Amikor megkezdődik a fűtésszezon, sokan már előre aggódnak a magas fűtésszámlák miatt, és ez a félelem általában be is igazolódik.
A csekkeken éktelenkedő összegekkel szerencsére nem kell megbarátkozni, hiszen különböző spórolási trükkök segíthetnek lefaragni belőlük. Érdemes plusz figyelmet fordítani arra, hogy a fűtőtest által kibocsátott meleg a beltérben maradjon, és ne találjon magának egérutat. Az is legalább ennyire lényeges, hogy ezzel egy időben a hideg ne juthasson be kintről. Jó tudni, hogy a mindennapok során is tehetünk azért, hogy csekélyebb összeg szerepeljen a számlákon.
5+3 tipp a spórolás jegyében
A következő öt tipp abban segíthet, hogy a meleget a lakásban, a hideget pedig odakint tarthasd. Ráadásként három olyan tanácsot is adunk, amelyek ugyancsak segíthetnek a fűtésszámlán való spórolásban. Olyan szokásokra hívják fel a figyelmet, melyek miatt a lakás a fűtés ellenére is hidegebb marad, a probléma valós megoldása helyett a radiátor feljebb csavarására ösztökéli az embert.

Szerezz be néhány huzatfogó párnát, melyeket a nyílászárók aljához fektethetsz. Ezek megakadályozzák, hogy kintről bejusson a hideg, és kiszökjön a meleg.

A huzatfogó párnánál is hasznosabb, ha gondoskodsz az ajtók és ablakok szigeteléséről. Ehhez hívhatsz szakembert, de vehetsz házilag felragasztható szivacs- és szilikonszigetelőket is.

A radiátorfólia nagyszerű találmány, hiszen egyfelől a szoba felé orientálja a hőt, másfelől megakadályozza, hogy a hideg fal elnyelje azt.

Télre mindig vastag textilből készült sötétítőfüggönyt válassz. Ez is segíteni fog abban, hogy a meleget a szobában tarthasd, a hideget pedig kirekeszthesd. A függöny legyen rövidebb a fűtőtestnél, hogy ha összehúzod, ne akadályozza a meleg leadásában. Jó, ha a textil alját a radiátor mögé bújtatod, mert így nem szorul be a mögötte lévő területre a meleg levegő.
Fotó: Iuliia Petrovskaia / Getty Images Hungary

Amikor szellőztetsz, az ablakot tárd nagyra. Így pár perc alatt cserélődik a szoba levegője, mégsem hűlnek át a falak és a bútorok. Ha bukóra nyitod az ablakot, akkor a meleg kiszökik az ablakon, a hideg levegő pedig folyamatosan hűti a szobát.

Néhány további tipp is segíthet, hogy spórolhass a fűtéssel. Soha ne teregess a fűtőtestre, hiszen akkor a ruhák szívják magukba a meleget, és akadályozzák a beltér felmelegedését.

Ne kapcsold le a fűtést teljesen, amikor nem vagytok otthon: ha lekapcsolod, akkor a fűtőtesteknek is, és a lakásnak is a nulláról kell felmelegednie, ami felesleges energiapazarlást jelent.
Fotó: thelinke / Getty Images Hungary

Ne tolj bútorokat a radiátor elé, mert azok akadályozni fogják a szoba felmelegedését, ezen pedig a fűtés feljebb csavarása sem fog változtatni.