Ízletes és szaftos csülökpörkölt

Laktató klasszikus

A hagyományos, szaftos és tápláló csülökpörkölt igazi nehézsúlyú fogás, nem diétához való.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ugyan nyáron, bográcsban főzve igazi ez a fogás, ahogy a legtöbb pörkölt, de azért a konyhádban készítve is igazán finom lehet, hogy bőrrel, vagy anélkül készíted, rád bízzuk, de úgy az igazi, ha van benne minden.

Hozzáadhatsz még pár fűszert, azonban csak óvatosan, itt is igaz lehet a kevesebb több elve, néhány összetevőből is remek étel lesz belőle.

Csülökpörkölt

Hozzávalók:

  • 1,5 kg csontozott csülök
  • 20 dkg húsos szalonna
  • 3 közepes vöröshagyma
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 2 paradicsom
  • 2 evőkanálnyi pirospaprika
  • 2 tv paprika
  • 1 csipetnyi őrölt kömény
  • csípős paprikakrém, ízlés szerint, akár el is hagyható
  • só, frissen őrölt bors
  • olaj

Elkészítés ideje:

Két-két és fél óra.

Elkészítés menete:

A húst csontozd ki, de egyszerűbb, ha eleve csontozva kéred, akkor ezt a részt kihagyhatod. A bőrét, ha belefőzöd, kockázd fel nagyobb darabkákra, majd a húst is, valamivel kisebbekre - 2x2 vagy 3x3 centiméteres darabokra. A többi hozzávalót is készítsd elő, a hagymát kockázd fel, ahogyan a szalonnát is, a paprikát, paradicsomot mosd meg, és vágd négybe, majd ha mindent megcsináltál, kezdődhet a főzés. Némi olajon pirítsd zsírjára a szalonnát, majd add hozzá a hagymát. Ha már szép üveges lett, jöhet hozzá a hús, a bőrök és a kömény társaságában.

Pirítsd pár percig így, majd ha már kezd fehéredni, keverd hozzá a pirospaprikát, ügyelve, hogy ne égjen le, aztán öntsd fel annyi vízzel, hogy csak félig lepje el. Mehet mellé a paprika és a paradicsom, a só ízlés szerint, aztán vedd kis lángra a tűzhelyet, és hagyd, hogy fedő alatt szépen megpuhuljon a hús. Ha már elég puha, mehet hozzá a frissen őrölt bors és a fokhagyma is, valamint ha teszel bele csípőset, azt is most keverd hozzá. Még kevergesd kicsit magasabb lángon körülbelül tíz percig, aztán el is készült a laktató és szaftos csülökpörkölt.

A legfinomabb paprikások és pörköltek egy helyen

Ha a magyar konyhád szereted, akkor viszonylag rövid ideig bírod ki egy jó tányér paprikás fogás nélkül, nézd ki, mit készítesz legközelebb!

A legfinomabb paprikások és pörköltek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Életre szóló ízemlékek a PICK szalámival

Válaszd a PICK Téliszalámikat új ízemlékek szerzéséhez, és ajándék tízórais zsákot adunk mellé Kárpáti Tibor grafikájával!

Promóció

Ezt is szeretjük