Ennyi közlekedési baleset volt a hétvégén: 6 ember vesztette az életét
A rendőrség friss összesítőjéből kiderült, hogy mennyi közlekedési baleset történt Magyarországon a hétvégén.

A police.hu elkészítette a hétvégi országos összesítőjét, amiből kiderült, hogy 2 nap alatt mennyi közlekedési baleset történt Magyarországon.
Közlekedési balesetek a hétvégén
Magyarország területén a 2025. április 11-én 0 órától 2025. április 13-án 24 óráig a rendőrök 118 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amiből az 5 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 6 ember vesztette életét, 34 súlyos és 79 esetben pedig könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot ellátó állomány összesen 577 személyt fogott el, közülük 81 embert az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 279 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten.
539 embert állítottak elő, köztük 218 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, és további 20 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 256 esetben történt.
Ezentúl ezt a papírt is kérhetik a rendőrök igazoltatásnál: minden érintett autósnak magánál kell tartania
Bármikor elkérhetik ezt a dokumentumot a rendőrök!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.