Sok a villanyszámla? Így tudhatod meg, mennyit fogyasztanak valójában az elektromos eszközeid
Ez az apró kütyü segít megtudni, mennyit esznek az elektromos eszközeid.
Miután a rezsicsökkentésen változtattak, sokan várják aggodalommal az elektromosáram-csekkjüket hónapról hónapra.
A módosító határozat szerint ugyanis 2523 kWh/év fogyasztásig az áram ára rezsicsökkentett, 36 forint maradt, ám efelett 70,10 forint/kWh-ra módosult. Akik szeretnék tudatosan kezelni a fenyegető helyzetet, jobban odafigyelnek áramfogyasztásukra, ám egyáltalán nem könnyű átlátni, melyik elektromos eszközük mennyit fogyaszt pontosan.
Az áramfogyasztás-mérő
A kérdés megválaszolásában nagyon jó segítséget jelent egy házi fogyasztásmérő eszköz, amely bármelyik elektronikai áruházban vagy webáruházban beszerezhető, pár ezres tétel.
Az eszköz nem nagy és nem is nehéz, az embernek egy kezében elfér, hiszen körülbelül akkora, mint egy T-elosztó. Egyik oldalán dugasz, másik oldalán dugalj van: voltaképpen a konnektor és a bedugott vezeték között foglal helyet.
A műszer működése nagyon egyszerű. Miután a helyére került, be kell kapcsolni, és e perctől fogva folyamatosan méri a rajta átáramló elektromos energia mennyiségét, vagyis hogy a rácsatlakozott elektronikai eszköz mennyi áramot vett fel a működéséhez. Az értékeket kijelzőjén lehet nyomon követni.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A fogyasztásmérőt érdemes a háztartás összes elektromos eszközére rácsatlakoztatni, és feljegyezni, hogy bizonyos időtartam, például 1 alkalom, 1 nap vagy 1 hét alatt mennyi áramot fogyasztott. Ebből már lehet következtetni és számolni, valamint egy általános értéket kapni, hogy havonta mennyi kiadást jelenthet az otthon található elektromos eszközök használata.
Így játszd ki a rezsiemelést a konyhában
Pár trükk segít túljárni a rezsiemelkedés eszén: így mégsem lesznek annyira magasak a havi számlaösszegek.
Így lehet kijátszani a rezsiemelést a konyhában: az sem mindegy, mivel melegítesz
A rezsi emelkedése jogos rémületet okoz: szerencsére pár trükk segíthet alacsonyabbra küzdeni.
Elolvasom