Nem is lett öngyilkos Júdás? Megdöbbentő dolgokat állít a vitatott evangélium

Júdás a kereszténység talán legellentmondásosabb alakja.

Júdás öngyilkossága és Júdás evangéliuma
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Iskarióti Júdás Jézus 12 tanítványának egyike volt, Simon fia, az egyetlen olyan apostol, aki Júda törzséből származott. A kanonizált evangéliumok alapján tudjuk róla, hogy ügyesen bánt a pénzzel, és Krisztus maga választotta tanítványai közé, akikkel három éven át vándorolt, tanújává válva megannyi tanításnak és csodának.

De Júdás áruló is volt, ennek okait és végzetét tekintve pedig a kereszténység egyik legellentmondásosabb alakjává vált: míg sokan személyében látják az egyetemes, megbocsáthatatlant bűnt és a megmenthetetlen embert, mások szerint alakját több okból is érdemes lenne rehabilitálni.

Júdás öngyilkossága sem biztos?

Máté evangéliuma szerint, miután Júdás felkereste a zsidó főpapokat, ők harminc ezüstöt fizettek neki azért, hogy segítsen Jézus elfogásában. Az utolsó vacsora után távozott, és elárulta nekik, hol találják meg, majd a Getsemáne-kertbe vezette a katonákat, ahol arcon csókolta Jézust, hogy jelezze nekik, ő az, aki Isten Fiának vallja magát.

Júdás megcsókolja Jézust - Ignazio Jacometti szobra.
Júdás megcsókolja Jézust - Ignazio Jacometti szobra.
Fotó: HagaiLeal / Getty Images Hungary

Mikor Jézust elítélték, Júdás szembesült tettének súlyával, és megbánta azt, visszavitte a főpapoknak a pénzt, mivel azonban nekik nem kellett, a templom padlójára hajította, végül önkezével vetett véget életének, felakasztotta magát.

Az Apostolok Cselekedetei szerint viszont földet vett a pénzből, ahol „alázuhant, előrebukott, derékban széthasadt, és egész belső része kifordult”. Egyes Biblia-magyarázatok szerint ez arra utal, hogy mégsem lett öngyilkos, sokkal inkább baleset áldozata, míg mások nem zárják ki előbbit sem, feltételezve, épp amiatt zuhant le a teste.

Szintén nem beszél öngyilkosságról az i. sz. 2. században íródott és a National Geographic magazin által 2006-ban nyilvánosságra hozott gnosztikus szöveg, Júdás evangéliuma sem, bár a hitelessége tekintetében az egyház által erősen vitatott irat árulónak sem tartja Júdás alakját, sőt, a többi tanítvány fölé emeli.

Miért árulta el Jézust?

A legegyszerűbb verziók szerint Júdás sátáni megszállás alatt állt, vagy egyszerűen csak pénzsóvár, kicsinyes és anyagias volt, akit a haszonszerzés motivált, hisz János evangéliuma is említi, hogy többször lopott a rá bízott közös erszényből. Júdás azonban nem született bűnösnek, nem volt bűnösebb a többieknél, mikor tanítvány lett, Jézus maga választotta ki, ő pedig hitt Jézusban, legalábbis egy darabig. 

A Getsemáne-kert napjainkban.
A Getsemáne-kert napjainkban.

Vannak, akik szerint Júdást az önbíráskodás hajtotta, a saját kezébe akarta venni az irányítást, hisz egy forradalmárt várt Jézus személyében, azt a valakit, akinek hatására a nép fellázad, ha pedig elfogják, végre megmutatja valódi hatalmát. És persze meg is mutatta, de egészen máshogy, mint ahogy azt Júdás remélte.

Júdás rehabilitációjának kísérleteiben közös pont, hogy úgy vélik, nélküle nem történhetett volna meg mindaz, ami a feltámadásához és megváltáshoz vezetett, része volt tehát Isten tervének. Többen ezt támasztják alá azzal is, hogy Jézus az utolsó vacsorán Júdást is részesítette az eucharisztiában, az pedig nem lett volna lehetséges, ha tisztában van azzal, hogy bűnös. Az általánosabb egyházi álláspont azonban az, hogy bár Isten idő és tér által nem befolyásolt hatalomként mindent tud, és tudta azt is, Júdás miként dönt majd, senki sem kényszerítette erre, szabad akaratából választotta útját.

Júdás evangéliuma más színben tünteti fel

Nem véletlen, hogy a katolikus hitvédők Júdás evangéliumát nem tartják hitelesnek, abban ugyanis Júdás szintén mint az Isteni terv beteljesítője jelenik meg, egy olyan különleges, Jézushoz legközelebb álló tanítványként, aki egyedüliként megérti küldetését, amiért cserébe beavatott lesz, Jézus olyan titkokat oszt meg vele egy magasabb rendű királyságról, amilyeneket senki mással. Emellett jövőbeli árulásáról is beszél, annak szükségességéről, illetve arról, hiába gyalázzák majd miatta oly sokan, ő felettük áll.

Júdás evangéliumának első oldala.
Júdás evangéliumának első oldala.

Az eredeti, 2. századi görög szöveg 3-4. században keletkezett kopt fordítását egy egyiptomi barlangban találták meg az 1970-es években. A bőrbe kötött papirusztekercsek nagyon rossz állapotban voltak, idővel azonban a kutatóknak sikerült nagyobb részt restaurálni őket. A 26 oldalnyi, hiányos szöveg, melynek legfontosabb része a Jézus és Júdás közti beszélgetés az utolsó vacsora előtti napokban, a hivatalos egyházi álláspont szerint is eredeti, és nem hamisítvány, az abban szereplő ezoterikus, okkult tanításokat közlő Jézus azonban véleményük szerint nem az Újszövetség Jézusa.

Utóbbi ugyanis egyformán szerette minden tanítványát, ahogy minden embert, és nem kellett különlegesnek lenni ahhoz, hogy valaki befogadhassa tanításait. Júdás evangéliuma szerint Jézus többször jelent meg gyermek alakban, ellentétben azzal, hogy a Bibliában valóságos emberré lett, emellett előbbiben nem támadt fel, csupán az emberi alakot levetve akart visszatérni magasabb szintű királyságába. Mindemellett nem is vallotta magát Isten Fiának.

Nem Júdás volt az egyetlen áruló

Akár a pénz után vágyakozva, akár csak öntudata által irányítva, Jézust nem csak Júdás árulta el. Bár azonnal megbánta tettét, később pedig a korai egyház első vezetője lett, Péter is elárulta, aki félelemből és gyengeségből háromszor is megtagadta. A zsidó főpapok és a farizeusok is felelősek, akik hatalmukat féltették, de szintúgy Pilátus is, aki máig a felelősséghárítás szimbóluma. Elárulta a nép is, aki Barabbást kiáltott, akár az indulatok vagy épp a frusztrált csalódottság által fűtve, akár, ahogy Karinthy Frigyes Barabbás című novellájában olyan kifejezően megmutatta, a tömeg arctalan, sötét, démoni masszájává formálódva. 

Júdás-égetés Spanyolországban.
Júdás-égetés Spanyolországban.
Fotó: Colorsandia / Getty Images Hungary

Jézus szeretetről és megbocsátásról szóló tanításait nem csak Júdásként lehet elárulni, számtalan lehetőség van rá ma is. De a tanítások szerint Isten kegyelmét mindenki megkaphatja, csak az nem, aki nem kéri. És bár úgy tartják, Júdás mentegetése a korszellem szülötte, hisz „a saját árnyékunk felismerése félelmetes lehet”, a ne ítélj lelkülete is szerves része Jézus üzenetének.

Ahogy P. Ranieo Cantalamessa kapucinus szerzetes egyik nagypénteki prédikációjában is megfogalmazta, nem ítélkezhetünk olyan gyorsan, hisz „Jézus sohasem hagyta el Júdást, és senki sem tudhatja, hová zuhant, amikor nyakán a kötéllel a fán lógott: vajon a Sátán avagy Isten kezébe. Senki sem tudhatja, mi történt lelkében az utolsó pillanatokban.”

Mosom kezeimet: tudod, ki mondta? 8 bibliai kérdés, amire illik ismerni a választ

Biztos, hogy mindegyik idézetet hallottad már, de azt is tudod, ki mondta, vagy épp kinek?

Elolvasom

Képek: Getty Images Hungary, wikipedia.org.

Ezt is szeretjük