Omlós piskóta pikáns borkrémmel
Se a borkrém, se a piskóta nem egy nagy ördöngösség, mire belefeledkeznél, már kész is.
A borkrém egy finom, habos krém, ami jól passzol gyakorlatilag bármilyen süteményhez, az állaga kissé becsapós, mert könnyűnek látszik, ámde nagyon tömény, igazi kalóriabomba.
A piskóta feltekerésénél ügyelj arra, hogy ne törjön el a tészta, úgy nem annyira esztétikus látvány, persze akkor is finom lesz.
Piskóta pikáns borkrémmel
Hozzávalók:
- 2 dl aszú jellegű bor
- 2 citrom
- 11 tojás
- 35 dkg cukor
- 15 dkg liszt
- 1 teáskanál sütőpor
Elkészítés ideje:
60 perc.
Elkészítés menete:
Nyilvánvaló módon az elkészítés két részre oszlik, először a borkrém, aztán a szórakozás, vagyis a piskóta. Vízgőz felett kezdj el melegíteni 20 dkg cukrot két citrom levével - az egész folyamat alatt habverővel keverd a krémet -, majd mehet bele három tojás, valamint még kettő sárgája, majd a bor. Addig keverd, amíg elkezd feljönni, és szép hab válik belőle.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ha ez megvan, tulajdonképp kész a borkrém, jöhet a piskóta. Hat tojást válassz szét, a sárgáját keverd simára a maradék cukorral, a fehérjét verd kemény habbá, majd elegyítsd a kettőt úgy, hogy a hab ne törjön. Szitáld bele a lisztet folyamatos keverés mellett, majd add hozzá a sütőport is, és keverd simára. Ha ez megvan, jöhet a tepsi, bele a massza, és 180 fokon sülhet aranybarnára. Amikor megsült, vedd ki a tepsiből, várd meg, míg kihűl, ekkor mehet bele a finom krém, töltsd bele, csavard fel, és már fogyaszthatod is.
Egy pohár bor jólesik bármikor
Szereted borral kombinálni az ételeket, de nem tudod, mihez melyik fajta illik? Nézz be képgalériánkba!
OLVASD EL EZT IS!
- meggy
- babapiskóta
Gyors somlói galuska: 15 perc alatt kész
- édességek
- almás sütemények
Klasszikus almáspite-recept
- sütemény
- körte