Amikor karambolnál nincs nálad a baleseti bejelentő: itt online is ki lehet tölteni a biztosítási lapot
Balesetet szenvedtél, de nincs nálad biztosítási lap? Ide kattints, hogy ne kelljen a bejelentő után szaladgálni!

Csak az vezethet az utakon – legálisan –, akinek van jogosítványa, ami biztosítja, hogy az ember ismeri és betartja a KRESZ-szabályokat. De még a legjobb sofőrök is elvéthetnek egy-egy manővert, vagy válhatnak egy rosszul kiszámított navigálás áldozatává, és jó esetben csak a jármű sérül. Ilyenkor a legtöbbeknél ott lapul a baleseti bejelentő (kék-sárga) lap, ám ennek hiányában sincs ok a pánikra.
Így érhető el a kék-sárga baleseti bejelentő online
Az utakon mindig résen kell lenni, hiszen egyetlen pillanat alatt megtörténhet a baj. Lehet, hogy pont a GPS-t szeretnéd beállítani, hogy mégis máshova vezessen, vagy csak egy üzenetre szeretnél rápillantani, és pár másodpercre nem figyelsz, de pont akkor történik valami. A balesetek túlnyomó részét bizony a GPS okozza: egy 2023-as felmérés szerint csak az USA-ban az ebből fakadó figyelmetlenségek több mint 200 ezer autóbalesetet eredményeznek, ezeknek nagy része halálos végkimenetelű.
Magyarországon sem túl fényes a helyzet, 2022-es statisztikák szerint Európán belül a 8. helyet foglalja el hazánk az autóbalesetek gyakorisága szempontjából, ami szomorú eredmény. Az egyik leggyakoribb baleseti ok, a sebességhatár túllépéséből fakad (nem csoda, hogy most már megsokszorozták a VÉDA-kapukat), és az esetek túlnyomó részét az 50 év feletti korosztály tagjai okozzák.
Személyes tapasztalatom szerint, lévén, hogy már 2013 óta van jogosítványom és aktívan vezetek, a balesetek nagy részét a jelzés nélküli sávváltás, a záróvonalon való áthaladás, a hirtelen, indokolatlan fékezés és a jelzés nélküli kanyarodás okozza. Illetve természetesen még az, hogy bizony sávváltáskor nemcsak a visszapillantó tükörbe kellene nézni, hanem nem ártana kitekinteni az ablakon is, hiszen a holttérben is tartózkodhat autó. Ugyanez igaz tolatáskor is. Erről azonban sokan megfeledkeznek. Álmosan vezetni is nagyon veszélyes – katt ide a részletekért!
Mindenesetre ha már megtörtént a baj, az idő kerekét nem lehet visszaforgatni, és a mihamarabbi megoldáson érdemes töprengeni. Abban az esetben, hogyha egyik fél sem tartja magát hibásnak, vita vagy összeférhetetlenség alakul ki, a rendőrség bevonásával és bírósági tárgyalások sorával lehet dűlőre jutni.
Jobb esetben világos, hogy ki a vétkes, aki önszántából ezt be is ismeri. Ilyenkor jön képbe a kék-sárga baleseti bejelentő, ami sokak kesztyűtartójában lapul. Ha pedig ez nincs így, akkor a balesetet be lehet jelenteni az E-kárbejelentő applikáció segítségével is. Figyelem: ezt minden esetben csak megbízható forrásból töltsd le, lehetőleg Google Play, App Store vagy AppGallery oldaláról.
Ez a Magyar Biztosítók Szövetsége jóvoltából kifejlesztett applikáció egy olyan felületet biztosít, mintha csak digitalizálva lenne egy sárga-kék baleseti bejelentő – teljesen egyértelmű, hogy hogyan kell kitölteni. A lejelentés után a szokott időn belül pedig a károsulttal felveszi a kapcsolatot a biztosító – a kárt okozó pedig számíthat arra, hogy megemelik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás költségét.
11 büntetőpont is járhat érte, mégis naponta szegik meg ezt a szabályt: ilyen nagy bajt okozhat
A közutak veszélyes játékterek, ahol a felelőtlenség súlyos következményekkel járhat.
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
Ismét Automotive Summit! 2025. május 21-én újra találkozik az autóipar krémje Budapesten, a MOL Campuson. Konferencia az autóipar jelenéről és jövőjéről, a legnagyobb vállalati vezetőkkel, döntéshozókkal, szakértőkkel. Ne maradjon le! - automotivesummit.hu

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!

- rendőrség
- közlekedés