Mennyire komolyak a pasi szándékai?
Az első együttlét fordulópont. Tudd meg, mit jelent, ha nálad alszik a pasi, vagy az, ha hazamegy.
Ahhoz, hogy a pasik jelzéseit és látszólag érthetetlen tetteit megérthesd, több kötetre való értelmező kéziszótárra lenne szükség. Mivel azonban eddig egyetlen nő nem akadt a földön, aki minden rejtelmes pasitett mögött fel tudta volna fedezni a valódi jelentést, sem férfi, aki vette volna a fáradságot, hogy apró titkait megossza a kíváncsi nagyközönséggel, teszünk egy kísérletet a legnagyobb férfirejtély megfejtésére.
Kezdetnek azonban ez is elég, hogy belekóstolj a rejtelmes férfiúi agyműködésbe, és kibogozd, a szex és az együtt alvás bonyolult rendszeréből mikor kerülsz ki győztesen. Az első együtt töltött éjszaka, jobban mondva órák után sok mindenről árulkodik a pasi viselkedése.
Ha nem alszik nálad
A férfi alapvetően kényelmes, és csak a legritkább esetben fordul meg a fejében, hogy vajon tettei milyen hatással lehetnek az érzékeny női lélekre. Ha tehát nálad történik meg az első összebújás, de a romantikus légyott után ahelyett, hogy átkarolva álomba merülne veled, inkább hazamegy, az nem feltétlenül jelent egyet azzal, hogy nem látod őt többet. Lehet, hogy egyszerűen csak jobb otthon, vagy nincs nála váltóruha, esetleg reggel korán indul munkába.
Ha azonban randevútok során nagyon erőlteti a fickó, hogy a te lakásodon kössetek ki, és kínosan ügyel arra, hogy még csak véletlenül se tudd meg a pontos címét, a telefonszámát vagy bármilyen személyes adatát, akkor biztos lehetsz benne, hogy csupán egy körmönfont csábítóval van dolgod. Ha éjjel álmatlanul forgolódva rádöbbensz, hogy a pasiról, akit beengedtél a lakásodba és az ágyadba, valójában nem tudtál meg semmit, valószínűleg azért lehet, mert személyes dolgait már más nővel osztja meg. Így nem csoda, ha a röpke légyott után nyúl is a ruhájáért, te pedig legfeljebb csak az alsógatyája mintájából tippelheted meg, lelkes éjféli szeretőd milyen ember is lehet valójában.
Ha nálad alszik
Ha elfáradt, kényelmesebb megoldás, hogy a csinos, rendes női lakásban hajtsa álomra a fejét, mint az, hogy az éjszaka közepén hazabaktasson rendetlen legénylakásába, ahol még a hűtő is üresen ásít, legfeljebb néhány sör kínálkozik altató nedűként. Egyetlen éjszaka után tehát még nem ajánlatos vérmes reményeket táplálnod, hiszen mindent a reggel, az ébredés dönt el.
Ha az ablakon beköszönő első napsugarak arra ösztönzik, hogy lóhalálában távozzon, ígéretek és telefonszámcsere nélkül, akkor ez a hajó elment, még csak a függönyön keresztül sincs értelme utánapillantanod. Úgysem fog visszanézni, hiszen ahogy az ajtón kilép, gondolatai már rég a munka, az esti focimeccs vagy egy másik nő körül forognak.
Legtöbbször azonban a pasi sem olyan érzéketlen, hogy egy hozzásimuló álmos női test mellett pofátlanul másról fantáziáljon. A meghitt hangulat, a közelség olykor a legzordabb nőcsábász szívét is megrepeszti, és bizony érezni kezd. Ha pedig már a küszöbön átlépve is nyaldossák a szerelem lángjai, bolond lenne az első szenvedélyes éjszakát egy angolos kilépővel zárni. Ha nálad alhat, miért is menne haza?
Amikor valóban valami komoly van kibontakozóban, akkor pedig a másnap sem olyan sietős, hiszen nincs az a férfi, aki az ágyba tálalt reggelit kihagyná, a folytatásról nem is beszélve. Éppen ezért óvja magát a szex után érkező gyors álomtól a megrögzött nőcsábász, aki összebújás után legfeljebb egy puszival búcsúzik el tőled, miközben kezével már a gatyáját kutatja az összekuszálódott ágyneműk rengetegében.
Az egyenlet vége
Egyetlen éjszakából még nehéz messzemenő következtetéseket levonni, de nem lehetetlen. Bár látszólag nincs világosabb üzenet annál, hogy partnered nálad tölti-e az estét, érdemes egyéb jelzésekre is figyelned.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ha a pasi alapvetően távolságtartó, és minél hamarabb igyekszik a lényegre térni, szex után azonban fáradtan zuhan melletted álomba, az sokkal kevésbé ígéretes, mint az, aki hazamegy egy romantikus éjszaka után, de másnap még magadhoz sem térsz, ő már meg is lepett egy kedves üzenettel.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- szex
- szerelem
Hogyan becézed a szerelmedet?
- szex
- szerelem
Amire minden férfi vágyik a párkapcsolatban
- szex
- szerelem