Egy héten keresztül minden reggel szexelt a férjével - Így változott a házaspár kapcsolata
Néha nehezebbnek bizonyult a dolog, mint gondolták, de egyáltalán nem bánták meg, sőt.
A szex a testre és a párkapcsolatra is elképesztően pozitív hatással van, nem is beszélve arról, ha reggel csinálják. A korai szeretkezés azon kívül, hogy erősíti az intimitást, egész napra boldogságot és hatékony munkát garantál.
Egy háromgyerekes pár úgy döntött, ki is próbálja, tényleg ilyen jó-e az ébredés utáni szex, ezért egy héten keresztül minden reggel beiktatták.
Minden reggel szexeltek, ezt tapasztalták
Molly a Preventionnek mondta el, mi lett a kísérlet eredménye. Bevallotta, hogy a gyerkőcök, a munka és az állandó fáradtság miatt nem volt könnyű megvalósítani a tervet már az elején sem. Az első reggel ezért egy órával korábbra állították az ébresztőt, hogy mindenre legyen idő. A nő elmondta, hogy mivel reggelente nem érzi magát túl vonzónak, rögtön a fürdőbe rohant, hogy fogat mosson. Aztán a takaró alatt lepte meg még alvó férjét, de épp, mielőtt befejezték volna, felébredtek a gyerekek.
Másnap már spontánabban alakult a helyzet, és a férfi kezdeményezett. Molly elmesélte, hogy meglepően gyorsan hangulatba jött, és még előjátékra sem igazán volt szükség. Hozzátette, hogy ezerszer jobban indult a reggele, mint eddig bármikor. És, bár a harmadik nap a rohanás miatt kihagyták, délután bepótolták, és azt kezdték észrevenni, hogy mindketten napról napra jobban kívánják a szexet.
Napról napra jobban élvezték
Csütörtökön a férje lepte meg egy kis orális kényeztetéssel, ami annyira jól sikerült, hogy a nő élete legjobb orgazmusát élte át. Már az első naptól kezdve sokkal jobb kedvvel járt dolgozni, és vidámabb is volt, de kétségkívül ekkor indult a legjobb hangulattal a munkába. Szombaton csak azután tudtak visszabújni az ágyba, hogy elvitték a gyerekeket a különóráikra. Molly hozzátette, hogy hihetetlenül élvezte, hogy világosban szeretkeznek, mert sokkal szexibbnek és vonzóbbnak érezte magát, ráadásul az egészet láthatta a tükörben. A kihívás utolsó napján a zuhanyzóban szeretkeztek, de csak egy gyors menetet hozhattak össze, mert a gyerekek már ébren voltak.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Molly a végén elmondta, hogy ez a kis kísérlet újra felerősítette a szex iránti vágyát, és felforrósította a kapcsolatukat. Folyamatosan nőtt a libidója, egyre többször kívánta a férjét, és, bár bevallotta, hogy lehetetlen minden reggelt így indítani, mostantól biztosan beiktat egy-egy korai együttlétet az életükbe. Úgy gondolja, ez hozzásegíti majd őket ahhoz, hogy ne laposodjon el a kapcsolat, és persze a mindennapjaikat is sokkal jobbá teszi.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!