközpontúak legyünk már ne állatközpontúak".
Többen bírálták kijelentéseit, a Német Juhászkutya Fajtamentés Alapítvány Facebook posztjában reagált:
"Volt már pár bunkó beszólásod" - írták a posztban, szerintük a műsorvezető mostani megnyilvánulása minden eddigin túltett. Felhívták a műsorvezető figyelmét arra, hogy az állatok az emberekkel szemben kiszolgáltatottak.
Az állatvédelem Magyarországon egyébként is "a béka feneke alatt van" - fogalmaztak. Naponta állatok ezrei szenvednek és a műsorvezető mondatai szerintük szembe köpik mindazokat, akik tenni akarnak valamit a helyzet javítása érdekében.
Végezetül meghívták a műsorvezetőt egy mentőakcióra: "Nézz a szemükbe azoknak a kutyáknak, akiket éppen megmentünk. Akik ott pusztulnának el, ha mi is rád hallgatnánk... Aztán utána elvinnénk egy olyan helyre, ahol éppen a kutyák mentik meg az emberek életét..." - írták.
Bochkor Gábor adott munkát Cseh Laci olimpikon úszónak: a reggeli műsorban derült ki
Bochkor Gábor így már két olimpikon úszónak ad majd munkát, Cseh Laci ezt fogja csinálni nála.
ElolvasomFotó: Profimedia














