Hogyan lehet bevallani a hazugságot úgy, hogy a legkisebb kárt okozzuk? A titkolózás az egészségre nézve is veszélyes
Sokszor bevallható úgy a hazugság, hogy a másik ne sértődjön meg, csak ismerni kell a módját.
Önmagukban nincs probléma a titkokkal. Ám valami olyat rejtegetni, aminek felfedése negatívan befolyásolná a kapcsolatot, vagy hamis kitalációkat igazként beállítani már hazugságnak számít. Ilyen többek között a megcsalás az árulás és a függőségek tagadása.
A vétkes személy elsődleges célja általában megvédeni a saját egóját, fenntartani a becsületes, őszinte, jó ember képét. A lódítás, ferdítés vagy valamilyen tett leplezése védelmet nyújt mások negatív reakcióitól, ítéletétől. A kisebb füllentések még támogathatják is a kapcsolatot, ám a komolyabbak rossz hatást gyakorolnak a kapcsolatokra és az egészségre egyaránt.
Az egészség bánja
Fő probléma a hazugsággal, titkolózással, hogy együtt kell élni vele, és akarva-akaratlan gondol rá az ember, ez pedig már önmagában is nyomasztóan hathat. A Kolumbiai Egyetem egyik professzora, Michael Slepian szerint a titok magányossá teszi és elszigeteli az embert. Az Amerikai Agykutató Társaság szerint az éveken át tartó hazudozás komoly mentális problémákat okozhat, depresszióhoz, rosszabb esetben skizofréniához vezethet. Ilyenkor ugyanis nemcsak a másikat, hanem gyakran saját magunkat is átverjük, amivel a tudat egyáltalán nem, vagy csak nagyon nehezen tud megbirkózni.
Ha valaki megosztja a titkot, a hazugságot egy kívülálló, harmadik személlyel, az megkönnyebbülést hoz számára, ráadásul hasznos tanácsokat is kaphat tőle. Segít megbirkózni vele, értelmezni az összefüggéseket, csökkenhet az önmarcangolás is. De az igazi felszabadítást az hozza, ha magával a tudatlanságban élő, sértett féllel osztjuk meg a problémát.
Fontos az időzítés
Mindennek a kulcsa az időzítés. Ha tudod, hogy másnap komoly feladatai lesznek az illetőnek, napold el a megbeszélést. Bármilyen nehéz is, igyekezz végig higgadt maradni, és az is jó, ha nem mesterkélten, hanem beszélgetés közben, természetesen kerül előtérbe a kritikus téma.
A közlés módja és az őszinteség
Az elhatározás után legtöbben már csak túl akarnak lenni a vallomáson, ami nagyon rossz módszer. Csak óvatosan, átgondoltan érdemes megosztani a terhelő információkat. Nem árt előtte végiggondolni, hogyan lenne előnyös közölni, és azt is, hogy milyen válaszokat kaphatsz. Az alapos felkészülés komolyan befolyásolja a végeredményt.
Van még valami, ami lényeges, mégis sokan elfeledkeznek róla: ez nem más, mint az őszinteség. Ha így kérsz bocsánatot, sokkal hamarabb nyerhetsz tényleges megbocsájtást. Fontos tudatosítani, hogy mindenki egyedi módon dolgozza fel a negatív híreket, ezért nem szabad sürgetni a másikat.
Az Oreo-módszer
Sheri Meyers családterapeuta híve az Oreo-technikának. Az elnevezés mögött egy pszichológiai módszer áll. A beszélgetés elején, akár csak az Oreo keksz esetében, szimbolikusan egy csokis sütit kínálsz a partner felé, ami valójában csak egy kedves gesztus. Ilyen nyitómondat lehet például: szeretlek, és ezt azért mondom, mert szeretném, ha erős és őszinte kapcsoltunk lenne, utálom a titkokat. Egy ehhez hasonló nyitás megalapozza a fehér krém helyét, mely nem más, mint maga a hazugság felfedése. Mondd el, mi történt, és miért. Kíméld meg partneredet a részletektől, a reakciók és a kérdések csak bizonyos idő elteltével jönnek elő, amikor majd választ vár, és adhatsz is rájuk.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A bevallás után következik a záró csokiskeksz-réteg. Vállalj felelősséget azért, amit tettél. Fejezd ki megbánásodat és azt, hogy szeretnéd rendbe hozni a dolgokat. Ilyen zárómondat például: nincs kifogás a viselkedésemre, hibáztam, szeretnék mostantól a kapcsolatunkra fókuszálni, hogy még erősebb és jobb legyen, mint valaha.
Ne hibáztasd a másikat
Sarokba szorított helyzetben sokan hajlamosak arra, hogy kényszeresen igazolni akarják a tettüket, ez pedig gyakran a másik hibáztatásába torkollik. Fontos megmagyarázni mindent, hogy értelmet nyerjenek a cselekedetek, de figyelni kell a mértékre is, és nem szabad bűnbakot keresni. A lényeg, hogy őszintén vállald a felelősséget.
A testbeszédszakértő elmondja, mi jelzi, ha valaki nem mond igazat
Az emberek hazudás közben hatalmas stressznek vannak kitéve, hiszen nemcsak hogy koncentrálniuk kell a sztorira, de még arra is figyelniük kell, hogy senkiben se keltsenek gyanút.
A testbeszédszakértő elmondja, mi jelzi, ha valaki nem mond igazat
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)