Nudlitakaró az új őrület: nagyon vicces látványt nyújt, de kényelmes
A különleges takaró mélyebb alvást tesz lehetővé.
Sok furcsa és sok hasznos találmány is származik a felkelő nap országából, néha pedig nem egyszerű eldönteni, hogy valami izgalmas újítás vagy éppen teljesen felesleges-e. Ilyen összezavaró újdonság a legújabb japán őrület, a nudlitakaró is.
A kiotói székhelyű Golden Field vállalat nudlitakaróját a japán udon tészta formája ihlette. Az ötlet mintegy véletlenül érte a dizájnert, amikor éppen vacsorázni volt. A tészták formája ugyanis tökéletes ahhoz, amit el akartak érni az újfajta ágyneművel.
Miben más a nudlitakaró?
A mély alvásnak a Golden Field honlapja szerint két titka van: az ember testének belső hőmérséklete, valamint a kezek és a lábak hőmérséklete.
Az ember testének belső hőmérséklete 0,4 °C-kal csökken, amikor mély álomba szenderül, és ezen a hőmérsékleten biztosított a nyugodt alvás is. Eközben - bár az elálmosodást segíti, ha a végtagok melegben vannak - a kezek és a lábak hőmérséklete még ennél is többel, 1,5 °C-kal csökken. Az állandó meleg vagy az állandó hideg pedig zavarja az alvás ritmusát.
A hétköznapi takaró alatt az ember csak két módon tudja szabályozni a hőmérsékletet: kitakarózik vagy betakarózik. Ez télen például egyáltalán nem ideális, mert ha a kilógó végtagok fázni kezdenek, az ember akár fel is ébredhet, vagy felületes lehet az alvás, és így nem piheni ki magát eléggé.
A nudlitakaró éppen ebben segít, hiszen kellőképpen melegen tartja az embert, ugyanakkor a csíkok között át lehet dugni a végtagokat, ha hűvösebbre vágyna valaki. Ezenkívül a takaró közel 4 kilós súlya, és az, hogy át lehet ölelni, érzelmileg is megnyugtató alvásélményt kínál.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A nudlitakaró jelenleg még csak a cég honlapján elérhető, és csak japán szállítási címre rendelhető. Magyarra átváltott ára valamivel több mint 40 ezer forint (14 800 yen).
Csoda szép ágytakarók
Egy szép hálószoba egyik dísze az ágynemű is. Az alábbi mutatós és ünnepi ágyneműkkel bármelyik háló gyönyörűvé varázsolható - még egy nudlitakaró is elbújhatna e különleges ágytakarók mellett.
A képek forrása: Golden Field